Defláció van a műszaki termékek piacán – Halomban állnak a raktárkészletek

Defláció van a műszaki termékek piacán – Halomban állnak a raktárkészletek

Defláció van a műszaki- és elektronikai cikkek piacán, amelyhez sok globális tényező vezetett, többek között a csökkenő kereslet, a mérséklődő fuvarozási költségek és a stabilizálódó forintárfolyam – mondta a Portfolio-nak Fazekas Bálint, a magyar Euronics ügyvezető igazgatója. Az interjúból kiderül az is, hogy az emberek hogy költötték el az elmúlt évek állami juttatásait és hogy 2024-ben emelkedni fognak-e az árak ezen a piacon.

Mi folyik itt? Halálra ítélt területen pörögtek fel az oroszok

Mi folyik itt? Halálra ítélt területen pörögtek fel az oroszok

Oroszországban 112 ezer 238 új személyautót értékesítettek októberben, mintegy 160 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, amikor jelentősen csökkent az eladás. A legtöbbet eladott hat márka közül azonban idén öt kínai volt.

Erősödik a német gyáripar

Erősödik a német gyáripar

A német statisztikai hivatal, a Destatis pénteken azt közölte, hogy a feldolgozóipari ágazatban az új rendelések szezonális és naptári kiigazítással 3,9 százalékkal meghaladták a júliusiakat, amikor erőteljes, 11,3 százalékos csökkenést jegyeztek fel. Elemzői várakozások átlagában szerényebb, 1,8 százalékos növekedés szerepelt augusztusra.  

Két új üzletet nyitott Pest megyében a MediaMarkt

Két új üzletet nyitott Pest megyében a MediaMarkt

A júliusban Hódmezővásárhelyen átadott egység után, alig több mint egy hónappal, szeptember 14-én Gödöllőn, szeptember 26-án pedig Dunakeszin nyitott új üzletet a MediaMarkt egy-egy Tesco mellett. Az üzletek száma 39-re emelkedett - adta hírül a cég.

Kiderült, hány boltot nyit Magyarországon a MediaMarkt a következő másfél évben

Kiderült, hány boltot nyit Magyarországon a MediaMarkt a következő másfél évben

Több új fizikai boltot is nyit a MediaMarkt a közeljövőben, miközben teljesen megújítja webshopját. A cég jó tavalyi évet zárt, de idén már látszik, hogy az embereknek kevesebb az elkölthető jövedelme, amit nem segít az sem, hogy szinte teljesen eltűntek a 0 százalékos hitelek. Érkezik egy új trade-in konstrukció, miközben a cég több új szolgáltatási csomagot is kidolgozott. Szilágyi Gáborral, a Media Markt Magyarország ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, aki azt is elmondja, hogy mi áll a műszaki cikkek élettartamának csökkenése mögött.

Hiába húznak az akkugyárak, szenved a magyar ipar

Hiába húznak az akkugyárak, szenved a magyar ipar

Rosszul kezdte a második negyedévet az ipar, áprilisban a termelés volumene 2,5%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A szektor gyenge teljesítménye növeli a valószínűségét, hogy a magyar gazdaság a negyedik egymást követő negyedévben is zsugorodhat.

Notebook-bérléssel és készülékbeszámítással pörgetné a piacot az egyik legnagyobb szereplő

Notebook-bérléssel és készülékbeszámítással pörgetné a piacot az egyik legnagyobb szereplő

A chiphiánynak már híre sincs, dugig vannak a raktárak és a kétszámjegyű infláció ellenére olcsóbban lehet notebookot vásárolni ma, mint két éve. Ennek ellenére a kereslet 20 százalékos mínuszban van az év első négy hónapjában. Farkas Andrást, a Notebook.hu ügyvezető igazgatóját kérdezte a Portfolio, hogyan sikerült a kedvezőtlen körülmények ellenére is növelni a forgalmat, milyen újdonságokkal készül a cég, és átlagosan mennyiért lehet ma megkapni egy notebookot.

Gigaberuházásra készül a Samsung

Gigaberuházásra készül a Samsung

A CNBC értesülései szerint a Samsung 228 milliárd dollárért tervezi felépíteni a világ legnagyobb mikrochip gyárát Dél-Koreában. A döntés egybevág Szöul azon törekvésével, hogy növelje az ország jelenlétét az elektronikai piacon.

CNN: ne várjunk egyhamar csodát a NATO-tankoktól!

CNN: ne várjunk egyhamar csodát a NATO-tankoktól!

Nem fognak egyhamar csodát tenni a nyugati harckocsik az ukrajnai fronton, hiszen használatukhoz hosszas képzés kell és komplikált logisztikai megoldások szükségesek a hatékony működtetésükhöz – írja elemzői vélemények alapján ma reggeli cikkében a CNN.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.