Az orosz csapatok február közepén több hónapnyi harcokat követően bevették Avgyijivkát, azóta pedig a város körüli kisebb települések irányába törnek előre. Hamarosan azonban komoly akadályba ütközhetnek az inváziós alakulatok.
Emmanuel Macron francia elnök meglepő kijelentést tett az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Elmondása szerint nem kizárható, hogy nyugati alakulatok jelenjenek meg a háború sújtotta országban – számolt be az Ukrajinszka Pravda.
A hétfői nap veszteséglistája nem teljes az ukránok számára, ami összességében nagyon súlyos eszközök megsemmisülését jelenti számukra. Az amerikai Abrams harckocsi, a norvég NASAMS légvédelmi rakétarendszer, a svéd Archer önjáró löveg után egy francia gyártású CAESAR-t is hatástalanítottak az oroszok.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára hangsúlyozta, hogy az egyes szövetségesek önállóan dönthetnek az F-16-os vadászgépek Ukrajnának történő átadásáról. Kiemelte, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemre, beleértve a határain túli legitim orosz katonai célpontok elleni csapásokat is – számolt be a Kyiv Post. A nemzetközileg nem elismert Dnyeszter Menti Moldovai Köztársaság pár napon belül várhatóan kérni fogja felvételét az Oroszországi Föderációba – írja több moldovai lap egy helyi vezető bejelentésére hivatkozva. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Bár az Egyesült Álamokban továbbra is a hatalmas méretű segélycsomag elfogadása a legfontosabb téma Ukrajnával kapcsolatban, az amerikai vezetők figyelemmel követik a háború eseményeit. Nemrégiben az avgyijivkai orosz győzelmet értékelték kritikusan a washingtoni külügyminisztériumban – számolt be a Kyiv Independent.
A hétvégén teljesen elfoglalták az orosz erők Avgyijivkát, az ukrán haderő feladta a várost. A War Mapper egészen Lasztocskinyéig behúzta a területet, mint vitatott ellenőrzésű terület friss térképén.
Közel két évvel azután, hogy Oroszország teljes körűen megszállta Ukrajnát, az ukrán kormány, a Világbank, az Európai Bizottság és az ENSZ által ma közzétett frissített közös gyors kár- és szükségletfelmérés (RDNA3) megdöbbentő számadatokat tár fel. Az ukrajnai újjáépítés és helyreállítás becsült összköltsége a következő évtizedben a 2023. december 31-ig keletkezett károk után 486 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel ezelőtt becsült 411 milliárd dollárról. Az intenzív harcok közepette Ukrajna csapatai taktikai visszavonulást hajtanak végre Avgyijivkából, hogy jobb pozíciókat foglaljanak el, miközben Oroszország a város elfoglalására törekszik stratégiai előnyökért – közölte a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Rendkívül súlyos helyzetről számolt be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők új főparancsnoka az avgyijivkai és kupjanszki frontszakaszon, miután Rusztem Umerov védelmi miniszterrel közösen látogatást tettek a térségben.
A libanoni Hezbollah és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest képzi az orosz haderő drónkezelőit – olvasható ez az ukrán katonai hírszerzés, a HUR friss jelentésében.
Oroszország dróntámadásokat indított Kijev és Dél-Ukrajna ellen, legalább egy civil megsebesült, megsérült egy gázvezeték, továbbá károk keletkezetek lakóépületekben, valamint Mikolajiv folyami és tengeri kikötőben - közölte vasárnap az ukrán hadsereg.
Az ukrán légierő tájékoztatása szerint Oroszország rakétatámadást intézett Kijev és más nagyobb ukrán városok ellen a szerda reggeli csúcsforgalom idején – írja a Reuters.
Ukrajnában már hetek óta a közbeszéd egyik legfontosabb témája, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vajon tényleg elküldi-e a népszerű Valerij Zaluzsnijt, a vezérkari főnököt. A legfrissebb információk szerint nemcsak őt, hanem vezetők egész sorát bocsáthatják el pozíciójukból az országban – írja a The Guardian. Több, megbízható ukrán forrás is jelentős orosz előretörésről számol be Avgyijivka térségében, egyesek állítása szerint a város védelme válságosra fordult, napokon belül eldőlhet a csata. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Oroszország stratégiai alkalmazkodásával csökkentette a minőségi különbséget Ukrajnával. Mick Ryan, nyugalmazott ausztrál katonai vezető írt elemzést az ukrán háborúval kapcsolatban. Szerinte az oroszok előnybe kerülhetnek, ha nem érkezik hatékony nyugati válasz vagy ukrán stratégiai előrelépés – írta meg a Foreign Affairs.
Megszólalt Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztérium „ukrán háborús bűntettekkel” foglalkozó nagykövete a Valerij Zaluzsnij körül kialakult pletykákról. Szerinte a tábornok elküldésébe akár az ukrán elnök is belebukhat – írja az orosz állami TASZSZ.
Az amerikai szenátorok hónapokig tartó viták után vasárnap megállapodásra jutottak a bevándorlásról és az Ukrajnának nyújtott segélyekről, de a képviselőház republikánus elnöke azonnal megígérte, hogy elveti azt, annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök az indítvány "gyors elfogadására" szólított fel.
Friss felvételen látható, hogy az ukrán csapatok a frontvonalon is bevetették az amerikai harckocsit. Egyelőre még nem harc közben látható, viszont a képek tanúsága szerint hamarosan akár erről is megjöhetnek az első videók.
Az Európai Unió nem fogja elérni azt a kitűzött célt, hogy márciusig egymillió tüzérségi lövedéket szállítson Ukrajnának –jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő szerdán Brüsszelben.
Olekszandr Kamisin ukrán stratégiai iparágakért felelős ukrán miniszter szerint Ukrajna hadiipara nem lesz képes felülkerekedni Oroszországon a hagyományos fegyverek gyártása terén, ezért a fejlett haditechnikai eszközökre kell koncentrálniuk – számolt be a Kyiv Independent.
Szerda reggel szinte ellepte az X közösségi médiás platformot a felvétel arról, hogy egy orosz Iljusin Il-76-os csapatszállító repülőgép zuhan le az orosz Belgorod régióban. Kedden adott interjút Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a német média lapjainak: a Die Welt, a Bild, a Welt TV és a Politico riporterei vettek részt a beszélgetésen – számolt be a KyivPost. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.