Egész furcsán vásárolunk
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ez az érték megegyezik a júliusival, de a vásárlás szerkezete furcsa mintát vett fel.
Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ez az érték megegyezik a júliusival, de a vásárlás szerkezete furcsa mintát vett fel.
Örvendetes módon nő a magyar lakosság optimizmusa a fogyasztással, a megtakarítással, sőt még a hitelfelvétellel kapcsolatban is - derült ki a harmadik alkalommal megjelent Deloitte-Scale Bankindexből. Elgondolkodtató adat, hogy a lakosság 77%-a számára még mindig a sárga csekk a legkedveltebb fizetési módozat. Mindössze 3-4 százalék gondolja úgy, hogy a következő félévben bankot vált, de ez jelentősen nőhet, ha a devizahitelek forintosítása során hitelkiváltási verseny indul a bankok között.
Júliusban 2,5%-kal volt magasabb a kiskereskedelmi forgalom, mint egy évvel korábban. A KSH végre visszaállt a normális adatközlésre, így most úgy tűnik, hogy hozzá kell szoknunk az alacsonyabb számokhoz.
Júniusban 1,3 százalékkal magasabb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene, mint egy évvel korábban. Az éves növekedés üteme alacsonyabb, mint az előző hónapokban megszokhattunk, utoljára egy éve volt ennyire alacsony a dinamika.
Az elmúlt években lassult a sörfogyasztás növekedése, azonban egyes országokban továbbra is rendkívül népszerű a folyékony kenyér. Bár a csehek messze a legtöbb sört fogyasztják éves szinten, ennek ellenére Írországban mégis sokkal többet költ a lakosság erre a célra. Érdekes, hogy a sörfogyasztás alapján mi, magyarok is előkelő helyen szereplünk annak ellenére, hogy relatíve keveset áldozunk ezen szokásainkra.
Júliusban 4 havi mélypontra, 81,3 pontra süllyedt a michigani fogyasztói hangulatindex az Egyesült Államokban. A piac 83 pontra számított az előzetes közlés kapcsán. Az előre mutató gazdasági indikátorok indexe is elmaradt a várakozásokhoz képest: 0,3 %-ot mutat havi alapon, a várt 0,5%-kal szemben. A piac nem reagált az eseményekre.
Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene (naptárhatással tisztítva) 2,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A bővülés üteme elmarad az elmúlt hónapokban megfigyelttől, ami a lakossági vásárlási kedv lanyhulására utalhat. A héten megjelent feldolgozóipari konjunktúramutató után ez a második jel, hogy a gazdaság lassulhat. Ennek ellenére a második negyedévben még nagyon jó GDP-adatot fogunk látni.
Áprilisban - a naptárhatással igazított adatok alapján - 4,2 százalékkal magasabb volt a kiskereskedelmi forgalom, mint egy évvel korábban. Ez némileg alacsonyabb ütem, mint amit a megelőző két hónapban láthattunk, de így sem mondható rossz adatnak. Igaz, az kérdés, hogy mennyi belőle a valóság.
A fogyasztási adatok alapján egy német háztartás kétszer olyan jól él, mint egy magyar - derül ki a ma megjelent Eurostat statisztikákból. A tényleges személyes fogyasztás amúgy elég közeli kapcsolatban áll az egy főre jutó GDP-vel, eszerint nálunk rosszabbul csak a bolgárok, románok és horvátok élnek.
Februárban 5,9%-kal magasabb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene, mint egy évvel korábban. A lakossági fogyasztás érezhetően élénkül, ami az élelmiszer, a nem élelmiszer, illetve az üzemanyag kiskereskedelemben is tetten érhető.
Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ilyen magas növekedési ütemet utoljára 8 éve láthattunk.
Januárban a várt 0,1-0,2 százalék helyett 0,4 százalékkal nőttek az amerikai háztartások személyes kiadásai - derül ki a kereskedelmi tárca által közzétett adatokból. A jövedelmek 0,3 százalékkal emelkedtek, a megtakarítási ráta pedig nem változott.
Ha elhárítjuk azokat a módszertani nehézségeket, amelyek az adatok értelmezésének akadályát képezik, akkor megállapítható, hogy a kiskereskedelmi forgalom alakulásában
lassú élénkülés jelei rajzolódnak ki - így összegezhető a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek véleménye, akik megpróbálták kihámozni a meglehetősen furcsa számok mögötti trendet.
A gazdag háztartások egy főre jutó fogyasztása 3,5-szerese a szegény családokénak. A gazdagok többet esznek, de igazából a képzettebbek jobban figyelnek az egészséges táplálkozásra. Nagyok a különbségek telefonálási szokásokban és műszaki cikkel való ellátottságban is.
A kormányzati retorika szerint a "rezsicsökkentés" révén jelentős többletjövedelmek keletkeznek a lakosságnál, s ez a kiskereskedelmi forgalomban fog megjelenni. A GKI Gazdaságkutató Zrt. megvizsgálta, hogy idén az első tíz hónapban mire mennyit költöttünk, hogy a "rezsiharc" aktuális állásáról is képet kaphassunk.
A konjunktúrafolyamatok iránt érdeklődők az elmúlt hónapokban örömmel nyugtázhatták, hogy végre megindultak a lakossági vásárlások, ami a fogyasztás élénkülésére, a gazdaság belső motorjainak felpörgésére utal. Na ezt felejtsük el. Valami történik, pontosabban történt a kiskereskedelemben, ami erős fejvakarást vált ki.
A 2013-ban a Volvo Trucks folytatta a kelet-közép európai piacon a Teherautó-vezetők fogyasztási versenyének projektjét, mely a korábbi években is bebizonyította, hogy a hatékony hajtóanyag felhasználás révén - flotta szinten - akár milliós megtakarítások is elérhetők.
Norvég fogyasztási rekorderek 1 619 kilométert autóztak egyetlen tank benzinnel egy a 2012-es és 2013-as évben egyaránt a nemzetközi 'Év Motorja' címet elnyert 1,0 EcoBoost motorral szerelt Ford Focus volánja mögött: Knut Wilthil és Henrik Borchgrevink 3,3 l/100 km üzemanyag-fogyasztással autóztak át Norvégián, Svédországon és Finnországon.
2013. júliusban a gyorsbecslés szerint 1,2%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest - jelentette a KSH. Az élelmiszer- (és élelmiszer jellegű vegyes) kiskereskedelemben, valamint a nem élelmiszer-kiskereskedelemben egyaránt 1,0%-kal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,9%-kal emelkedett az értékesítés volumene.
A várt 0,3, százalék helyett mindössze 0,1 százalékkal nőttek az amerikai háztartások személyes kiadásai - derül ki a kereskedelmi tárca frissen közzétett adatokból. A személyes jövedelmek szintén 0,1 százalékkal emelkedtek, következésképpen a megtakarítási ráta nem változott.
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások.
Ő lesz Oroszország új védelmi minisztere.
76 résztvevő ellen indult eljárás.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.