imf

Egyre nehezebb elhinni, hogy Magyarország válságálló - Az IMF szerint álom lehet a gyors kilábalás

Egyre nehezebb elhinni, hogy Magyarország válságálló - Az IMF szerint álom lehet a gyors kilábalás

Az eddigi 3,1 százalékról 6,1 százalékra rontotta a magyar gazdaság idei visszaesésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – derül ki a szervezet kedden megjelent kiadványából. Ezzel már szinte senki nem vár 5 százalékosnál kisebb zsugorodást a magyar GDP-ben, a tavaszi viszonylagos optimizmus után szép lassan kiábrándultak a szakértők, és már a kormány is belátta, hogy mi sem ússzuk meg olcsón a válságot.

Kitalálták, hogy lehetne segíteni a legszegényebb országoknak: csak pár tonna aranyat kellene piacra dobni

Kitalálták, hogy lehetne segíteni a legszegényebb országoknak: csak pár tonna aranyat kellene piacra dobni

A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) piacra kellene dobnia aranytartalékának egy részét, hogy az így befolyó pénzből fedezze a legszegényebb országok adósságának visszafizetését – legalábbis ezt szeretné elérni egy új globális kezdeményezés. A szervezet kritikusai szerint az IMF nem lépett elég gyorsan a jelenlegi válságban, most hamar kellene döntést hozni, amikor a második hullám világszerte terjed.

Bankösszeomás Spanyolországban: megúszta a börtönt az IMF egykori vezére

Bankösszeomás Spanyolországban: megúszta a börtönt az IMF egykori vezére

Összesen 34 gyanúsítottat, köztük az IMF egykori ügyvezető igazgatóját, Rodrigo Ratót is felmentették a spanyol Bankia pénzintézet 2011-es, később katasztrofálisnak bizonyult tőzsdei részvénykibocsátása során gyanított számviteli és pénzügyi csalások vádja alól.

Megint az IMF-nél kilincsel a csőd szélén tántorgó Argentína

Megint az IMF-nél kilincsel a csőd szélén tántorgó Argentína

Az argentin kormány tárgyalásokat kezdeményez a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új hitelprogramról – jelentette be szerda este Kristalina Georgieva, a szervezet vezérigazgatója miután tárgyalt Alberto Fernandez argentin elnökkel.

Több generáció életét írhatja át a koronavírus-járvány

Több generáció életét írhatja át a koronavírus-járvány

Egyelőre mindenki arról beszél, hogy a világgazdaság lassan kezd kilábalni a koronavírus-járványból, a kezdeti sokkszerű összeomlást egyre kedvezőbb adatok követik, ami bizakodásra adhat okot. A korábbi világjárványok tapasztalatai alapján azonban évtizedekig is eltarthatnak a mostani válság hosszútávú hatásai, generációk életét változtathatja meg a járvány – figyelmeztetnek legújabb tanulmányukban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői.

IMF: sokkal nagyobbat zuhan a világgazdaság, mint azt eddig vártuk

IMF: sokkal nagyobbat zuhan a világgazdaság, mint azt eddig vártuk

Az IMF frissített előrejelzése szerint a világgazdaság idén 4,9%-al eshet vissza, ez 1,9%-ponttal alacsonyabb, mint amit a szervezet áprilisban várt. A fejlett országokban jelentős lesz a visszaesés - az Egyesült Államok 8, az eurózóna 10,2%-os visszaesést szenvedhet el idén.

Most kiderül, mennyire látja mélynek a válságot az IMF

Most kiderül, mennyire látja mélynek a válságot az IMF

Itthon a kamatdöntés lesz a hét legfontosabb eseménye, főleg úgy, hogy friss növekedési- és inflációs előrejelzés is érkezik a jegybanktól. A Nemzetközi Valutaalap szerdán publikálja friss világgazdasági prognózisát, az utóbbi hetekben a szervezet szakemberei többször utaltak rá, hogy jelentősen ronthatják áprilishoz képest a kilátásokat.

Figyelmeztet az IMF: sokkal nagyobbat zakózhat az amerikai gazdaság

Figyelmeztet az IMF: sokkal nagyobbat zakózhat az amerikai gazdaság

A lezárások a vártnál tovább tartanak az Egyesült Államokban, ami miatt a második negyedévben nagyobbat eshet az amerikai gazdaság, mint becsülték – mondta csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szóvivője. A szervezet jövő szerdán frissíti előrejelzését, már korábban figyelmeztettek arra, hogy ronthatják az áprilisi prognózist.

Az utolsó kiskapu is becsukódni látszik a csődben fuldokló Argentína előtt

Az utolsó kiskapu is becsukódni látszik a csődben fuldokló Argentína előtt

Felelősen nem tudja magát elkötelezni az argentin kormány amellett a terv mellett, amit a hitelezők nyújtottak be az adósság átstrukturálására – jelentette be a kabinet. Ezzel úgy tűnik, hogy az utóbbi hetek közeledése után megint eltávolodhatnak az álláspontok a csődben lévő ország adósságával kapcsolatban.

IMF: ilyen durva válságot még sosem láttunk

IMF: ilyen durva válságot még sosem láttunk

A globális gazdaság sokkal jobban fog zsugorodni, mint azt az IMF áprilisi előrejelzésében gondolta – írja a szervezet vezető közgazdásza a blogján.

Százmilliókat taszít szegénységbe a koronavírus, akiken sürgősen segíteni kell

Százmilliókat taszít szegénységbe a koronavírus, akiken sürgősen segíteni kell

A koronavírus-járvány azoknak okozza a legnagyobb fájdalmat, akik már előtte is a legsérülékenyebbek voltak, a mostani válság a jövedelmi egyenlőtlenségek emelkedéséhez vezethet – írta a héten Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Éppen ezért szerinte a gazdaságpolitikai döntéshozóknak mindent meg kell tenni, hogy a kilábalás minél szélesebb körű legyen, a társadalom egésze élvezze az előnyeit.

Ukrajna megállapodott az IMF-fel egy hitelkeretről

Ukrajna megállapodott az IMF-fel egy hitelkeretről

Az ukrán gazdaság óriási visszaesésen megy keresztül, ami komoly finanszírozási kihívásokat okozott az országnak. Ezt a problémát kezeli a friss megállapodás az IMF-fel.

Van visszaút az államcsődből? Argentína tovább tárgyalna a hitelezőkkel

Van visszaút az államcsődből? Argentína tovább tárgyalna a hitelezőkkel

Gyakorlatilag csődben van Argentína azóta. hogy május 22-én sem tudta teljesíteni kamatfizetési kötelezettségét. A dél-amerikai ország kormánya azonban nem adja fel, június 12-ig meghosszabbította a tárgyalások határidejét a kötvénytulajdonosokkal. Ráadásul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is támogatja a kormány javaslatait.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.