konferencia

Lázár János: több Mészáros Lőrincre és Szíjj Lászlóra van szüksége Magyarországnak

Lázár János: több Mészáros Lőrincre és Szíjj Lászlóra van szüksége Magyarországnak

A következő évek egyik fontos kérdése, hogy milyen irányt szánunk Magyarországnak. A világban az egyik legfontosabb ma a szuverenitás kérdése. A globalizáció és a lokalizáció versenye határozza meg a különböző politikai közösségek jövőjét. A magyarokat érintő kérdéseket nekünk, magyaroknak kell meghoznunk – mondta el előadásában Lázár János, építési és közlekedési miniszter a Portfolio Építőipar 2024 konferenciáján, aki az építőipar mellett az élelmiszeriparra kitérve kemény üzenetet fogalmazott meg a Spar számára is. A miniszter hosszasan foglalkozott a kiskereskedelmi lánccal, többször is osztrák fűszeresként hivatkozott rá. Emellett úgy véli, több Mészáros Lőrincre és Szíjj Lászlóra van szüksége Magyarországnak.

Mikor jöhet az ingatlanpiaci fellendülés? - A Cannes-i MIPIM-en mondták el véleményüket a szereplők

Mikor jöhet az ingatlanpiaci fellendülés? - A Cannes-i MIPIM-en mondták el véleményüket a szereplők

A globális ingatlanpiac több mint egy évtizede nem látott kihívásokkal néz szembe, amelynek hatására a fejlesztők és befektetők óvatos optimizmussal tekintenek a fellendülés lehetősége felé, de így is óvatosságra intenek. Eközben az ingatlankonferenciák helyszínein a piaci kihívások és a potenciális megoldások kérdései kerülnek előtérbe.

Elértük már a gödör alját? - Mit hoz a jövő az ingatlanpiacon?

Elértük már a gödör alját? - Mit hoz a jövő az ingatlanpiacon?

Mi most a legnagyobb veszély a hazai ingatlanpiac számára? A finanszírozás, az ingatlanok használatának strukturális átalakulása, a jövővel kapcsolatos bizonytalanság, a társadalmi és politikai változások vagy a digitalizáció és az AI? Többek között ezekről a kérdésekről beszéltek a piac szakértői a Gránit Pólus és a Portfolio által közösen szervezett Property Warm Up 2024 konferencián, ahol a jövő ingatlanfejlesztései és a finanszírozható ingatlanok típusai is szóba kerültek.

Megmozdult a lakásbiztosítási piac, következnek az életbiztosítások

Megmozdult a lakásbiztosítási piac, következnek az életbiztosítások

Befejeződött a Portfolio Biztosítás 2024 konferenciája, amelyen a szabályozási kérdések mellett a piaci penetráció növeléséről, a lakásbiztosítási kampányról, az életbiztosítási piac újrszabályozásáról és a közvetítői szektor jövőjéről is szó volt. A rekordszintű érdeklődés mellett zajló eseményről az alábbiakban élőben tudósítottunk.

Biztosítóvezérek: pont az ügyfél hiányzik a beszélgetésekből

Biztosítóvezérek: pont az ügyfél hiányzik a beszélgetésekből

Biztosítás 2024 konferenciánk első kerekasztal-beszélgetésén a biztosítóvezérek az NGM miniszteri biztosával a hazai biztosítási szektor jövőjéről, az extraprofitadó hatásairól, a szektor magyar tulajdonosi arányáról és a biztosítási penetrációról beszélgettek. Kurtisz Krisztián (Uniqa) a kerekasztal előtt a biztosítói értéklánc széthullásáról tartott előadást.

Folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése

Folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése

Félszáz szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-vel kétnapos szakmai fórumon, széles körű együttműködés keretében gyűjti össze a közúti közlekedésben részt vevők elvárásait, és tárja fel a főbb problémaköröket, amelyek a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelten fontos részét adják.

A gyárakban is szédületes sebességgel terjed a mesterséges intelligencia

A gyárakban is szédületes sebességgel terjed a mesterséges intelligencia

A Bosch kísérleti projekteket indít a gyáraiban; a generatív mesterséges intelligenciával több hónapról mindössze néhány hétre csökkenhet az AI-megoldások bevezetéséhez és alkalmazásához szükséges idő - közölte a Bosch. A társaság üzemeinek csaknem fele alkalmaz már mesterséges intelligenciát a gyártásban, a középpontban a termelés irányítása, felügyelete és ellenőrzése áll. 

Folyamatos siker és rekordok: vége az idei konferenciaszezonnak a Portfolio Csoportnál

Folyamatos siker és rekordok: vége az idei konferenciaszezonnak a Portfolio Csoportnál

A Portfolio Csoport rendezvénydivíziója, a Portfolio Konferenciák idén is mutatta az irányt a rendezvénypiacon: ezek a gazdasági és iparági események immár megkerülhetetlen és piacvezető programot jelentenek az üzleti életben. Biztos információforrás és szilárd networking lehetőségek várták az ingatlan, agrár, pénzügy, gazdaság, energia, járműipar, KKV, IT területek hazai szereplőit. A Portfolio Csoport februárban ismét jön szakmai rendezvényeivel, hogy a professzionális és üzleti szektornak támpontot adjon ezekben a viharos gazdasági időkben. A rendezvénynaptárat érdemes már most böngészni, hiszen a már most meghirdetett események ebben a pár hétben lesznek a legkedvezőbb jegyáron.

Hadat üzentek a magyar gazdák: 18 milliárd forint a tét

Hadat üzentek a magyar gazdák: 18 milliárd forint a tét

Már meghallgatható a Portfolio Checklist november 29-i adása, amit a Portfolio Agrárszektor 2023 konferencián rögzítettünk Siófokon. A műsor első részében egyebek mellett arról volt szó, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alapít egy követeléskezelési társaságot, ami a mezőgazdasági termelők helyett érvényesít majd kártérítési igényeket vadgazdálkodási szereplőkkel szemben. A tét hatalmas, a gazdák által elszenvedett, de meg nem térített kár összege évi 18 milliárd forint is lehet. A témáról Győrffy Balázst, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökét, országgyűlési képviselőt kérdeztük. A műsor második részében is maradtunk az agráriumnál, vendégünk volt Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, akivel más témák mellett a szektor fenntarthatóságáról beszéltünk, a szakember szerint ugyanis ha az iparág nem kezd el jobban alkalmazkodni a megváltozó klímakörülményekhez, akkor katasztrófával nézhetünk szembe a hazai élelmiszer-termelésben.

Itt a biztosítók javaslata a kormánynak: több állampapír, kevesebb adó, családvédelmi biztosítás a csomagban

Itt a biztosítók javaslata a kormánynak: több állampapír, kevesebb adó, családvédelmi biztosítás a csomagban

A bankokhoz hasonlóan több állampapír vásárlásával szeretnék csökkenteni jövő évi adóterhelésüket a biztosítók, és az állam közreműködésével egy családvédelmi biztosítási csomag kidolgozására tettek javaslatot a kormánynak - jelentett be Erdős Mihály elnök a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) mai konferenciáján. A 2024. márciusi lakásbiztosítási kampányról a vezetői panelbeszélgetésében elhangzott: illene elérnie a váltók számának a 100 ezret, amiben a szakmának nagy szerepe lesz.

Élénk lakásbiztosítási kampányt vár a kormány, egy sor áttörés jöhet a biztosítási piacon

Élénk lakásbiztosítási kampányt vár a kormány, egy sor áttörés jöhet a biztosítási piacon

Intenzív lakásbiztosítási kampányt vár a kormány 2024 márciusában, miután lehetővé tette, hogy extra felmondási lehetőséget kapjanak minden év márciusában a lakásbiztosítással rendelkezők – mondta a MABISZ konferenciáján Túri Anikó, a GFM államtitkára. Felgyorsulhat és egyszerűsödhet a kötelező biztosítások kötése az alkuszok belügyminisztériumi adatokhoz való hozzáférésének elősegítésével, és a biztosítókat is bevonják a digitális állampolgárság (DÁP) programba. A közvetítői jutalékok betiltását nem támogatja a kormány az EU-s egyeztetéseken.

Bejelentette az MNB: belenyúl az életbiztosítások szabályozásába

Bejelentette az MNB: belenyúl az életbiztosítások szabályozásába

Jobb ár-érték arányú, alacsonyabb költségmutatójú és visszásságok nélkül értékesített életbiztosításokat szeretne látni az MNB a magyar életbiztosítási piacon, ezért egy új, etikus 2.0 koncepción dolgozik, amelynek a bevezetését tervezi a biztosítási piacra – jelentette be Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a MABISZ konferenciáján. Néhány harmadik negyedéves piaci adatot is megelőlegezett a szektorstatisztikák jövő heti közzététele előtt.

Ilyen volt az V. Műtárgybefektetési Konferencia – Összefoglaltuk az esemény legfontosabb részleteit

Ilyen volt az V. Műtárgybefektetési Konferencia – Összefoglaltuk az esemény legfontosabb részleteit

Idén november 7-én zajlott a műtárgy.com által szervezett V. Műtárgybefektetési Konferencia. A Müpa falai között megrendezett esemény ez évben is a műkereskedelem aktuális tendenciára és kihívásaira fókuszált, beleértve a műtárgybefektetés motivációit, a műtárgyvásárlás és értékesítés adózási kérdéseit és az új technológiák, főként az AI szerepét. A konferencia most is esély adott a műtárgybefektetés világába való betekintésre, a szakmai együttműködések bővítésére. Olyan fórumot teremtett, ahol a műgyűjtők és a műkereskedelem iránt érdeklődők a szakma legkiválóbb szakértőitől tájékozódhattak a piac legújabb lehetőségeiről és trendjeiről. Cikkünkben röviden áttekintjük a panelbeszélgetések, előadások során elhangzottakat.

Exkluzív bejelentés, nemzetközi előadók, a bankszektor felsővezetői egy helyen - Így zajlott a Banking Technology

Exkluzív bejelentés, nemzetközi előadók, a bankszektor felsővezetői egy helyen - Így zajlott a Banking Technology

Több mint 40 előadóval, 400 résztvevővel zajlott tegnap a Portfolio Banking Technology konferenciája, amelyen teltház előtt jelentette be a Magyar Bankszövetség digitalizációs javaslatcsomagját az alelnök, Becsei András. A szektor digitális transzformációját kijelölő bejelentés mellett nemzetközi és hazai top előadók dolgozták fel a legfontosabb fintech és digitalizációs témákat: szó volt a bankszektorban is fellángoló AI-forradalomról, a legforróbb payment trendekről, a kiberbiztonságról, a bankok belső, digitális fejlődéséről és a legfontosabb szabályozói változásokról, a konferencia szakmai programját a Visa Awards zárta.

Egyedi kedvezményt kapnak a fiatal gazdák és az őstermelők

Egyedi kedvezményt kapnak a fiatal gazdák és az őstermelők

Egyedi elbírálás után idén első alkalommal féláron vásárolhatnak jegyet az őstermelők és a fiatal gazdák a november 29-én és 30-án megrendezendő Agrárszektor 2023 konferencián. A kétnapos rendezvényen fontos szakmai tudnivalókról, piaci trendekről értesülhetnek a résztvevők, és jó lehetőség nyílik a kötetlen beszélgetésre, networkingre is. A kedvezményprogrammal a Portfolio Csoport célja az, hogy az őstermelők és a fiatal gazdák is élhessenek a kiemelt rendezvény nyújtotta lehetőségekkel.

Kitörési pont lehet Magyarországnak a mesterséges intelligencia, a bankszektor már felült a hullámra

Kitörési pont lehet Magyarországnak a mesterséges intelligencia, a bankszektor már felült a hullámra

Magyarországnak is kitörési pontot jelenthet a mesterséges intelligencia, ehhez szükség van egy erős innovációs kultúrára és egy olyan szabályozási környezetre, amely támogatja az AI-fejlesztést - véli Vadócz Zsolt, a K&H Bank digitális vezetője. Szerinte egyrészt érdemes lehet valamilyen specializáció mentén összpontosítani a fejlesztési kapacitásokat, illetve fontos lenne javítani a gazdaság adaptációs képességét, amiben az oktatásnak van döntő szerepe. November 7-ei Banking Technology konferenciánk előadójával az AI banki felhasználásáról, a mesterséges intelligencia szabályozásáról is beszélgettünk.

A vegyipar kiemelt célja az EU Zöld Megállapodás céljainak teljesítése

29. alkalommal rendezte meg Vegyipari Konferenciáját a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ). A konferencián elhangzott, hogy az iparág kiemelt célja az EU Zöld Megállapodás (Green Deal) céljainak teljesítése. Az eseményen azt is megállapították, hogy ahhoz, hogy a vegyipar átalakulásában komoly eredményeket lehessen felmutatni, a támogatási rendszer bővítésére lenne szükség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.