Elkészült a Foster + Partners studio által tervezett 310 méter magas Varso Tower, ami jelenleg az Európai Unió legmagasabb épülete. A 70 000 négyzetméteres komplexum nagy része irodatér, de a legfelső emeleteken egy bár, étterem és egy 16 fát is magába foglaló kert is helyet kapott - írja az Építészfórum.
Szaúd-Arábiában épülhet fel a világ egyik legmonumentálisabb építménye, a "The Mirror Line", mely a jelenlegi tervek szerint két egymással párhuzamos, 487 méter magas épület lenne köztük egy viszonylag szűknek látszó térrel - idézi a telex a Wall Street Journalt. Az építmény 120 kilométer hosszan nyúlna be a tengerparttól a sivatagba, így alkotva egy lineáris várost, mely alatt nagysebességű vasút repeszt és még egy stadionnak is találnak benne helyet.
Hamarosan jöhet az átadás, majd a munkavállalók beköltözése, a Mol Campus ugyanis már 95%-os készültségnél tart. A Market Építő kivitelezésében épülő toronyról újabb információk kerültek ki a Market LinkedIn oldalára.
Kigyulladt az építés alatt álló pozsonyi Eurovea Tower teteje szerda reggel, azóta sikerült megállítani a lángokat - írja a Parameter.sk, amit a 444.hu szúrt ki. Az égő épületről felvétel is készült.
A MOL Campus építésének készültsége január végére elérte a 80 százalékot, a hónap folyamán számos fontos munkálat megvalósult - derül ki a Market Építő Zrt. közösségi oldaláról. Most friss képeken nézheted meg, hogy áll az ország legmagasabb épületének kivitelezése.
Évente mintegy 7,5 centimétert dől az oldalára, valamint folyamatosan süllyed is San Francisco elhíresült felhőkarcolója, a Millennium Tower - idézte a The Guardian a luxuslakástorony helyreállítását vezető mérnököt. Ha a süllyedés és a dőlés a jelenlegi tempóban folytatódik, az épület pár év alatt eljuthat addig a pontig, ahol a liftek és a vízvezetékek már nem működnek.
A Mol Campus épületének már több mint a háromnegyede elkészült, december végén már 76%-os készültségnél állt a projekt. A kivitelező Market Építő Zrt., új képeket töltött fel a közösségi oldalára az épület jelenlegi állapotáról.
Ma húsz éve, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai terrortámadás következtében megsemmisültek. Ennek évfordulóján az egykori épületet építészeti szempontból mutatjuk be, a DeZeen gyűjtése alapján pedig megnézzük, hogy milyen helyet foglalt el New York és a világ legmagasabb épületeinek történetében.
Kiürítették a dél-kínai Sencsen egyik emblematikus felhőkarcolóját kedd délután, miután a 292 méteres épület egyelőre ismeretlen okból inogni kezdett - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Hamarosan elkészülhet a világ legmagasabb, előregyártott elemekből álló felhőkarcolója. A szingapúrban megvalósuló 192 méter magas épület elemeit a szomszédos Malajziában gyártják - írja a CNN. Az előregyártott elemek alkalmazásának számos előnye van az építőiparra nézve.
Mi a közös az 1930-ban elkészült Empire State building-ben, a 2008-ban megépült Shanghai World Financial Centerben és az idén átadni tervezett európai viszonylatban extrém magas Varso Place felhőkarcolóban? A közös, hogy mindegyik az adott országban, vagy akár a világon kiemelt fontosságú épület, és valahogy pont akkor épültek meg, amikor beütött a válság. Sokak számára ismerős lehet a felhőkarcoló-index, de vajon valóban lenne párhuzam a felhőkarcolók és a válságok között? Vagy pusztán arról van szó, hogy az ingatlanpiac érett szakaszában készülnek ezek a monstrumok és azt néha egy meredek zuhanás, néha további felívelés követi? Vannak persze történelmi példák, amelyek akár alá is támaszthatnák az elméletet, de ha megnézzük a másik oldalt, számos olyan felhőkarcoló is elkészült, amit nem követett semmiféle válság, főleg igaz ez Kínára és Oroszországra, amelyek bővelkednek az extrém magas épületekben.
Idén sem szenvedünk hiányt a lélegzetelállító vagy egyszerűen csak izgalmas új épületekben. Külföldön és Magyarországon is átadnak ilyeneket, legalábbis ezeket jelentették be. Nézzünk meg párat! Szubjektív lista jön.
Kínában csaknem 40 százalékkal kevesebb toronyház épült 2019-ben, mint a megelőző évben. A világon azért még mindig a legtöbb és ez így is marad egy ideig.
A 2008-2009-es nagy válság előtti szintnél is lejjebb van most Dubaiban a luxusvillák ára - közölte a sokaknak lesújtó, másoknak nagyszerű hírt az emirátusokban működő, top kategóriás lakóingatlanokkal foglalkozó Cavendish Maxwell cég.
Megvétózta Sadiq Khan, London polgármestere a brit fővárosba tervezett Tulipán felhőkarcolót - írja a Dezeen. A Foster + Partners által tervezett formabontó épület 305 méteres magasságával London második legmagasabb épülete lenne.
Továbbra is bizonytalan, hogy felépülhet-e, s ha igen, akkor vajon az eredeti paraméterekkel vagy erősen csökkentett emeletszámmal az egyik új pesti felhőkarcoló. Szintén kérdéses, hogy a szomszédos telekre tervezett másik toronyház mikor kap építési engedélyt.
Nálunk is versenyben volt a német Bollinger+Grohmann tervező iroda az Árpád híd lábához tervezett Agora óriásprojekt toronyházainak építésért. Végül nem ők nyertek. Így legalább holland partnerükkel koncentrálhatnak a frankfurti felhőkarcolóikra. A minap lezajlott kecskeméti nemzetközi mérnök kongresszuson az iroda egyik főtervezője elárult néhány exkluzív részletet a Portfolio-nak és beszélt arról is, hogy a Majna-parti városban hamarosan elkészül Németország első hibrid felhőkarcolója.
Éles bírálatok érik Prágát amiatt, hogy a cseh főváros vezetése a történelmi városközponttól délre eső Pankrác negyedben engedélyezte több felhőkarcoló építését - írta a Právo című napilap.