hollandia

Megrohanták a dohányboltokat Hollandiában

Megrohanták a dohányboltokat Hollandiában

Hollandiában január 1-től nem lehet ízesített e-cigaretta töltőfolyadékot vásárolni, csak "hagyományos" dohányízűt, ezért az emberek megrohanták a dohányboltokat, hogy még utoljára készleteket halmozzanak fel otthon. Több boltban már minden ízesített töltőfolyadék elfogyott - írja az NL Times.

Uniós források: hét tagállam is ellenezte, hogy utaljanak Magyarországnak

Uniós források: hét tagállam is ellenezte, hogy utaljanak Magyarországnak

Eddig csak annyi volt biztos, hogy négy ország nem szavazta meg az Európai Unió Tanácsában múlt héten a magyar RePowerEU-tervet, de Varga Mihály pénzügyminiszter most közölte: Svédország, Dánia és Finnország sem támogatta Magyarország esetében további 4,6 milliárd eurónyi forrás jóváhagyását, amelyből 0,9 milliárd eurót előlegként megkaphat a kormány. Intő jel ez a későbbi, helyreállítási és ellenállóképességi eszközről (RRF) szóló szavazásra.

Komoly támogatást jelentett be Kijevnek egyik legfontosabb szövetségese

Komoly támogatást jelentett be Kijevnek egyik legfontosabb szövetségese

Hollandia jelentős, 2,5 milliárd eurós támogatásról biztosította Ukrajnát, amelyet 2024-ben folyósítanak. Ahogy a 21 hónapja tartó háború újabb télbe nyúlik, egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy Kijev háborús erőfeszítései tartós nyugati támogatás nélkül esetleg eredménytelenek lehetnek.

Miért fontos a hely a körforgásos átmenetben?

Miért fontos a hely a körforgásos átmenetben?

A hatvanas és 70-es évek környezetvédelmi mozgalmainak egyik fő témája a Föld erőforrásainak túlhasználata volt, a körforgásos gazdaság is ebben az időben jelent meg. A koncepció az elmúlt évtizedben egyre inkább előtérbe került reagálva a fenntarthatósági kihívásokra. Az erőforrás-hatékonyságra való törekvés a globális geopolitikai változások révén fokozódott, és az olyan válságok, mint a Covid-19 világjárvány, előtérbe helyezte a körforgásos gazdaságra való áttérés értékét.

Meghökkentő győzelemmel tarolt a szélsőjobb Hollandiában, de máris hatalmas pofonba szaladtak bele

Meghökkentő győzelemmel tarolt a szélsőjobb Hollandiában, de máris hatalmas pofonba szaladtak bele

Bár a bevándorlás- és iszlámellenes Geert Wilders egyértelmű győzelmet aratott a hollandiai választásokon, a neheze még csak most következik számára, ugyanis 37 mandátuma mellé még 39-et kellene szereznie a parlamenti többséghez. A koalíciós tárgyalások máris nehezen indulnak számára: egyik lehetséges koalíciós partnere máris kikosarazta, az általa jelölt koalíciós egyeztető pedig már első munkanapján lemondásra kényszerült. A pártvezető közben egy palesztinokkal kapcsolatos nyilatkozatával máris kiváltotta az arab országok rosszallását, miközben Ukrajna attól tart, egy Wilders-kormány beváltaná a párt kampányban tett ígéretét, és nem küldene több fegyvert a háborúban álló országnak.

Erre senki nem számított: hatalmasat tarolt a szélsőjobb a világ egyik legliberálisabb országában – Erős szövetségest kaphat Magyarország?

Erre senki nem számított: hatalmasat tarolt a szélsőjobb a világ egyik legliberálisabb országában – Erős szövetségest kaphat Magyarország?

Az országot 2010 óta folyamatosan vezető Mark Rutte nyári váratlan lemondása után előrehozott parlamenti választásokat tartottak Hollandiában, melyet meglepetésre nagy fölénnyel megnyert a bevándorlás-, iszlám- és EU-ellenes nézeteiről ismert Geert Wilders. Bár a politikus radikális programmal indult neki a szavazásnak, a koalíciós kényszer vélhetően tervei egy jó részének feladására kényszeríti majd, valószínűleg az Európai Unióból való, általa óhajtott kilépés sem kerül napirendre. Ha bevándorlásellenes fordulat nem is, mindenképpen szigorúbb bevándorlási szabályok jöhetnek Hollandiában. Orbán Viktor, valamint Európa radikális jobboldali vezetői üdvözölték Wilders győzelmét.

Holland választás: Orbán Viktor gratutált

Holland választás: Orbán Viktor gratutált

Orbán Viktor miniszterelnök gratulált Geert Wilders jobboldali pártvezetőnek a Hollandiában szerdán tartott előrehozott parlamenti választáson aratott győzelméhez.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.