Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány: a parlamentnek szombaton benyújtott előterjesztés szerint minisztériumi rangot kap a Miniszterelnökség, továbbá lesz Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Most már csak a Kúria jogegységi határozatát kell megvárni ahhoz, hogy az Országgyűlés dönteni tudjon a devizahitelek problémáját véglegesen rendező jogszabályról - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence. A Kúria korábbi közlése alapján ez ősszel várható.
Varsóba, majd Berlinbe vezetnek Orbán Viktor miniszterelnöknek az újbóli választási győzelmét követő első külföldi látogatásai: a kormányfő a tervek szerint jövő hétfőn utazik Lengyelországba, május 8-án, csütörtökön pedig a német fővárosba, ahol tárgyal Angela Merkel kancellárral - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn az MTI-vel.
Bár korábban arról szóltak a hírek, a Népszabadság értesülései szerint valószínű, hogy mégsem lesz a Fejlesztési Minisztérium vezetője Rogán Antal. A lap szerint kilencven százalékos a valószínűsége annak, hogy Rogán a következő ciklusban is a Fidesz frakcióvezetője lesz a parlamentben.
Május 6-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója, Altorjai Anita pénteken az MTI-vel.
Orbán Viktor tartja magát saját elhatározásához, nem beszél az új kormány személyi kérdéseiről még minisztereivel sem. A bizonytalanság, és megindult találgatások miatt több tárcavezető is egyre kellemetlenebbül érzi magát. Egyre biztosabb viszont, hogy a Fidesz választási győzelme után csak egy kis igazságügyi tárca marad meg a KIM-ből, egyben marad viszont a legösszetettebb csúcsminisztérium, az EMMI.
Ma 10.30-kor kezdődött az Alkotmánybíróság határozathirdetése a kormány novemberi indítványáról. A határozathirdetésnek azért is van nagy jelentősége, mert erre a határozatra, illetve a Kúria hónapokon belül várható jogegységi döntésére alapozza majd a kormány a közeljövő devizahiteles intézkedéseit. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a meglévő szerződésekbe kivételes esetekben bele lehet nyúlni.
Fontosabb részletek
Kivételes esetekben módosíthatók a meglévõ szerzõdések jogszabállyal.
Társadalmi hatásaikat tekintve a devizahitelek ide sorolhatók.
Csak úgy lehet megváltoztatni a meglévõ szerzõdéseket jogszabállyal, ahogy ezt a bíróságok ma is megtehetik.
A bírói döntéseket és a jogszabályokat azonban felülvizsgálhatja az Alkotmánybíróság - alkotmányellenesség esetén semmissé tehetõk.
A döntés utána Fidesz a végtörlesztést jó példának nevezte a cselekvésre.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Láng Zsolt II. kerületi polgármester szimbolikus közreműködésével megkezdődött a Margit körúti volt Ipari Minisztérium bontása csütörtökön. A bontási munkák várhatóan a nyárra befejeződnek, a villamosközlekedés a területen addig is zavartalan lesz.
A kormány még mindig nem adta fel azt a tervét, hogy megvásárolja az ISD Dunaferr Zrt.-t - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke egy csütörtöki, dunaújvárosi sajtóeseményen.
Mivel gyakorlatilag mindenki azt várja, hogy a tavaszi parlamenti választáson a Fidesz kerül ki győztesen, egyre több információ szivárog ki a következő kormány összetételéről. A Figyelő legújabb számában megjelent információk szerint Orbán Viktor a következő ciklusban átadja a miniszterelnöki pozíciót Lázár Jánosnak, ő pedig 2017-ben köztársasági elnök lenne. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter posztja biztosnak tűnik a következő 4 évben is.
Bohuslav Sobotka, az októberi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke péntek délután a Prágához közeli Lányban lévő elnöki rezidencián átadta Milos Zeman államfőnek a miniszterjelöltek névsorát. Sem Sobotka, se Zeman nem kommentálta a névsort a találkozó után.
Harminchétszer ülésezett az idén a kormány, ebből négy alkalommal vidéken. A tanácskozások során mintegy 1700 törvényjavaslatot, kormányrendeletet és -határozatot tárgyaltak meg a miniszterek, a 2010-es kormányváltás óta a legtöbbet - derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) az MTI érdeklődésére készített összeállításából.
December 23-án, azaz hétfőn napirendre tűzi a kormány a devizahitelek ügyét - írja a Népszabadság. A lap szerint a cél nem változott: 17-20 százalékkal csökkentenék a havi törlesztőrészleteket, ráadásul még a választások előtt jogi döntést hoznának erről.
A kormány következő ülésein ismét tárgyalhatnak a devizahitelesek megsegítését célzó különböző gazdasági modellekről, a közigazgatási tárca pedig ezután öntheti jogszabályi formába az esetleges változtatásokat. Rétvári Bence ezt a Kúria előző napi jogegységi határozatára reagálva mondta kedden újságírói kérdésre.
A magyar kormány kiemelt gazdaság- és társadalompolitikai célja, hogy versenyképes, kiegyensúlyozottan fejlődő gazdasági szektort alakítson ki, amely polgárai számára megfelelő munka- és megélhetési lehetőséget kínál - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a vállalkozók napja jubileumi ünnepségén.
Kérdésként tette föl a kormány az Alkotmánybíróságnak azt, hogy közvetlenül levezethető-e a hatályos alkotmányból azon döntések alkotmány-ellenessége, amelyekben a bíróságok megállapították a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések feltételeinek érvényességét, ha egyébként e szerződések érvényesítése erőfölénnyel való visszaéléshez, és a fogyasztók jogainak megsértéséhez vezethetett. Olyan szerződési feltételek bírósági jóváhagyásáról lehet szó, amelyeket tömegesen, a fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon alkalmaztak. A kormány aggályként fogalmazta meg: összeegyeztethető-e az Alaptörvénnyel az árfolyam-kockázat egyoldalú áthárítása az adósra, az egyoldalú kamatemelés lehetőségének kikötése, vagy árfolyamrés burkolt alkalmazása. Az indítványt Deák Dániel, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Tanszékének mb. tanszékvezető egyetemi tanára elemzi az alábbiakban jogi szempontból.
A kormány az alaptörvény értelmezését kéri a devizahitelekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróságtól (Ab) - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.