Bemutatta a MOHU a járműbe szerelt mobil visszaváltó automatát. Az országos visszaváltási rendszer részeként, a palackvisszaváltó automatákkal nem rendelkező kisboltok kézi visszaváltással tudják biztosítani a vásárlóknak egy applikáción keresztül, hogy megkaphassák a visszavitt palackok díját. A REpont rendszerhez kézi visszaváltóként csatlakozó kisboltok, valamint a HORECA szektor – hotelek, éttermek, vendéglátóipar - összegyűjtik a palackokat, dobozokat, üvegeket, majd egy bizonyos mennyiség után a Returmatic cég által kifejlesztett mobil visszaváltó automata “házhoz megy”, és az italcsomagolásokat rögtön azonosítja, elszámolja a kiskereskedőknek, majd összetömöríti.
Egymás után zárnak be a falusi kocsmák. Részben a társadalmi szokások átalakulása, az alkoholfogyasztás visszaszorítására tett kísérletek is magyarázzák a folyamatot, de sok helynek a koronavírus-járvány miatti bezárások tehettek be.
Társadalmi egyeztetésre bocsátott csütörtök éjjel a kormány egy jogszabálytervezetet, amely a preferált kistelepüléseken elérhető lakástámogatás szabályait módosítja, pontosítja – hívta fel a figyelmet a Bankmonitor. Több esetben változhat a falusi CSOK és a CSOK-hitel összege és az igényléshez szükséges tb-jogviszony hossza is.
Orosz és ukrán források egyaránt arról írnak, hogy támadásba lendült az orosz haderő Bahmut déli részén, azzal a céllal, hogy kitolják az ukrán csapatokat a város körül található kis falvakból.
Csütörtök este fontos, a szerda esti bejelentéseket kiegészítő és tisztázó közleményt adott ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a CSOK Plusszal kapcsolatban.
Újabb 1 eurós lakások jelentek meg az olasz piacon, ezúttal egy szardíniai kisvárosban, Ollolaiban. A város nevezetessége, hogy ott született a világhírű testépítő, Franco Columbu, Arnold Schwarzenegger egykori jó barátja. A település éppen ezért - a híresség előtt tisztelegve - első körben tíz amerikai számára kínál fel lakásokat - írja a The Guardian.
Elindult az orosz haderő egy kisebb alakulata Bahmut felől a Szlovjanszk felé főúton, az ukrán haderő azonban gyorsan likvidálta a műveleti csoportot – derül ki ez a háborúval foglalkozó OSINT-elemzők által közzétett felvételekből.
2631 településen érhető el 2023. január 1-jétől a falusi CSOK. Széles a milliós összegű családtámogatások köre: CSOK, falusi CSOK, babaváró hitel és támogatás, hitelelengedés, illetékmentesség, áfa-visszaigénylés, CSOK-hitel - ismerősen csengenek ezek a fogalmak a gyermekesek számára, de vajon milyen szabályokkal igényelhetők el 2023-ban? Cikkünkben most a falusi CSOK 2023-as szabályait foglaljuk össze, megemlítve egy egészen friss változást.
Az árstopok hatásai miatt a kormány kompenzálja a kistelepülések üzleteit - derül ki a kormány hétfő este megjelent határozatából. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által kidolgozandó pályázati program keretösszege 8 milliárd forint, ám várhatóan csak jövőre indul el ez a lehetőség.
Életszínvonal-csökkenést érzékel a csehek 70 százaléka, közülük mintegy 50 százalék erőteljes romlást tapasztal - derült ki azokból az országos felmérésekből, amelyeknek az összesített eredményét szombaton hozták nyilvánosságra Prágában.
Több kistelepülést is elfoglalt az orosz haderő Herszon térségében, Mikolaiv felé. Heves csatározások zajlanak a zaporizzsjai atomerőmű körül - az oroszok katonai járműveket tárolnak a reaktoroknál. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint a háború az Orosz Föderáció összeomlásával ér majd véget. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború mai aktualitásaival.
Városok és nagyközségek jelentkezhetnek arra a pályázatra, amit az OTP Bank hirdetett, a települési fejlesztési tervek fenntarthatósági-finanszírozhatósági feltételeinek megalapozására, kidolgozására. A cél az önkormányzatok és a helyi gazdasági szereplők együttműködésével megvalósítandó, integrált fejlesztési tervek sikeres, jó gyakorlatainak kialakítása. A Portfolio a részletekről Wolf Lászlót, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét és Schmidt Jenőt, a pályázatot támogató Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökét kérdezte.
Mintegy 26 milliárd forint értékben nyert el támogatást feladatellátást szolgáló fejlesztésekre 1434 önkormányzat - közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Összesen 5,4 millió négyzetméternyi ingatlanvagyont ajánl fel az állam a Magyar falu programban kistelepüléseknek; 2055 ingatlanról van szó, és 935 önkormányzat juthat ingyenesen a vagyonelemekhez - közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
Összesen 3,5 milliárd forintot biztosít a kormány az ötezer lakos alatti települések településtervei elkészítésének támogatására - írja a Magyar Közlöny. A projekt a Lechner Tudásközpont bevonásával valósul meg.
Elérhetők lesznek hétfőn tíz órától a Magyar falu program első pályázati kiírásai önkormányzati ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Naszályon, sajtótájékoztatón.
Visszafordul felénk a napfolthalmaz.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.