hadgyakorlat

Már a szomszédban vannak Putyin katonái

Már a szomszédban vannak Putyin katonái

Megkezdődött az orosz katonai erők és eszközök áthelyezése Fehéroroszországba, készülve a február 10-12 között esedékes hadgyakorlatokra. Mindeközben egyre nő az Oroszország és a Nyugat közötti feszültség Ukrajna miatt. Szakértők szerint egy Ukrajna elleni teljes körű invázió során egyes orosz csapatoknak Fehéroroszország felől kéne támadniuk.

Moszkva a jövőben is tart majd nagyszabású hadgyakorlatokat

Moszkva a jövőben is tart majd nagyszabású hadgyakorlatokat

Oroszország a jövőben is tart majd hadgyakorlatokat a saját területén, a nyugati katonai körzetben zajló manővereknek semmi közük sincsen a Nyugattal folytatott tárgyalásokhoz - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.

Izraelt fenyegeti az iráni katonai vezetés

Izraelt fenyegeti az iráni katonai vezetés

A Perzsa-öbölben végrehajtott ötnapos hadgyakorlat, amelynek végén ballisztikus rakétákat és manőverező robotrepülőgépeket is kipróbáltak, figyelmeztetés Izrael számára - jelentette ki Mohammad Hoszein Bageri, az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke az állami televíziónak nyilatkozva.

Új fegyvereket tesztelt Irán

Új fegyvereket tesztelt Irán

Az Iráni Forradalmi Gárda ballisztikus rakétákat és manőverező robotrepülőgépeket tesztelt kedden egy Perzsa(Arab)-öböl menti háborús szimuláció során - jelentette az iráni állami televízió.

Több mint tízezer NATO-katonát vár Ukrajna jövőre

Több mint tízezer NATO-katonát vár Ukrajna jövőre

Elfogadott az ukrán parlament egy törvényjavaslatot, melynek értelmében külföldi katonák is részt vehetnek az ország területén tartott, 2022-es évre tervezett nagyszabású hadgyakorlatokon– írja a Reuters.

Mégis hogy nyomhatták le Amerika legendás tengerészgyalogosait a britek?

Mégis hogy nyomhatták le Amerika legendás tengerészgyalogosait a britek?

A napokban írtunk arról, hogy egy szimulált összecsapás során fölényes győzelmet arattak Nagy-Britannia tengerészgyalogosai amerikai bajtársaik fölött. Az ötnapos hadgyakorlat félidejénél gyakorlatilag megadták magukat az amerikai tengerészgyalogosok, mert a britek teljesen megsemmisítették katonai eszközeiket. A brit haderő és média most harsányan büszkélkedik a győzelemmel, az amerikaiak pedig dühösek. Nézzük, mi történt az igencsak jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó Green Dagger fedőnevű gyakorlaton.

Kihelyezett ülést tart a kormány - Egyetlen téma van terítéken

Kihelyezett ülést tart a kormány - Egyetlen téma van terítéken

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kihelyezett ülést tart a kormány a hajmáskéri Központi Gyakorló- és Lőtéren kialakított tábori sátorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtök reggel.

Békülne Észak-Korea

Békülne Észak-Korea

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető ígéretet tett arra, hogy októbertől helyreállítja a közvetlen kommunikációt Dél-Koreával, ajánlatot téve ezzel a megosztott félsziget békéjének megteremtésére - jelentette csütörtökön a phenjani állami média.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.