Többek között Orbán Viktor is részt vesz jövő héten Szlovéniában a Bled Strategic Forum idei rendezvényén – derül ki a konferencia honlapján található programból. A magyar miniszterelnök akár parázs vitára is felkészülhet, hiszen Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tartja a nyitóelőadást.
Mind Lengyelország, mind Magyarország tisztában van az Európa előtt álló kihívások súlyával, jelentős szerepet akarnak betölteni Európa jövőjének alakításában - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök abban a levélben, amelyet a hétfőn megkezdődött 4. lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett.
Augusztusban az elemzői várakozásoknak megfelelően, bőven a növekedési tartományban alakultak a beszerzésimenedzser-indexek az eurózónában - derül ki az IHS Markit friss közléséből.
Az Európai Uniónak minél hamarabb fel kell venni a kapcsolatot az új afgán vezetéssel, annak érdekében, hogy elkerüljünk egy újabb migrációs és humanitárius válságot, és a nemzetközi terroristák visszatérését az országba - jelentette ki kedd este Josep Borrell kül és -biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő, az EU-tagországok külügyminisztereivel az afganisztáni helyzetről folytatott rendkívüli tanácskozás utáni sajtótájékoztatón.
Újra Kelet-Közép-Európa csúcsára ugrott a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben, sőt az eddig ismert adatok alapján csak a spanyol és a francia GDP tudott erősebben növekedni – derül ki az Eurostat kedden megjelent előzetes jelentéséből. Az első negyedévhez képest mért növekedésünk alapján a kontinensen a hatodik helyen állunk,, de a régióban szintén kiemelkedett a bővülésünk.
Továbbra is magasan az élen jár Magyarország a EU-s lakásáremelkedések mértékét tekintve. 2021 első negyedévében 188%-os lakásárindexről számolt be a KSH hazánkat illetően, vagyis 2015 óta 88%-os dráguláson mentek keresztül az országos lakóingatlanárak. Összehasonlításképpen: az átlagos EU-s lakásárindex 131,7%, és ezen belül is a magyar piac után következő legerősebb emelkedést produkáló ország Luxemburg, 166,9%-os index mellett. Alacsony bázisról persze nem nehéz gyorsan növekedni, és úgy tűnik, hogy még van hová: szintén EU-s mércén Magyarország az alsó negyedben helyezkedik el a budapesti, kifejezetten nagy alapterületű lakásokra vonatkozó átlagos négyzetméterárak tekintetében.
Az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy nyilvántartásba veszi a "ReturnthePlastics" nevű polgári kezdeményezést, amely az újrafeldolgozható műanyag palackok terjedéséért harcol. A kezdeményezés szervezői arra kérik az Európai Bizottságot, hogy olyan jogszabály-javaslatot terjesszen elő, amely a műanyag palackok újrafeldolgozását szolgáló, uniós szintű betétdíjas rendszer megvalósítását célozza.
Júniusban a bázishatás miatt nagyot nőtt az euróövezet és az EU külkereskedelmi áruforgalma az előző évihez képest, a kereskedelmi mérleg többlete azonban kisebb lett az egy évvel korábbinál. Az import csaknem 30%-kal nőtt az előző évhez képest.
A nagyon ritka esetben előforduló szívizomgyulladás mellett bőrkiütés és két vese-rendellenesség is felmerült, mint a két MRNS-vakcina esetleges mellékhatása.
Visszatáncol Lengyelország az Európai Unióval folytatott jogállamisági vitában – írja a Bloomberg. A kormánypárt vezetője szerint megszüntethetik az EU által bírált fegyelmi kamarát.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök arra szólította fel az Egyesült Államok hatóságát, hogy oldja fel az európai uniós polgárokat sújtó beutazási korlátozást. Joe Biden elnök közben hazai szigorításokat kénytelen támogatni.
Lengyelországnak nem kell bármi áron az EU-ban maradnia – mondta az ország igazságügyi minisztere az Európai Bizottság által megszabott határidőre reagálva.
Világrengető adatok nem jelennek meg a héten, de a júniusi gazdasági mutatókra érdemes lesz figyelni, hiszen már előrevetíthetik a második negyedéves GDP alakulását. Amerikában a munkaerőpiaci adatokra figyelhetnek a befektetők, mivel a Fed rendre arra hivatkozik a kivárás közben.
Várhatóan tovább késlekedik majd a magyar és a lengyel helyreállítási tervek jóváhagyása az elmúlt hetek vitái után, ugyanakkor a két tagállam kompromisszumkész lehet az esetleges pénzügyi büntetésektől tartva – olvasható a Teneo Intelligence friss elemzésében. A cég szakembere szerint belátható időn belül Magyarország és Lengyelország esetében sem fenyeget a kilépés az Európai Unióból, azonban elképzelhető tartós konfliktus az Európai Bizottsággal, annak pedig akár súlyosabb következményei is lehetnek.
Az Európai Bizottság arra szólította fel hétfőn a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
Az Európai Bizottság kedden egy jogalkotási javaslatcsomagot terjesztett elő a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelmet célzó uniós szabályok megerősítésére. A csomag részeként a bizottság új, a pénzmosás elleni küzdelemmel foglalkozó uniós hatóság felállítására tesz javaslatot, és a készpénzhasználatot is korlátoznák a 10 ezer euró feletti fizetéseknél. A javasolt intézkedések célja, hogy javítsák a gyanús tranzakciók és tevékenységek felderítését, valamint bezárják a kiskapukat, melyeket a bűnözők illegális jövedelmek tisztára mosására, illetve terrortevékenységek finanszírozására használnak fel - derül ki az Európai Bizottság közleményéből.
Jóváhagyta a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló cseh nemzeti tervet az Európai Bizottság - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök, miután hétfőn tárgyalásokat folytatott Ursula von der Leyennel, a testület elnökével, aki néhány órás látogatást tett Prágában.