karrier

Ha a megfelelő pillanatban a helyes dolgot teszed, a szerencse megtalál

Rábai Dániel közel 20 évet töltött a Continental csoportnál. Régiós vezetőként 11 ország gumiabroncs kereskedelméért felelt, 5 évig volt országos koordinátora a Continental csoport magyarországi telephelyeinek, és alapító tagja volt a Magyar Gumiabroncs Szövetségnek is. A 42 éves cégvezető távozása sokakat meglepett, de úgy gondolja, hogy egyensúly nélkül nincs valódi siker: ha a munka és a magánélet nincsenek egyensúlyban, akkor az egyik sikere a másik kárára megy. Távozása okairól, sikerekről és nehézségekről, és természetesen terveiről is kérdeztük.

Ennyivel hazudnak több fizetést a magyarok egy állásinterjún

Ennyivel hazudnak több fizetést a magyarok egy állásinterjún

Az állást kereső európaiak negyede hazudik az állásinterjún arról, mennyit keres jelenlegi munkahelyén - ez derült ki az Inteliigence Group friss kutatásából. Öt jelentkezőből egy 10%-kal vagy annál is nagyobb mértékben turbózza fel jelenlegi fizetését, és kiderült az is, hogy a férfiak ezt inkább szeretik eljátszani, mint a nők.

Ha a cégek nem lépnek, nem lesz változás: miért fontos a sokszínűség a munkahelyeken?

Napjaink egyik égető gazdasági kérdése a munkaerőhiány, aminek megoldását az is nehezíti, hogy sok nő nem tud visszatérni a munkaerőpiacra - jellemzően egy gyermekszületés miatti karrierszünet után. Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR Vezérigazgató-helyettese szerint a munkaerőhiányra a kismamák egy olyan utánpótlást képeznek, ami megoldást jelenthet. A szakember azt is kiemelte, hogy a sokszínű, nyitott csapatok amellett, hogy az innovációt és a kreativitást növelik, nagymértékben hozzájárulnak a szervezetek pénzügyi sikerességéhez is.

Világot megrengető innovációk jönnek Budapestre

Egy őslénykutató, aki a dinoszauruszok feltámasztásán dolgozik, egy imám, aki szerint a nők megváltoztatják az iszlám jövőjét, a szexualitás és a technológia jövőjének tabudöntögető kutatója, a nyugati világ egyik legprovokatívabb gondolkodója, és a Musk-testvérek édesanyaja is előadást tart a Corvinus Egyetemen május 30-31-én, Európa legnagyobb jövőfesztiválján.

Nagy magyar cégek mondták el, hogy sikerül új dolgozókat találniuk

Folyamatosan fejlődni kell a HR-osztályoknak és a cégek humánerőforrás szakembereinek. Időnként pedig a klasszikusok mellett teljesen új módszerekhez is kell folyamodniuk azoknak, akik a toborzást végzik - derült ki a Portfolio HR Revolution 2019 konferencia Hatékonyságnövelés a bérek-juttatások, motivációs eszközök és teljesítményértékelés horizontján című panelbeszélgetéséből.

Parragh: vannak még tartalékok a magyar munkaerőpiacban

Bár nagyon magas szinten van a foglalkoztatottság és egyértelműen a keresleti oldal dominál, vannak még tartalékok a magyar munkaerőpiacban - mondta el Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Portfolio HR Revolution 2019 konferencián tartott nyitóelőadásában.

Magyar cég újítaná meg a munkaerőtoborzás rendszerét

Tavaly szeptemberben indult a Talentuno nevű magyar startup, amely a munkaerőtoborzást kívánja új, közösségi alapokra helyezni. A startup innovációja abban rejlik, hogy egyedi platformot szolgáltat nemzetközi toborzásra, amelyhez bárki csatlakozhat. A startupban nemrég tőkebefektetést hajtott végre az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő és a Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt. 4 millió euró értékben.

Felfalusi: A gyakorlati tudás óriási előnyt jelent a munkaerőpiacon

Nemzetközi szinten versenyképes gazdasági diplomát ma Magyarországon nemigen lehet szerezni. Ezt gondolja Felfalusi Péter, a Magyar Követeléskezelők és Információ Szolgáltatók Szövetségének (MAKISZ) elnöke, az Intrum Justitia Zrt. vezérigazgatója. A Budapesti Corvinus Egyetem öregdiákja épp ezért óriási lehetőséget lát a Corvinus átalakításában. Az üzletemberrel többek között arról beszélgettünk, mennyit ér ma egy diploma, milyen különbségek vannak a magyar és a külföldi egyetemeken végzett hallgatók között és kitért arra is, munkaadóként, piaci szemmel ő milyennek látja a hazai gazdasági felsőoktatást.

Hogyan alakulhatnak a viszonyok a Corvinuson? Már folynak az előkészületek

Ahogy az a múlt hétfői, Palkovics Lászlóval készült interjúnkban is elhangzott, Maecenas Universitatis Corvini néven hoz létre alapítványt a kormány a Corvinus Egyetem fenntartására, február 12-én benyújtották az Országgyűléshez a szükséges törvénymódosításokat. A jogszabályi, financiális háttér megteremtésén túl a Corvinus átalakításának előkészítése belülről is zajlik, az egyetem oktatóinak, hallgatóinak bevonásával és intenzív közreműködésével.

Palkovics: Teljes önállóságot kapva újul meg a Corvinus

Maecenas Universitatis Corvini néven hoz létre alapítványt a kormány a Corvinus Egyetem fenntartására, az alapítvány alapító vagyona a Mol és a Richter 10-10 százalékos állami tulajdonban lévő részvénypakettje, amelyeknek összértéke mintegy 380 milliárd forint - mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki szerint azért hozták létre ezt a Magyarországon még újdonságnak számító struktúrát, hogy az egyetem a jelenleginél szabadabban, az államtól függetlenebb rendszerben működhessen. De mi erre a garancia? Hogy fog kinézni pontosan az alapítványi modell? Elegendő-e ennyi idő egy ekkora átalakításra? Mi lesz a jelenlegi hallgatókkal és a dolgozókkal? Ezekről is kérdeztük a minisztert, de természetesen a kutatóintézeti-rendszer átalakításának legfrissebb fejleményeire is kitértünk.

Több tízezren állhatnának azonnal munkába - Itt a megoldás

A munkaerőhiány ma már a gazdaság minden területén jelen van. Miközben nagyjából 300 ezer munkavállalóra lenne szükség, több tízezren vannak, akik - némi segítséggel ugyan - de munkába tudnának állni. Ezzel pedig mindenki nyerne: a cégek is és a megváltozott munkaképességű munkavállalók is, akiknek munkaerőpiaci helyzete az átlagnál kedvezőtlenebb, ugyanakkor az elmúlt években a foglalkoztatási rátájuk látványosan növekedett.

Meg kell tanulnunk, hogy kell üzletelni a kínaiakkal

Októberben megállapodást írt alá a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a sanghaji Fudan Egyetem. Az együttműködés keretében a Corvinus és a világ legjobb egyetemei között számon tartott Fudan - a MNB szakmai támogatásával - egy speciális, pénzügyi fókuszú vezetőképzést indít. Az első évfolyam februártól indul, az érdeklődés már most is nagy - mutatjuk a részleteket.

Így változhat a képzés a Corvinuson (is): mindenkinek jön a külföldi félév

Érdemben alakulhat át a képzési struktúra több fontos egyetemi szakon, a változás a Budapesti Corvinus Egyetem átalakításának egyik kiemelt eleme. Hamarosan a jelenlegi 3+2 vagy 3,5+2 év helyett 4 éves alapképzési programot és 1 éves mesterképzési programokat hirdethetnek meg, ebbe beletartozik egy féléves külföldi egyetemi képzés vagy szakmai gyakorlat is. Ezek a képzések várhatóan 2020-tól indulnak majd.

Modellváltás az OTP-nél: még gyorsabb fejlesztések jöhetnek

Napjainkban a vállalatok hatékony működésében minden korábbinál nagyobb szerepe van a rugalmasságnak, vezetőknek és beosztottaknak egyaránt folyamatosan alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó körülményekhez. A 21. századi piaci és fogyasztói igényeket a hierarchikus munkahelyi felépítés, azaz a klasszikus főnök-beosztott viszony kevésbé képes kiszolgálni, ezért egyre több cég választja az úgynevezett agilis szervezeti modellt, amely az alapoktól kezdve formálja át az eddig ismert vállalati struktúrát. Az OTP Bank - a magyarországi hitelintézetek közül elsőként - komplett igazgatóságok felépítését és belső folyamatokat szervez át a rövidebb fejlesztési idő és a nagyobb munkavállalói elégedettség elérése érdekében. A bank szakértői most egy videóban magyarázzák el, hogy mi változik pontosan és milyen kihívásokat jelent az átállás.

Felpörögtek az események a Corvinuson: exkluzív részletek az átalakításról

Új fejezethez érkezett a Budapesti Corvinus Egyetem megújítása: októberben az intézmény vezetőinek kezdeményezésére egy belső projektszervezet alakult, ami az egyetem tartalmi megújulásáért felel. A projektszervezet munkáját egy ismert üzletemberekből álló tanácsadó testület segíti - tudta meg a Portfolio.

Változás a SZÉP-kártyánál: mit tegyen a dolgozó és a munkaadó?

Fontos változás előtt áll a hazai cafeteria rendszer. 2019-től a SZÉP-kártya kivételével az összes cafeteria elem bérként adózik - még az Erzsébet-utalvány vagy az utazási támogatás is. A SZÉP-kártyásoknak viszont van tennivalójuk: a vonatkozó kormányrendelet változása miatt a kártyakibocsátóknak szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal. Mutatjuk, mit csináljon a dolgozó, és mit a munkaadó.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.