Megvan, ki lesz az új országos kórházi főigazgató
Orbán Viktor – Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára – január 1-jei hatállyal Dr. Révész Jánost nevezi ki az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) élére – írja a 24.hu a Magyar Közlöny alapján.
Orbán Viktor – Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára – január 1-jei hatállyal Dr. Révész Jánost nevezi ki az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) élére – írja a 24.hu a Magyar Közlöny alapján.
130 milliárd forintra nőtt a kórházak lejárt tartozása, november végén még soha nem volt ennyi. A kormány által elhatározott 90 milliárd forintos konszolidáció elindult, de az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint januárban már 50 milliárd forint kellene a kórházaknak – írja az Economx.
Túl hirtelen és váratlanul, és túl nagy kört érint most ez a változás - reagált a Portfolio-nak adott interjújában Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke arra, hogy nemrégiben 24 kórházigazgatót mentett fel a Belügyminisztérium és az Országos Kórházi Főigazgatóság, ezzel közel minden negyedik kórház érintett. Elmondása szerint a bejelentés hidegzuhanyként ért valamennyiüket. A leváltások után egy átmeneti időszak indul, ami akár hónapokig is eltarthat, közben viszont gyorsan változik az egész rendszer - vélekedett a kórházvezető, akivel részletesen beszélgettünk a kórházi tartozásállományok felhalmozódásának okairól is.
Egy gyerek meghalt, amikor összeomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának egy része – számolt be a Transtelex alapján a Telex.
Rusvai Miklós virológus szerint későn indult az oltási kampány, a járvány fokozódni fog. Azt javasolja, hogy a cukorbetegek, a hetven év felettiek és a szív- és érrendszeri betegek feltétlenül vegyék fel az oltást - írta meg az ATV.
Egy szerdai váratlan belügyminisztériumi közleményből derült ki, hogy huszonnégy kórházvezetőt menesztett a belügyminiszter és a megbízott Országos Kórházi Főigazgató, a neveket azonban nem közölték. A Népszava esti cikkében már megírta, hogy kiket érint a döntés.
Pintér Sándor belügyminiszter 2023. december 31-ei hatállyal, érdemeik elismerése mellett, 2 országos intézet és 5 vármegyei kórház főigazgatójának magasabb vezetői kinevezését - beöltött 65 éves életkorukra figyelemmel - visszavonta - olvasható a tárca közleményében, amelyből az is kiderül: további 17 intézményvezető is érintett az ügyben. Nagyon különös, hogy a rövid tájékoztatás magyarázatot nem ad a miniszter és az OKFŐ lépésére, és a konkrét intézményeket, és személyeket sem nevezi meg.
Március 1-től az Országos Orvosi Rehabilitációs (OORI) és az Amerikai úti Idegsebészet a teljes vagyonával, ingatlanjaival az alapítványi formában működő Semmelweis Egyetemhez kerül.
A fokozódó járványügyi helyzet miatt december 11-től kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházban, továbbá néhány osztályon, részlegen látogatási tilalom lép életbe - jelentette be az intézmény.
Orbán Viktor miniszterelnök - Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) megbízott főigazgatójának javaslatára - szombati hatállyal felmentette tisztségéből Tóbiás Tamás gazdasági és Miklovicz Zoltán informatikai főigazgató-helyettest - közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel.
A kormány döntött arról, hogy rendezi az állami kórházak adósságának nagy részét, azonban eltérő arányban kapnak segítséget a kórházak, van, aki így sem tudja majd kifizetni piaci beszállítóit – derül ki a Népszava cikkéből.
Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (GUR) is megerősítette az ukrán kémfőnök, Kirilo Budanov feleségnek megmérgezéséről szóló híreket – számolt be a Kyiv Post.
Ferenc pápa, a katolikus egyház vezetője szombaton enyhe influenzaszerű tünetek miatt kénytelen volt lemondani minden tervezett programját - jelentette a Vatikán.
Álmos Pétert választották a küldöttek a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének. A leendő elnök a 192 érvényes szavazatból 109 szavazatot kapott, míg Dr. Kozma Gábor 83-at - közölte a MOK.hu.
Az immunrendszer nem tölthető fel intravénás vitaminokkal, ez nem több, mint marketing – írja Facebook-posztjában Novák Hunor gyerekorvos.
Néhány napja elfoglalta az izraeli hadsereg a gázai Al-Sifa kórházat, korábbi tájékoztatásaik szerint a létesítmény alatt a Hamász egyik parancsnoki központja működött. Most kirakott egy videót az IDF, melyben feltárják a kórház alatt található bunkerrendszert.
Romániában egy pszichiátriai kórház három betege meghalt és több mint húsz páciens, illetve alkalmazott ételmérgezés tüneteivel kórházba került szerdán, miután valamennyien ettek egy közeli kolostorból küldött ünnepi ebédből.
Biztonsági kamerás felvételeket tett közzé Izrael a gázai Al-Sifa kórházról, melyeken jól látható az, hogy a Hamász katonai célokra használta az egészségügyi létesítményt.
Hosszú, ötvenöt méteres terror-alagutat találtak az izraeli csapatok az es-Sifá kórház alatt a Gázai övezet északi részén - jelentette az izraeli hadsereg szóvivője X (Twitter) fiókjában.
A kormány péntek esti döntésével eldőlt: a lejárt kórházi tartozásállományból 90 milliárd forintot konszolidálnak. Az Orvostechnikai Szövetség szombaton már reagált is a lépésre, alapvetően üdvözölve azt. Megjegyzik ugyanakkor, hogy az adósság folyamatosan nő, és még a kormányzati extra támogatás ellenére is év végére 50 milliárd forintnyi lejárt tartozásállomány maradhat az intézményeknél.
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Elindul a Keleti Pajzs.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.