felmérés

Mire használják a mesterséges intelligenciát a magyar cégek?

Mire használják a mesterséges intelligenciát a magyar cégek?

Az innováció terén nem jeleskednek a hazai cégek, de a digitális átállást komolyan veszik - közölte a K&H a saját innovációs indexe alapján. A bank három éve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását, a kutatás adataiból képzett innovációs index 2023 második félévében 29 pontra emelkedett, ami ugyan egy ponttal magasabb az előző félévben mért mélypontnál, de még így is az átlagosnál gyengébbnek nevezhető.

Kiderült, mit gondolnak a magyarok a szélenergiáról

Kiderült, mit gondolnak a magyarok a szélenergiáról

Egy nemzetközi kutatás szerint a magyarok az európai átlagnál is jobban állnak a zöldenergiára való átállás folyamatához, ezen belül a naperőművekhez és a szélerőmű-parkokhoz is, és ez igaz arra az esetre is, ha a lakóhelyük/nyaralójuk közelében létesítendő megújulós erőműről van szó. Az arra a kérdésre adott válaszok ugyanakkor árnyalják az eredményeket, hogy milyen távolságban lévő napelem- és szélfarm számít szerintünk az otthonunkhoz közelinek.

2024-ben jön az igazi kriptoőrület? Vegyél részt te is a felmérésünkben!

2024-ben jön az igazi kriptoőrület? Vegyél részt te is a felmérésünkben!

Jó pár napja 40 ezer dollár felett jár a bitcoin árfolyama, az elmúlt egy hónapban több mint 15%-ot, idén eddig pedig több mint 150%-ot ment a kriptovaluta. De vajon kitart ez a jó széria jövőre is vagy inkább temetni kell a kriptobefektetéseket? Mondd el te is a véleményed!

Szétesik körülöttünk a megszokott világ, de optimistán zuhanunk 2024-be

Szétesik körülöttünk a megszokott világ, de optimistán zuhanunk 2024-be

Visszatekintve, 2023-ban a Covid-19 hatása jelentősen csökkent, mivel az Egészségügyi Világszervezet májusban hivatalosan is megszüntette a járvány miatt hirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet. Az egészségügyi válságok csökkenésével párhuzamosan azonban a geopolitikai feszültségek eszkalálódtak, ami különösen Oroszország agresszív ukrajnai inváziójában és az izraeli-palesztin konfliktus kirobbanásában mutatkozott meg, de a Kína és Tajvan között feszültség is új szintre kapcsolt. A klímaváltozás is berúgta az ajtót. Ennek ellenére az Ipsos-kutatása szerint a világ legtöbb országa a válságok közepette is optimista 2024-et illetően. A magyarok pedig szinte semmitől nem félnek, csak az inflációtól.

Egyre súlyosabb válságjelzések jönnek Németországból

Egyre súlyosabb válságjelzések jönnek Németországból

A német Ifo Intézet felmérése szerint decemberben váratlanul visszaesett az üzleti hangulat. Ez a visszaesés mind a jelenlegi körülményekben, mind a jövőbeli várakozásokban tükröződött, ami a gazdaság további gyengülését jelzi.

Megosztja a magyarokat Ukrajna tagjelölti státusza, de egyértelmű a többség a pénzügyi támogatás mellett

Megosztja a magyarokat Ukrajna tagjelölti státusza, de egyértelmű a többség a pénzügyi támogatás mellett

A magyarok 58%-a egyetért azzal, míg 40%-a ellenzi, hogy Ukrajnának pénzügyi támogatást kell nyújtani, tehát itt egyértelmű a többség, Ukrajna tavaly megadott tagjelölti státusza viszont eléggé megosztó téma hazánkban – derült ki a szerdán publikált Eurobarométer felmérésből. Az ukrajnai tagjelölti státuszt ugyanis csak a magyarok 45%-a támogatja, míg 49%-a ellenzi, tehát picit többen vannak az ellenzők, de ők sincsenek többségben. Fontos, hogy vannak nálunk elutasítóbb nemzetek is Ukrajna ügyében, illetve az is, hogy a felmérést még október 23. és november 15. között végezték, amikor még nem volt ennyire a közfigyelem középpontjában a holnap kezdődő EU-csúcs, amelyen már arról kellene dönteni Ukrajna kapcsán, hogy megkezdődhessenek-e vele a csatlakozási tárgyalások, illetve nyújtson-e neki az EU egy több évre szóló pénzügyi támogatást, és hogyan.

Lehangoló nyugdíjszámok érkeztek Európából, csúnya helyen végzett a magyar lakosság

Lehangoló nyugdíjszámok érkeztek Európából, csúnya helyen végzett a magyar lakosság

A felnőtt lakosság több mint egyharmadának egyáltalán nincs önálló nyugdíjmegtakarítása – állapította meg a biztosítók európai szervezete, az Insurance Europe (IE) tizenöt európai országban végzett felmérése. Magyarországon az európai átlagnál rosszabb a helyzet, hiszen csaknem minden második felnőtt tartozik ehhez a csoporthoz - hívta fel a figyelmet a felmérés eredményeire a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Eurobarométer: egyre kevesebb magyar szereti az EU-t

Eurobarométer: egyre kevesebb magyar szereti az EU-t

A legfrissebb Eurobarométer-felmérés szerint Magyarországon romlott az EU megítélése. A kutatás szerint már csak tízből négy magyar állampolgár van pozitív véleménnyel az Európai Unióról, ugyanakkor ötven százalékuk semleges álláspontot foglal el. Ezen adatok érdekességét fokozza, hogy az elmúlt hónapokban öt százalékkal csökkent azoknak a száma, akik jónak tartják Magyarország EU-tagságát – számolt be a Szabad Európa.

Megjöttek a friss PISA-eredmények – szerény a magyar teljesítmény

Megjöttek a friss PISA-eredmények – szerény a magyar teljesítmény

Közzétette a legfrissebb, tavaly felvett PISA-felmérések eredményeit az OECD, amelyekből az derül ki, hogy a 15 éves magyar diákok még soha nem teljesítették olyan rosszul a matematikai tesztet, mint a tavalyi vizsgálatnál. A felmérés másik két tudásterülete közül a szövegértésnél is romlott a hazai tanulók teljesítménye, valójában e téren az eddigi második legrosszabb eredményt érték el a három évente megtartott, 2000-ben elindított vizsgálatok történetében. Apró vigasz, hogy a harmadik tudásterület, a természettudományok esetében a magyar diákok jobban teljesítettek a legutóbbi, 2018-ban felvett teszthez képest. Továbbra is igaz, hogy a magyar diákok pontszámát nagyon jelentősen határozza meg a társadalmi-gazdasági háttér, vagyis az iskolarendszer esélykiegyenlítő teljesítménye gyenge.

Kijött a friss lista: ez most a 10 legjobb munkahely

Kijött a friss lista: ez most a 10 legjobb munkahely

A munkavállalói előrejutási lehetőségeket vizsgálta a legnagyobb amerikai vállalatoknál a Harvard Business School, a Schultz Family Foundation és a Buring Glass Institute – írja a Bloomberg. A sokéves felmérés alatt arra voltak kíváncsiak, hogyan boldogulnak a dolgozók a munkaerőfelvétel, a fizetések és az előléptetések alapján, különösen a kezdő és az alacsonyabb képzettségű munkavállalók körében. Íme a friss lista, hogy melyik a 10 legjobb amerikai vállalat most karrierút szempontjából.

Sötét kilátások: egyre kevesebben merik tervezni a jövőt Ukrajnában

Sötét kilátások: egyre kevesebben merik tervezni a jövőt Ukrajnában

Rendszeresen felmérik Ukrajnában a lakosság véleményét a háborúval kapcsolatos kérdésekben. Most arra voltak kíváncsiak, hogy a lakosság mennyire mer hosszútávon jövőt tervezni a háború árnyékában. Az eredmények lesújtó képet festenek az országról.

Év eleje óta elfeledett befektetéshez tértek vissza a magyar profik - Ezzel lehet most sokat keresni?

Év eleje óta elfeledett befektetéshez tértek vissza a magyar profik - Ezzel lehet most sokat keresni?

Nagy változást hozott a november a nemzetközi piacokon: az amerikai állampapírhozamok elindultak lefelé, az infláció több helyen a várakozásoknál nagyobb mértékben csökkent, ami sok helyen a jegybanki lazítást idézte elő. E fejleményeknek köszönhetően biztonságosabbá vált az alapkezelők számára a részvénypiacokon való nagyobb jelenlét, amit ki is használtak: január óta nem látott szintre emelték a részvények modellportfólióban lévő arányát.

Romló kilátások a német munkaerőpiacon

Romló kilátások a német munkaerőpiacon

Németországban csökkent a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága novemberben a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.

Megmozdultak a magyar dolgozók, tolakodnak az új állásokért

Megmozdultak a magyar dolgozók, tolakodnak az új állásokért

A hazai munkaerőpiacot jelenleg az erős jelöltoldali kereslet jellemzi: 2023 első 9 hónapjában egy álláshirdetésre átlagosan 59%-kal többen jelentkeztek, mint az előző év azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta is nőtt, év-év alapon közel 12%-ot. A munkaadók ennek ellenére megnövekedett toborzási költségvetésről és erőforrásigényről számoltak be – derült ki a Profession.hu idei HR Körkép felméréséből.

Vége a bosszúutazásoknak, mi jön most? − Így nyaralunk jövőre

Vége a bosszúutazásoknak, mi jön most? − Így nyaralunk jövőre

Közeleg az év vége, lassan elkezdhetjük tervezgetni jövő évi utazásainkat. Lesznek még az elmúlt egy-két évet meghatározó bosszúutazások (revenge travel) vagy munkanyaralások (workcation)? Az Expedia, a Hotels.com és a Vrbo foglalási adatai, valamint egy húszezer utazó körében végzett globális fogyasztói felmérés alapján a Forbes előrejelzéseket készített arról, hogy melyek lesznek 2024 legfontosabb utazási trendjei.

Íme a 10 legkevésbé stresszes foglalkozás - De mekkora ára van a nyugalomnak?

Íme a 10 legkevésbé stresszes foglalkozás - De mekkora ára van a nyugalomnak?

A legtöbb ember számára a munka egy stresszes tevékenység. Az Egyesült Államokban a munkavállalók mintegy 77 százaléka számolt már be munkahelyi stresszről, derült ki az Amerikai Pszichológiai Társaság áprilisban megjelent, 2023-as Work in America felméréséből. Az amerikai munkaügyi minisztérium foglalkozási információs hálózata ezt követően 873 foglalkozást rangsorolt a stressztűrés alapján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.