Egy hónapja nem mutatkozott a nyilvánosság előtt Csin Kang kínai külügyminiszter, ami találgatások sorát indította el nemzetközi diplomáciai körökben. Ezeknek tett a végére most pontot Peking, leváltotta a külügyminisztert - írja a South China Morning Post.
Az amerikai választópolgárok csaknem fele, 49 százaléka szerint az Egyesült Államokban a demokrácia nem működik megfelelően - derül ki az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató pénteken nyilvánosságra hozott felméréséből.
Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) előrejelzése szerint az Egyesült Államok államadósság-terhe 2053-ra eléri a GDP 181%-át. Ez elsőre riasztónak tűnik, azonban a legutóbbi hosszú távú prognózisban szereplő számokhoz képest javulás történt.
Igazodva a szigorúbb környezetvédelmi szabályokhoz, Joe Biden amerikai elnök megvétózta a Kongresszus azon döntését, mely lazított volna egyes kibocsátási határértékeken - számolt be a Reuters, mely egy másik cikkében arról is hírt adott, hogy milliónyi aktivistával rendelkező környezetvédelmi szervezetek biztosították az újrázni kívánó Bident támogatásukról.
Ellenzi az amerikai képviselőház republikánus elnöke, Kevin McCarthy azt a javaslatot, mely további támogatást nyújtana Ukrajnának az Oroszország elleni háborúban – írja a Bloomberg. A politikus azt nyilatkozta, hogy támogatja az ukránok harcát, de nem akarja korlátlanul finanszírozni az országot.
A képviselőház elfogadta a Joe Biden elnök és Kevin McCarthy republikánus házelnök által javasolt adósságkorlátozási törvényt, amelynek célja a kormányzati kiadások ellenőrzése a 2024-es választásokig, és az USA esetleges fizetésképtelenségének elkerülése. Ezzel az USA hivatalosan is megúszta a fizetésképtelenséget.
Elkerülhető az Egyesült Államok számára katasztrofális fizetésképtelenség a költségvetésről szóló megállapodással - jelentette ki Joe Biden elnök Washingtonban vasárnap este, miután a Képviselőház elnökével véglegesítették a szombaton megkötött egyezséget.
Két héten belül eljöhet az a pont, amikor az amerikai kormány képtelen lesz kifizetni a számláit és beüt az államcsőd, ez a szakértők egybehangzó véleménye szerint beláthatatlan következményekkel járna. A fizetésképtelenséget minden erővel igyekeznek elkerülni a legmagasabb szinteken, egyre inkább közelednek az álláspontok az adósságplafon megemeléséről a demokraták és a republikánusok között - de van itt egy komoly bökkenő, legalábbis Ray Dalio szerint. A világ legnagyobb hedge fundját menedzselő veterán guru szerint rövid távon meg fogják oldani a krízist a döntéshozók, az adósságplafon újabb megemelése viszont azt fogja jelenteni, hogy az adósságnak nem lesz értelmes korlátja, ez pedig végül katasztrofális pénzügyi összeomláshoz fog vezetni.
A pletykák és tévhitek miatti hatalmas betétkiáramlás okolja a Silicon Valley Bank összeomlásáért a pénzintézet ex-vezérigazgatója, Greg Becker – írja a Financial Times.
A Biden-kormány és a kongresszusi republikánusok tárgyalásokat folytatnak a szövetségi kiadásokról és az adósságplafon emeléséről, és Janet Yellen pénzügyminiszter szerint előrelépés történt az ügyben: néhány területen már sikerült megállapodásra jutni. A demokraták a republikánusokkal folytatott tárgyalások során a szövetségi kiadások korlátozásának lehetőségében jutottak dűlőre, míg a lehetséges kompromisszum egyéb területei közé tartozik a pénzeszközök átcsoportosítása és a projektek engedélyezésének felgyorsítása.
Joe Biden elnök és a kongresszus vezető republikánus és demokrata képviselői ezen a héten ülnek le, hogy megpróbálják megoldani a 31400 milliárd dolláros amerikai adósságplafon körüli három hónapos patthelyzetet, és május vége előtt elkerüljék az Egyesült Államokat teljesen megbénító fizetésképtelenséget - írja a Reuters.
A Berkshire Hathaway negyedéves eredménybeszámolóját követő éves közgyűlésen beszélt az Omahai Orákulumként közismert befektetőlegenda Warren Buffett. A 92 éves guru többek között a Janet Yellen pénzügyminiszter által megfogalmazott potenciális adósságplafon-válságról is kifejtette a véleményét.
Janet Yellen pénzügyminiszter szerint az amerikai kormány június elején becsődölhet, ha a Kongresszus nem emeli vagy szünteti meg az adósságplafon-szabályokat – írja a Yahoo Finance.
Tanúként jelent meg az amerikai szövetségi vádesküdtszék előtt Mike Pence volt amerikai alelnök a 2021-es elnöki hatalomátadást körülményeit vizsgáló eljárás keretében csütörtökön.
A milliárdos republikánus megadonor Peter Thiel, Donald Trump egyik korai támogatója volt. Később azonban szakított vele, és jelenleg azt tervezi, hogy 2024-ben egyetlen jelöltnek sem adományoz - írja a Reuters.
A New York-i ügyészség elutasította a Kongresszus alsóházának kérését csütörtökön a Donald Trump elleni vizsgálatról szóló dokumentumokra vonatkozóan, miközben a városi hatóságok esetleges tüntetésekre készülnek.
Az amerikai Képviselőház ellenszavazat nélkül megszavazta a koronavírus eredetéről szóló hírszerzési információk nyilvánosságáról szóló törvényt pénteken.
Az Egyesült Államok vállalkozásai számára 52 milliárd dollár (csaknem 20 ezermilliárd forint) forrás vált elérhetővé kedden a hazai chipgyártás támogatására és bővítésére egy kétpárti támogatással korábban elfogadott törvény alapján.