imf

Hat ország, mely bedőlhet az alacsony olajár miatt

Azerbajdzsánban már IMF-küldöttség érkezik az olajár esés okozta válsághelyzet megoldására, ami felvetheti a kérdés, hogy vajon melyik olajkapcsolt gazdaság lehet a következő, mely külső segítségre szorul. Az alábbiakban olyan országok kerülnek röviden bemutatásra, ahol könnyen elképzelhető az IMF közbelépése az alacsony olajár okozta gazdasági problémák miatt. Az olajáraktól erősen függő országok számára sajnos a kilátások sem éppen kedvezőek, jelenleg ugyanis nagyon úgy tűnik, az idei évre várt olajpiaci fordulat még későbbre tolódhat.

Eddig bírta Azerbajdzsán: jöhet az IMF

A kőolaj árcsökkenésének egyik nagy vesztese, Azerbajdzsán pénzügyi segítséget kért a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és a Világbanktól.

Argentína visszatérne önkéntes száműzetéséből

A tavaly újonnan megválasztott argentin elnök, a piacbarátnak tartott jobboldali Mauricio Macri az idei Davos-i Világgazdasági Fórumon kijelentette, hogy ő és stábja mindent megtesz annak érdekében, hogy külső hitelezőivel szemben hosszú ideje fennálló nemfizetéseit rendezve visszatérhessen a nemzetközi tőkepiacra. Ezen felül az IMF-el is meg kívánja újítani a korábban megromlott kapcsolatát, elsősorban a IV. cikkely keretében történő együttműködés formájában.

Bejelentette újrajelölési tervét az IMF-vezér

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy újraindul a posztért, miután a megbízatása július elején lejár. Christine Lagarde erről a France-2 televíziós csatornának beszélt pénteken.

Vezérigazgatót választ az IMF

A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa elindította az új vezérigazgató megválasztásához szükséges folyamatot: csütörtöktől február 10-ig várja a jelöléseket, és reményei szerint március elejére meghozza a döntést.

Hasznos tanácsot kapott Kína az IMF-től

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója őszinte tanáccsal látta el Kína vezetőit a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) éves találkozójának második napján. Az IMF vezetője szerint az ázsiai országnak jobban kellene kommunikálnia a pénzügyi piacokkal. Valószínűleg ezzel kevesen nem értenek egyet az elmúlt hetek tapasztalatai alapján.

Csak álmodhatnak a német bérekről a bevándorlók

Németország elmúlt 40 éves munkaerőpiaci tapasztalatai alapján a bevándorlók jelentősen hozzá tudnak járulni a gazdasághoz, azonban kezdetben igen komoly akadályokkal szembesülnek a munka világában, amin csak fokozatosan tudnak felülkerekedni, de gyakran előfordul, hogy soha - állapítja meg az IMF egy új - megjelenés előtt álló - tanulmánya, aminek lényegi konklúzióit egy ma közzétett menekültügyi vitaanyagban ismertették.

Még pesszimistább lett az IMF

Az IMF számításai szerint 2015-ben +3,1%-kal bővülhetett a világgazdaság, ami 2016-ban +3,4%-ra, 2017-ben pedig +3,6%-ra gyorsulhat. Ez azt jelenti, hogy a 2015. októberi jelentéshez képest az elkövetkező két évre nézve 0,2-0,2%-kal rontott előrejelzésein az IMF, elsősorban a feltörekvő piacok kilátásainak romlása miatt. Véleményük szerint a feltörekvő piacokon tapasztalt lassulás, a kínai gazdaság átalakulása, az alacsony nyersanyagárak, illetve a Fed kamatpolitikájának fokozatos szigorítása további lefelé mutató kockázatokat hordoz a globális növekedés szempontjából.

Beadta derekát Görögország, újra jöhet az IMF

A görög kormány belegyezett abba, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részt vegyen az új gazdasági mentőcsomagban - közölte Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, a Eurogroup elnöke a testület csütörtöki brüsszeli ülésére érkezve.

Kevesebbet kérnek az IMF-ből a lengyelek

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 21,4 milliárd dollárról 17,9 milliárd dollárra csökkentette Lengyelország úgynevezett rugalmas hitelkeretét (FCL), Varsó kérésére.

Az egyiknek átok, a másiknak áldás az olcsó olaj

A világgazdaság egészét az idei év végére robusztus növekedéshez segítheti az olcsó olaj, az olajárzuhanás ugyanakkor olyan súlyos pénzügyi gondokat okozhat egy vagy akár több feltörekvő gazdaságban, hogy ezek végül a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulhatnak - vélekedtek 2016-ra szóló pénteki előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.

Nem kérnek többet az IMF-ből a görögök

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök azt szeretné, ha a Nemzetközi Valutaalap inkább kimaradna az augusztusban nyélbe ütött, 86 milliárd eurós harmadik görög mentőcsomagból és az eurózóna önállóan felügyelné a görög gazdasági reformok végrehajtását - derült ki a kormányfő Financial Timesnak adott interjújából.

Bíróság elé kell állnia az IMF-vezérnek

"Hanyagság" gyanúja miatt bíróság elé kell állnia Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójának, volt francia gazdasági és pénzügyminiszternek a Bernard Tapie üzletembernek 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében - adta hírül csütörtökön az I-télé francia hírtelevízió.

Tényleg újabb válságtól kell félteni a világot?

Éppen csak kezdjük kiheverni az előző világgazdasági válságot, azonban máris újabb veszélyek leselkednek a növekedésre. Vagyis korai lenne abban bízni, hogy a következő évtizedeket a válság előttihez hasonló töretlen bővülés jellemzi majd. Egyelőre a többség optimista, hogy sikerül majd elkerülni a komolyabb visszaesést, de a negatív kockázatok bármikor élesedhetnek.

Megérkezett az IMF fontos döntése

A Nemzetközi Valtuaalap igazgatótanácsa döntött az SDR-kosár felülvizsgálatáról, és a kínai fizetőeszköz bekerült a kosárba. Az új súlyozással a "legnagyobb vesztes" az euró lehet.

Kulcsfontosságú döntést hoz hétfőn az IMF

Hétfőn dönt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa arról, bekerülhet-e a kínai jüan a szervezet speciális valutakosarába. A várakozások szerint kedvező lesz a döntés a kínaiak szempontjából, az igazi kérdés csak az, mekkora súlyt kap a jüan. Az MNB már korábban jelezte, hogy véleménye szerint aktuális lenne a kínai deviza egyre növekvő világgazdasági súlyának elismerése, a magyar jegybank más felkészült arra, hogy a jüan is globális devizává válhat.

Évtizedekig fejtörést okoz majd az erősödő népvándorlás

A konfliktus sújtotta országokban lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek száma alapján valószínűsíthető, hogy mind rövid távon, mind a következő évtizedekben csak erősödni fog a népvándorlási hullám. Mindennek demográfiai hatásai lesznek, ezért nagyon fontos alapjaiban megérteni a folyamatok mozgatórugóit és a migráció gazdasági következményeit, hogy megfelelő politikai intézkedések születhessenek. Az IMF legújabb elemzése a népvándorlás hatásairól.

Elárulta az IMF, mitől félti Magyarországot

Közép- Kelet- és Dél-Európa országainak többsége egészséges növekedést mutat, 2015-16-ban folytatódhat a nagyrészt a fogyasztás által hajtott bővülés - olvasható a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken megjelent friss elemzésében. A szervezet a kedvező folyamatok mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy a kockázatok inkább lefelé mutatnak, mivel a régió országai egy sor olyan külső tényezővel néznek szembe, melyek ronthatják a kilátásokat. Ezeknek a kockázatoknak egy része pedig Magyarországot is kiemelten érintheti.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.