A történelemben először jégtörő közreműködése nélkül, mindössze hat és fél nap alatt szelte át az Északi-sarkvidéket egy orosz LNG-szállító tanker, így a korábbiaknál 30 százalékkal rövidebb idő alatt sikerült elérnie Norvégiából Dél-Koreába. Amellett, hogy a rekord rávilágít az északi-tengeri útvonal fontosságára a hajózás és keresedelem szempontjából, ismét felhívja a figyelmet a nyugtalanító mértékű és gyorsaságú klímaváltozásra.
Drámaian csökkentené a szén-dioxid és egyéb, környezet- és egészségkárosító anyagok kibocsátását, ezáltal évente sok ezer élet megmentését tenné lehetővé, emellett a munkahelyek számának nagy mértékű bővülését is eredményezné, ha Magyarország 2050-ig teljes mértékben átállna megújuló energiaforrásokra - azon belül is elsősorban napenergiára. Ez derül ki a Stanford Egyetem által újonnan publikált jelentésből, amelyben a klímaváltozás fő kiváltójának tartott szén-dioxid-kibocsátás 99 százalékáért felelős 139 ország esetében vizsgálták, milyen hatásokkal járna a teljes energiaátmenet.
Szisztematikusan megtévesztette az éghajlatváltozással foglalkozó nem tudományos közönséget az Exxon Mobil a klímaváltozással kapcsolatos kommunikációjával - erősíti meg a gyanút egy, a Harvard kutatói által készített új tanulmány, amely rávilágít, mekkora eltérés is volt aközött, amit a társaságnál tudtak és amit kommunikáltak a témáról. Míg az Exxon szakértői értékelései és belső kutatási jelentései több mint 80 százalékban elismerték, hogy a globális felmelegedés valós és ember által okozott, a társaság hirdetései mintegy 80 százalékban ennek éppen ellenkezőjét sugallták vagy állították.
Különös eligazítást kaptak az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (US Department of Agriculture) munkatársai a klímaváltozás témájával kapcsolatban. Donald Trump elnöki beiktatását követően nem sokkal a hivatal alkalmazottai kaptak egy emailt arról, hogyan kellene megnyilvánulni a klímaváltozásról az új adminisztráció alatt. A levél azt ajánlja a minisztérium alkalmazottainak, hogy kerüljék a "klímaváltozás" terminus alkalmazását, ehelyett a "szélsőséges időjárás" kifejezést használják, de emellett egy komplett listát tartalmaz az elkerülendő és a helyettük használható kifejezésekről.
A fertőző betegségek széles körű és gyors európai inváziója várható a következő évtizedekben, ahogyan az éghajlat folytatódó felmelegedése új területet nyit majd meg számos, korábban csak trópusi területeken aktív kórokozó előtt. A legnagyobb változás a kullancsok és rovarok, például szúnyogok által hordozott betegségek elterjedésében várható, de a víz-, élelmiszer és talajszennyezéssel tért hódító kórokozók élettere is jelentősen bővülhet Európa felé.
Korábban nem tapasztalt, feltérképezetlen tartományokba kényszerítette a klímaváltozás a Földet. A tengerszint emelkedése, a pólusok jégsapkáinak olvadása és sorra dőlő hőmérsékleti rekordok csak a leginkább egyértelmű jelei annak a folyamatnak, amelynek a végén bizonyosan nem sok jó vár az emberiségre. Miközben néhányan még mindig kételkednek abban, hogy az emberi tevékenységgel összefüggő klímaváltozás nem létezik, a jelenség egyre több igazán súlyos tünetet mutat, a Wired pedig összegyűjtötte a 11 legijesztőbbet.
Meghökkentően sok, az átlagos egyesült államokbeli háztartásnál időszakonként 34-szer több villamos energiát fogyaszt Al Gore, a klímavédelem Nobel-békedíjas élharcosának nashwille-i otthona. Bill Clinton egykori alelnöke csak úszómedencéje fűtésére annyi áramot használ el évente, mint amennyi hat normál háztartás teljes éves igénye.
Az elmúlt három évtizedben több mint 59 ezer indiai földműves öngyilkossága írható a klímaváltozás számlájára egy új amerikai kutatás szerint, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy kormányzati segítség nélkül a felmelegedéssel tovább nőhet az életüknek önkezükkel véget vetők száma a dél-ázsiai országban.
Mindössze 5 százalék az esély arra, hogy sikerüljön elérni a Párizsi Klímaegyezmény által megfogalmazott célt, és 2 Celsius-fok alatt tartani a globális átlaghőmérséklet emelkedését az évszázad végéig egy új tanulmány szerint.
A gleccserek visszavonulása, és a krioszféra - a Földön található hó- és jégtakaró, illetve fagyott talaj (permafroszt) felolvadása önmagában, a klíma szempontjából is beláthatatlan következményekkel járhat, azonban a közvetett hatások szintén ijesztőek lehetnek. Erre jó példa a Grönlandon a második világháború után létrehozott katonai bázis esete, amely fél évszázaddal elhagyása után azzal fenyeget, hogy a globális felmelegedés hatására területéről jelentős mennyiségű, eddig a jég alá zárt nukleáris hulladékkal szennyezi el az óceánt. A grönlandi jégpáncél olvadását látva az Egyesült Államok és a dán kormány kármentesítési programot indított, azonban a kivitelezést nehezíti, hogy még mindig nem lehet tudni, pontosan mekkora is a veszély.
Legkevesebb az utóbbi két évtized legrosszabb gabonatermése ígérkezik Olaszországban és Spanyolország bizonyos területein a Dél-Európát pusztító súlyos szárazság és hőség miatt. Az aszály gyakorlatilag minden növénykultúrában, így például az olajfa- és mandulaültetvényekben is jelentős károkat okozott.
Természeti katasztrófák mindig is voltak, a 20. századtól kezdve azonban látványosan megnőttek az általuk okozott anyagi- és emberélet-veszteségek. Közülük akadnak olyanok, legyen szó például a földrengésekről, ahol egyszerűen a növekvő népességszámmal magyarázhatók az egyre súlyosabb következményekkel járó katasztrófák. Vannak azonban olyan természeti csapások is, amelyek klímakutatók szerint az ember által előidézett éghajlatváltozással hozhatók szoros összefüggésbe, vagyis részben a mi hibánk, hogy a természeti katasztrófák száma és az általuk okozott károk mértéke is folyamatosan növekszik. A cikkben összeszedtük a modern történelem nyolc legnagyobb anyagi kárral járó természeti katasztrófáját.
Az elmúlt félmilliárd év legmelegebb éghajlata van kialakulóban a Földön - állítja egy, a nature.com hasábjain megjelent új tanulmány. A légköri szén-dioxid-koncentráció lassacskán az elmúlt 200 millió év legmagasabb szintjére emelkedik, de a naptevékenység változásának is van szerepe abban, hogy példátlan meleg légköri viszonyok vannak kialakulóban bolygónkon. Közben kutatók egy másik csoportja arra figyelmeztetett, az emberiségnek körülbelül mindössze három éve van arra, hogy megelőzze a változások visszafordíthatatlanná válását.
A kevesebb gyerek születése lenne a leghatásosabb egyéni módszer a klímaváltozás megfékezésére - derül ki egy svéd tanulmányból.
A hamburgi G20-csúcson megállapodtak a résztvevők szombaton egy közös nyilatkozat vázlatában, csak a klímaváltozásra vonatkozó részt illetően nincs egyetértés - közölték európai uniós tisztségviselők, hozzátéve, hogy szerintük ebben a témában is lesz megállapodás ma.
Számos ország alkotmánya szerint háború idején nem tarthatnak választást.
A túlkapacitások korlátozzák a versenyt.
Arra kérik Izraelt, hogy enyhítse a segélyek korlátozásán.
A három szakaszból ez az első.
Most a kis kapitalizációjú papírok ideje jön?
Tévhit, hogy az átlagnál jobban melegszenek és sötétek?
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.