Nagy bajban van a K&H testvére
Újabb 130 millió eurót adott ír leánybankájának a KBC, miután az továbbra is pénzügyi nehézségekkel küzd. Az anyabanktól kapott mentőcsomag így már eléri az 1,38 milliárd eurót - írja az ír Independent lap.
Újabb 130 millió eurót adott ír leánybankájának a KBC, miután az továbbra is pénzügyi nehézségekkel küzd. Az anyabanktól kapott mentőcsomag így már eléri az 1,38 milliárd eurót - írja az ír Independent lap.
Lezárta németországi érdekeltsége, a KBC Bank Deutschland értékesítését a KBC - közölte a társaság. A tranzakcióval teljesítette a pénzügyi csoport összes kötelezettségét az Európai Bizottság felé. A társaság azt is bejelentette, hogy 5 év alatt mára teljesen leépítette egykor még 25 milliárd euróra rúgó (sok galibát okozó) adósságfedezetű értékpapír (CDO) állományát.
Nem sikerült lezárni az Antwerp Diamond Bank eladását a Yinren Group számára, így a KBC a leánybank hitelállományának és tevékenységének fokozatos leépítése mellett döntött - közölte a belga pénzügyi csoport.
A K&H által korábban jelzett két forgatókönyv közül a bank szempontjából a rosszabbik (70 milliárdos mínusz) látszik megvalósulni a devizahiteles ügy kapcsán. A bank figyelembe vette veszteségbecslésében az MNB kalkulációját is, igaz, az egyoldalú kamatemelések ügyében még bízik a bírósági perekben. Az anyabank, a KBC eközben csütörtökön reggel közölte, hogy 287 millió eurós nyereséget ért el a második negyedévben, ami jelentősen felülmúlja a Reuters 241 millió eurós konszenzusát.
A K&H anyabankja, a belga KBC Csoport ma bejelentette: 162 millió eurót különítenek el a magyar devizahiteles csomagra céltartalékként - írja a Reuters. A hírt percekkel ezelőtt a K&H Bank saját közleményében is megerősítette.
A KBC Csoport ma megújította stratégiai célkitűzéseit, és bejelentette azt is, hogy a flamand kormánnyal szembeni tartozását 2020 helyett már 2017-ig visszafizetheti. Vonzó célpont esetén akvizíciókra is sor kerülhet a fő piacokon, így akár Magyarországon is. A K&H-nál a digitális bankolásban erősítenek 6 milliárd forintnyi beruházással: készpénzbefizető automatákkal és távhitelekkel, távbankolással újítanak - derül ki a csoport közleményéből.
A vártnál magasabb nyereségről számolt be az első negyedévre ma reggel a KBC Csoport. A belga pénzügyi cég nyereségét az ügyfelek által elhelyezett betétek növekedése és a magasabb díjak és jutalékok segítették, amelyek ellentételezték a magyar adófizetési kötelezettség negatív hatásait - írja a Reuters. A társaság nettó eredménye 7,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Tavaly az utolsó negyedévben a belga KBC csoport 294 millió eurós veszteséget könyvelt el, igaz, ez a várt 306 milliós veszteséghez képest némileg jobb eredményt jelent. A bank bejelentette osztalékterveit is, amely szerint 2 eurót fizetnek majd a 2014-es pénzügyi év után.
A KBC újabb 0,5 milliárd euróval (0,33 milliárd euró plusz 50%-os késedelmi bírság) csökkentette tartozását a flamand regionális kormány felé - áll a bank közleményében. A korábbi kifizetéseket is figyelembe véve ezzel 2 milliárd euróra csökkent a bank tartozása a flamandok felé.
Lezárta szerb leánybankjának értékesítését, és megállapodást kötött Antwerp Diamond Bank nevű érdekeltségének eladásáról is a KBC - közölte a belga pénzügyi csoport.
A KBC Group igazgatóságában folytatja pályafutását Király Júlia, aki 2007 és 2013 között a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke volt - közölte a belga pénzügyi csoport.
Szinte egy pillanatra sem pihen a bika, nézzük hogyan érinti ez a banki szektort. A Deutsche Bank, az OTP és a KBC jövőbeli kilátásait vizsgáltuk meg grafikonjaik alapján.
A KBC bejelentette: egyezségre jutott leánybankja, a vállalati szolgáltatásokban utazó KBC Bank Deutschland AG eladásáról. A vevői kör több befektetőből áll.
A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 372 millió eurónál jóval magasabb, 517 millió eurós nettó eredményt közölt második negyedéves gyorsjelentésében csütörtökön a KBC. A részvényárfolyam 4,7%-os erősödéssel reagált eddig a hírre.
Fontosabb részletek:
A KBC korábbi tervével ellentétben nem fizette vissza az év első felében a flamand regionális kormánytól kapott mentőcsomag első, 1,17 milliárd eurós részletét és a hozzá tartozó 50%-os bírságot. Ma azonban a belga pénzintézet bejelentette, sikeresen lezajlott a tranzakció - olvasható a KBC közleményében.
A KBC korábbi tervével ellentétben nem fizette vissza az év első felében a flamand regionális kormánytól kapott mentőcsomag első, 1,17 milliárd eurós részletét és a hozzá tartozó 50%-os bírságot. Az Európai Bizottsággal egyeztetetteknek megfelelően erre azonban sor kerül még az év vége előtt.
A KBC Csoport bejelentette, hogy orosz banki érdekeltségének 2012. december 24-én bejelentett eladása lezárult. Az Absolut Bank így a második legnagyobb nem állami orosz nyugdíjalapot kezelő cégcsoporthoz került, a KBC pedig kivonult az orosz bankpiacról.
Az elemzők által várt 324 millió eurós nyereséget jelentősen felülmúlva, 359 millió eurós profitról adott számot az első negyedévben a KBC csoport. A bank a tőkehelyzetén is erősíteni tudott, a Tier 1 tőkemutatója az előző negyedévi 14,6 százalékról 15,7 százalékra nőtt. A KBC az alappiacain teljesített kiemelkedően, amellyel ellensúlyozni tudta a leánybankjainak veszteségeit - írja a Reuters.
Megállapodást kötött a KBC a Société Générale Srbijával és a Telenor Serbiával a KBC szerb leánybankjának eladásáról. Előbbi a bank fontosabb eszközeit és betéteit, utóbbi pedig a részvények 100%-át szerzi meg - közölte a belga pénzügyi csoport.
A pályázók töredékével számolt csak el a hatóság.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Vannak, akik már alig várják az önállóságot.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.