hadsereg

Az egész világot behálózza a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete – Így érnek össze a szálak a nyugati alvilággal

Az egész világot behálózza a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete – Így érnek össze a szálak a nyugati alvilággal

A Hezbollah nevű síita iszlamista mozgalom ismét a közérdeklődés figyelmébe került, köszönhetően Izrael Hamász elleni háborújának. A libanoni székhelyű szervezet azonnal támogatásáról biztosította a palesztinokat, majd fegyveres akciókat is elkövettek a zsidó állam fegyveresei ellen október elején. A hasonló radikálisok esetében mindig az egyik legnagyobb kérdés, hogy miből képesek finanszírozni a tevékenységüket, miközben a világ számos országa terrorszervezetként tartja őket számon. Ez a minősítés ugyanis súlyos korlátozásokat is jelent, szigorú büntetésekkel. A Hezbollah azonban megtalálta a kibúvót a korlátozások alól, működése jelen formájában sokkal inkább hasonlít egy transznacionális bűnszervezethez.

Újabb országban tűntek fel az ukrajnai háború legendás Bayraktar-drónjai

Újabb országban tűntek fel az ukrajnai háború legendás Bayraktar-drónjai

Egyéb eszközök mellett Bayraktar TB2-es katonai drónokat is használt ma Burkina Faso hadereje arra, hogy elhárítson egy nagyszabású, az ország egyik fontos katonai támaszpontja ellen végrehajtott dzsihadista támadást – derül ki a közösségi médiában megjelent felvételekből.

Lebukott a NATO egyik legerősebb országa: titokban szállítanak fegyvereket Oroszországnak

Lebukott a NATO egyik legerősebb országa: titokban szállítanak fegyvereket Oroszországnak

Törökország jelentősen növelte az ukrajnai orosz katonai műveletekhez nélkülözhetetlen áruk exportját, ami aggodalmat kelt az Egyesült Államokban és szövetségeseiben. A kereskedelem megugrása, valamint az orosz hadsereg által használt 45 különböző hadiipari eszköz gyártásához szükséges alkatrész és alapanyag török exportjának növekedése aláássa a Moszkva katonai képességeinek korlátozására irányuló erőfeszítéseket, ami feszültségekhez vezethet a NATO-ban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.