imf

Ezek most a legnagyobb veszélyek, amelyek Magyarországra leselkednek

Ezek most a legnagyobb veszélyek, amelyek Magyarországra leselkednek

Egy sor külső és belső kockázat fenyegeti a magyar gazdaságot, elsősorban a nemzetközi környezet romlása jelenthet veszélyt – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön megjelent országjelentéséből. A szervezet azt is elárulta, hogyan tudna Magyarország védekezni az egyes kockázatokkal szemben, mit kellene tennünk, hogy csökkentsük azok lehetséges hatását.

A kormány egyetlen húzása miatt fulladozik a készpénzben Magyarország

A kormány egyetlen húzása miatt fulladozik a készpénzben Magyarország

Az IMF elemzése szerint a tranzakciós illeték 2013-as bevezetése miatt jelentős mértékben nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány, évente mintegy 100 ezer forinttal nőtt az egy főre jutó készpénz iránti kereslet az intézkedés hatására. A készpénzállomány növekedését ugyanakkor az utóbbi években a szürkegazdaság felszámolását célzó intézkedések, az online pénztárgépek bevezetése és az elektronikus számlázás  valamelyest lassította. Megállapítják azt is, határozott szabályozói lépések híján a készpénz elektronikus alternatívái nem nyerhetnek gyorsan teret, és kíváncsian várják, a 20 ezer forint alatti tranzakciók tranzakciós illeték mentességének hatását.

Döbbenetes javaslattal álltak elő: korlátoznák a szuperállampapír-vásárlást

Döbbenetes javaslattal álltak elő: korlátoznák a szuperállampapír-vásárlást

Az egy ember által vehető szuperállampapír maximálása és a MÁP+ kamatának csökkentése – ez a két legfontosabb javaslata az IMF frissen megjelent IV. cikk szerinti országjelentésének a MÁP+-ra vonatkozólag. Az intézmény szerint a  szuperállampapírral kapcsolatos célok nemesek, de lehet, hogy ezek a célok nem szolgálják a teljes megtakarítási piac érdekét, mint ahogy az is lehet, hogy inkább a gazdagabb magyarok profitálnak belőle. Ők úgy látják, 3%-os kamat mellett is ugyanúgy fogyna a MÁP+.

Megszólalt az IMF: jövőre teljesen új világ jön a magyar gazdaságban

Megszólalt az IMF: jövőre teljesen új világ jön a magyar gazdaságban

Az elmúlt években a magyar gazdaság kiemelkedő növekedési ütemet produkált, sokkal ellenállóbbá vált a külső sokkoknak – olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön megjelent országjelentésében. 2020-ban komoly fordulat jöhet, hosszú évek után először eshet a növekedésünk a potenciális szint alá. A szervezetnek konkrét javaslatai is vannak Magyarország számára: fenn kellene tartani a költségvetési fegyelmet, és további reformokkal javítani a potenciális növekedésünket, hogy a kedvező tendencia fenntartható legyen.

Újabb IMF-hitelt kaphat Ukrajna

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint sikerült jelentős előrehaladást elérni Ukrajnával egy új, hároméves támogatási program beindításáról, de még lesznek egyeztetések a következő hetekben.

A gazdaság, ami 86%-kal nőhet 2020-ban

A gazdaság, ami 86%-kal nőhet 2020-ban

Guyana, a 780 ezer lakosú dél-amerikai ország gazdasága akár 86%-kal is nőhet 2020-ban és 2024-re akár háromszorosára növelheti a gazdaságának a méretét, így számol az IMF. A hatalmas növekedést egy tervezett olajipari beruházásnak köszönheti a kis ország, amely alapján 2020-ban megkezdődhet az olajkitermelés.

Kína lehet a kereskedelmi háború igazi győztese

Kína lehet a kereskedelmi háború igazi győztese

A globális pénzügyi vezetők egyetértenek abban, hogy a növekedés lelassult, de továbbra is reménykednek egy jövő évi szerény növekedésben, feltéve, ha nem súlyosbodnak a kereskedelmi és geopolitikai feszültségek. Ez derült ki a világ 19 legfejlettebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő országcsoport (G20) pénzügyminisztereinek és jegybanki elnökeinek pénteki washingtoni tanácskozásán.

Varga Mihály találkozott az IMF új vezérigazgatójával

Varga Mihály találkozott az IMF új vezérigazgatójával

Új fejezet nyílik Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolatában – jelentette ki Varga Mihály Kristalina Georgievával, az IMF új vezérigazgatójával való találkozó után Washingtonban.

Váratlanul megjöttek az IMF ajánlásai is Magyarország számára

Miközben mindenki a friss World Economic Outlook (WEO) kiadvánnyal volt elfoglalva, az IMF váratlanul kiadta szokásos éves vizsgálatának eredményét is Magyarországról. Az úgynevezett negyedik cikk szerinti felülvizsgálatban megállapítják, hogy a magyar gazdaság fenntartható növekedéséhez a versenyképességet kellene erősíteni, a költségvetésnek pedig közelítenie kellene középtávú deficitcéljához, hogy a későbbi nehezebb időszakra kellő puffert képezzünk.

Újabb jó hír Magyarországnak: jóval optimistább lett az IMF

Ismét jelentősen feljebb húzta a magyar gazdaság növekedési kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a szervezet közgazdászai szerint az idén 4,6 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság – olvasható a legfrissebb World Economic Outlook (WEO) kiadványban. Az ország külső pozíciója kapcsán viszont borúlátóbbak lettek a szakértők, már az idén deficites lehet a fizetési mérlegünk.

A válság óta nem volt ilyen rossz éve a világnak

A válság óta nem volt ilyen rossz éve a világnak

A globális gazdaság 2019-ben várhatóan csak 3%-kal fog nőni, míg 2020-ban a világ GDP-je 3,4%-kal fog bővülni, ami 0,2 százalékpontos csökkenést jelent az előző előrejelzéshez képest - írja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) World Economic Outlook 2019-es jelentése. A világ GDP-jének növekedése a pénzügyi világválság óta nem volt ilyen alacsony, és jelentősen elmarad a 2017-es 3,8%-os növekedéshez képest.

Újabb IMF-hitel szeretne Ukrajna, megkapta a feltételeket

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége kéthetes, pénteken véget ért ukrajnai látogatása alatt megkezdte egy új, három éves program megvitatását a kibővített finanszírozási mechanizmus keretében, amelyről a tárgyalásokat az elkövetkező hetekben folytatják - hozta nyilvánosságra látogatása befejeztével kiadott közleményében az IMF-küldöttség.

Megvan, ki lesz az IMF új vezére

Kristalina Georgieva váltja Christine Lagarde-ot az IMF élén – írja a valutaalap közleményében.

Az IMF kitart Argentína mellett

A Nemzetközi Valutalap (IMF) kiadta régóta várt közleményét az argentin csőd-közeli állapotról, és az argentin kormány arra adott intézkedéseiről. A jelenlegi ügyvezető igazgató, David Lipton szerint Mauricio Macri kormányának sikerült megnyugtatni a piacokat, és tovább fogják folytatni a tárgyalásokat a technikai segítségnyújtásról.

Az ország, amelyik majdnem kibírt 20 évet csőd nélkül, és náluk ez már nagy szó

Augusztus végén Argentína a csőd szélére került. Sőt, azzal, hogy a rövid lejáratú állampapírok törlesztését elhalasztották, a Fitch hitelminősítőtől kiérdemelték a részleges csőd besorolást. A Macri-kormány elvesztette a hitelességét a piaci szereplőknél. Argentína a 200 éves története során nyolcszor ment már csődbe, a mostani részleges csődesemény a kilencedik fizetésképtelenség előszele. A politikai elit tagjai egymásra mutogatnak, és azon ügyeskednek, hogy valaki más jelentse be a csődöt. Eközben a befektetők bizalma az argentin papírok irányában eltűnni látszik.

Elképzelhetetlen mennyiségű pénzt önt rá Kína a világra

Elképzelhetetlen mennyiségű pénzt önt rá Kína a világra

3 ezer milliárd dollárt tervez elkölteni infrastrukturális, digitális és kereskedelmi fejlesztésekre magánbefektetők, bankok és államok segítségével Kína az Övezet és Út programon keresztül 2030-ig. A projekt fontos részét képezi a Hongkong különleges közigazgatási terület is, ami lényegében összeköti Kínát a világ többi részével; nem véletlen, hogy itt rendezték meg idén a negyedik Övezet és Út csúcsot is, ahova alkalmunk nyílt ellátogatni. A csúcson elhangzott, hogy a projekt célja Európa és Ázsia infrastruktúrájának összekötése mellett az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó technológiai megoldások elterjesztése és a fenntartható energiaforrások, finanszírozás bevonása is a fejlesztésbe.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.