Míg korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy minél több zöldséget eszik valaki, annál jobban csökkenti a kockázatát esetleges szívbetegségek kialakulásának, egy újonnan kihozott tanulmány szerint azonban ez nem feltétlenül igaz – számol be a hírről a Bloomberg.
Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás.
Milliárdos befektetők, köztük Bill Gates és Richard Branson érdeklődését is felkeltette az a startup, amely nem a hagyományos úton, állatok levágásával, hanem laboratóriumi úton, állati sejtekből hozná létre azt a borjú vagy éppen csirkehúst, amit a boltokban megvehetünk - számol be a hírről a Bloomberg.
Messze Svájcban a legdrágább a hús, legyen szó marháról, csirkéről, sertésről, halról vagy bárányról, a magasabb fizetések miatt viszont ez nem olyan megterhelő a helyiek pénztárcája számára - olvasható ki a Caterwings 52 országra vonatkozó felméréséből. A helyi bérek függvényében Dániában lehet a legolcsóbban húshoz jutni, Magyarország a relatíve alacsony árak ellenére a középmezőnyben helyezkedik el.
A feldolgozott hústermékek fogyasztása rákkeltő, és "valószínűleg" a vörös húsé is - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató ügynökségének hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából.
Negatívba fordult az egyenleg.
Most a 787 Dreamlinernél.
Tartósan alacsonyan áll a félelem-index.
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Az MHC Mobility hazai vezetőjével beszélgettünk.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.