A kínai elöregedő népesedési válság leküzdését segítené a Trip.com kínai utazási iroda is, mivel a csoport bejelentette, hogy július 1-jétől minden egyes gyermek után 50 000 jüant fizet alkalmazottainak.
Két, eddig óvodaként működő és egy hajléktalanellátásra használt épület értékesítéséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés, a képviselők emellett több mint 300 millió forinttal emelték a Szegedi Nemzeti Színház támogatását.
Az ukrán ombudsmani hivatalnak 240 olyan esetről van tudomása, amikor az európai országok szociális szolgálatai ukrán menekültek családjaitól vettek el gyerekeket - jelentette ki Irina Szuszlova gyermek- és családjogi biztos vasárnap a Szabadság Rádiónak adott interjújában.
220 gyermekbetegség tüneteit tartalmazó, ingyenes applikációt indított útjára a Semmelweis Egyetem a Richter Gedeon gyógyszergyártó cég támogatásával annak érdekében, hogy a családok algoritmikus háttérrel rendelkező, megbízható döntéstámogató eszközt kapjanak a kezükbe - jelentették be egy szerdai sajtóeseményen. Az alkalmazás létrejötte mögött az a megfontolás áll, miszerint a megfelelő helyről szerzett információ életet ment. A gyakorlati cél továbbá, hogy a döntéstámogató rendszer enyhítse a háziorvos és ügyeleti kapacitás terheit.
Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer gyerek nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják- tudatta sajtóközleményében az MTI-vel a Taborfigyelo.hu. Mint írták, a gyerekek több mint fele napközis táborban vakációzik. A táborok költségét egyre többen fizetik SZÉP kártyával.
Gyerekek és családok milliói életét, egészségét és megélhetését sodorta veszélybe Mianmarban és Bangladesben az országra a hét végén lecsapott Mocha ciklon - figyelmeztetett kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Ferenc pápa szerint „gigantikus erőfeszítéssé” válik a családalapítás Olaszországban, amelyet már csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak – írja a Reuters.
Varga Mihály pénzügyminiszter írta ki a Facebook oldalára, hogy megkapták az állami támogatást azok, akik Babakötvényben takarítanak meg gyermekeiknek. A támogatás összege az éves befizetés 10%-a, legfeljebb 12 ezer forint számlánként. Ezen felül idén 17,5%-os kamatot fizet az állampapír.
Az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatos szabályokat járja körbe az adó.hu, ez az ellátás ugyanis csak bizonyos feltételek esetében jár és az sem mindegy, hogy házastársakról vagy élettársakról van-e szó.
Egy amerikai tanulmány szerint a szegény gyerekek sokkal kevésbé vesznek részt sport- és fitnesztevékenységekben, mint a tehetősebb fiatalok – írja a Yahoo Finance.
A szennyezett ivóvíz és a higiénia hiánya miatt naponta mintegy ezer, 5 évesnél fiatalabb gyerek hal meg a világon, többségük Afrikában - közölte az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja, az UNICEF hétfőn New Yorkban. A helyzet Nyugat- és Közép-Afrikában a legsúlyosabb. Az ENSZ szerint a Föld minden negyedik lakosa, mintegy 2 milliárd ember nem jut tiszta vízhez.
Bizonyára minden szülő számára fontos, hogy a gyermeke megfelelő anyagi háttérrel rendelkezzen, amikor belép a felnőttek világába. Erre jó megoldás lehet a Magyar Államkincstárnál vásárolható Babakötvény, ebben a cikkben erről gyűjtöttük össze a legfontosabb információkat.
Kétpercenként kilenc újszülött és egy anya hal meg a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos komplikációk miatt. Idén összesen 2,4 millió újszülött fog meghalni életének első hónapjában, és 295 ezer nő veszti majd életét terhességgel kapcsolatos komplikációk következtében.
Az adatok azt mutatják, hogy egyre több férfi esik ki a munka világából vagy hagyja ott a munkahelyét, és sokan közülük már nem térnek vissza a munkaerőpiacra. Az okok sokrétűek és igen, részben a nők az okai a jelenségnek, de nem úgy, ahogy azt gondoljuk.
A világ legalacsonyabb termékenységi rátája köthető Dél-Koreához, a friss adatok azt mutatják, hogy ez a probléma egyre csak súlyosbodik az országban – írja a Bloomberg.
Japán pénzügyileg ösztönözné a szülőket arra, hogy minél többen költözzenek vidékre a fővárosból, ennek elősegítésére gyerekenként egymillió jent adna a kormány – számol be a hírről a Financial Times.
2023. január 1-től adóba átszámítva 10 ezer forinttal emelkedett a családi kedvezmény a tartósan beteg, vagy súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott után.