Szerdán ünnepélyes keretek között átadták Észak-Korea első, nukleáris csapásra is képes tengeralattjáróját. Ez mérföldkőnek tűnik az ország fegyverkezési versenyében, azonban a szakértők szerint visszafogottságra int néhány jel - írja a Reuters.
Az indulás után nem sokkal a Cruise 50%-kal csökkenti robotaxi flottáját San Franciscóban - közölte a CNBC-vel a kaliforniai gépjárműügyi hivatal. A visszalépés hatálya addig tart, amíg ki nem vizsgálják az elmúlt napokban történt baleseteket.
Bírálják Joe Biden amerikai elnököt és a haditengerészet főparancsnokát a múlt heti orosz-kínai katonai gyakorlatokra adott válasz miatt a republikánusok. A legtöbben azt emelik ki, hogy szerintük a reakció nagyon enyhe volt, és sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a haditengerészet fejlesztésére - írja a The Hill.
A Reuters cikkeiben beszámolt arról, hogy Oroszország hadiflottája a Japán-tengernél és a Balti-tengernél is gyakorlatokba kezdett. Utóbbinál mindezt azután, hogy a NATO-erők megkezdték éves műveleteiket a balti vizeken.
Szerdán ukrán dróntámadás érte az orosz Fekete-tengeri flotta kötelékében hajózó Ivan Hursz felderítőhajót. Az orosz védelmi minisztérium szerint a próbálkozást sikeresen elhárították, de a most közzétett felvételek másról tanúskodnak.
Az orosz haditengerészet legújabb nukleáris meghajtású, ballisztikus rakétát hordozó tengeralattjárója augusztusban a Kamcsatka-félszigeten lévő állandó bázisra költözik - írta meg a Reuters az orosz TASZSZ hírügynökség alapján.
Viktor Szokolov altengernagy, az orosz Fekete-tengeri Flotta parancsnoka a Krasznaja Zvezda (Vörös Csillag) nevű katonai lapnak pénteken úgy nyilatkozott, megerősítik a flotta bázisát, a krími Szevasztopol kikötőjét az ukrán dróntámadások miatt – írja a Reuters.
Szabadságát tölti nyugállományba vonulása előtt Szergej Avakjanc tengernagy, az orosz Csendes-óceáni Flotta parancsnoka - közölte csütörtökön a flotta sajtószolgálata.
A vállalatok a carsharing (megosztott autó hozzáférés) alkalmazásával nemcsak a környezetvédelmet támogathatják, csökkenthetik költségeiket is, illetve cafeteriaelemként olyan dolgozóknak is lehetővé tehetik az autóhasználatot, aki egyébként nem jogosultak rá - áll a Jövő Mobilitása Szövetség elemzésében.
Közel 36 millió kilométer flotta-futásteljesítménnyel zárta a az elmúlt évet a Főtaxi. Közleményükben arra is utalnak, hogy egyre többet veszik igénybe őket munkára, azaz már nem otthonról dolgoznak az emberek.
A hazai autóvásárlók drasztikus áremelkedéssel szembesülhetnek, a vállalatok pedig a lízingkamatok emelkedése miatt lehetnek bosszúsak. Vége az olcsó új autók korának, egyáltalán mióta kerül több mint 20 millió forintba egy új Suzuki? Miért szeretik a Vitarát a rendőrök, és meddig maradhat a kínálatban a kultikus Jimny? A Portfolio Business Podcast legújabb adásában Varga András, a Suzuki Magyarország marketing vezetője a vendégünk, akit a flottapiac helyzetéről, az elektromos cégautók térnyeréséről és speciális cégautószegmensekről kérdeztünk.
Az új autók árának drasztikus növekedése, az ellátási nehézségek és a kamatkörnyezet emelkedése súlyos hatással van a flottapiacra, az olcsó cégautók korának minden bizonnyal vége. A használtautópiac is követi a trendet, másfél év alatt 70%-kal lettek drágábbak a sokéves autók, ezek céges üzemeltetése ráadásul számos kockázatot is rejt. Az a vállalat, amelyik mégis az újautó-flottára szavaz, és van euróbevétele, annak euró alapon érdemes lízingelnie, mert sokkal kedvezőbb kamatokkal számolhat. Bár a car-sharing szolgáltatók is igyekeznek pozíciókat szerezni a cégautópiacon, nem nyújtanak valós alternatívát a céges autókra, nem jelentenek konkurenciát a flottapiacnak. A Portfolio Hanczár Zsoltot, az Euroleasing értékesítési igazgatóját kérdezte a cégautópiac változásairól, finanszírozásról és a cég üzleti stratégiájáról.
A háború eleje óta állomásozott a Földközi-tengeren az orosz flotta két hajója, ami a mai napig nem kapott engedélyt a Fekete-tengerre behajózásra, így az oroszok úgy tűnik, hazarendelték őket Vlagyivosztokba.
Számos, elsősorban HIMARS-okhoz hasonló, fából készül maketteket telepített Ukrajna a frontvonalak térségébe, hogy becsapja az orosz erőket, és rávegye őket, hogy a drága, nagy hatótávolságú rakétákat pocsékoljanak el ezekre az értelmetlen célpontokra.
Orosz hadihajók jelentek meg Portugália felségvizeinél a hétvégén. A Földközi-tenger felől érkező hajók jelentős erőt képviselnek, és egyelőre nem tudni biztosan, merre tartanak.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború augusztus 2-i állapotáról.
Az EasyJet azt tervezi, hogy idén nyáron néhány repülőgépén eltávolít néhány ülést, hogy kevesebb utaskísérővel is tudjon járatokat üzemeltetni – számol be a hírről a BBC.