Donald Trump a minnesotai Republikánus Párt éves Lincoln-Reagan-vacsoráján alaptalanul állította, hogy ő nyerte a 2020-as elnökválasztást Minnesotában, és kijelentette, hogy az államban, amely több mint fél évszázada nem támogatott republikánus elnökjelöltet, ismét győzelemre számít.
A New York Times újabb felmérést közölt az amerikai elnökválasztás állásáról, ezúttal a csatatérállamokra fókuszálva. A kutatás gyászos képet fest Joe Biden amerikai elnök népszerűségéről, aki a billegő államokban szinte kiütéssel kapna ki republikánus riválisától, Donald Trumptól. A demokrata elnök nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, egyes pártközeli tanácsadók azonban nem ilyen optimisták.
Egy friss, országos kutatás eredményei szerint a magyarok úgy vélik, akár már az óvodában el lehetne kezdeni a pénzügyi ismeretek átadását, ha pedig az iskolai oktatásról van szó, kötelező és lehetőleg önálló tárgyként kellene tanítani, mégpedig főként a megtakarítások hatékony kezelését, a saját pénzügyi célok meghatározását, illetve a felelős pénzügyi döntések meghozatalát - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.
Miközben a 27 uniós tagállamban átlagosan a fiatalok kétharmada akar részt venni a közelgő EP-választásokon, a magyar fiatalok alig fele lesz majd biztosan az urnáknál június 9-én. Ebben szerepe lehet annak, hogy a fiatalok kevésbé ismerik az EU hivatalos kommunikációs csatornáit – derül ki az Európai Bizottság által közzétett Eurobarométer-felmérésből. Aggasztó, hogy az érzelmi és pszichoszociális egészség tekintetében Magyarországon magasabb volt azoknak a fiataloknak az aránya, akik arról számoltak be, hogy az elmúlt 12 hónapban ilyen problémákat tapasztaltak, mint az uniós átlag.
Két friss közvélemény-kutatás szerint Donald Trump most lemaradásban van Joe Biden hivatalban lévő elnökkel szemben, a verseny mindenesetre továbbra is szoros - írja a Newsweek.
A CNN legújabb kutatása azt mutatja, hogy továbbra is Donald Trump vezet Joe Bidennel szemben az elnökválasztási visszavágójuk jelenlegi állása szerint. Érdekesebb viszont a felmérés azon eredménye, hogy az amerikaiak nagyobb része tartja sikeresnek Trump elnökségét, mint Bidenét.
Nem zárta ki Rishi Sunak brit miniszterelnök annak lehetőségét, hogy a következő nagy-britanniai parlamenti választásokat már júliusban megtartják.
Bár szinte mérget lehet venni arra, hogy 2020 után idén is Joe Biden és Donald Trump fognak megmérkőzni az amerikai elnökválasztáson, ez nem jelenti azt, hogy az előválasztási küzdelmek ne folytatódnának. Tegnap a kulcsfontosságú csatatérállamban, Pennsylvaniában voksoltak a demokrata és republikánus szimpatizánsok, az eredmények pedig nem mutatnak felhőtlen képet Trump számára.
Az NBC News felmérése szerint Robert F. Kennedy Jr. független amerikai elnökjelölt a korábbi kutatásokkal szemben nem a demokrata Joe Biden, hanem republikánus riválisa, Donald Trump választási esélyeit csorbíthatja. Bár egy párbajban a mostani felmérés alapján is Trump vezet egy hajszállal Biden előtt, ha a két nagy párt jelöltjén kívül figyelembe vesszük a többieket is, Biden javára fordul meg a verseny állása.
Annak ellenére, hogy Grúzia tavaly megkapta az EU tagjelölti státuszát, Irakli Garibashvili, a kormánypárt elnöke szerint az ország még nem áll készen az uniós tagságra - írja a Politico.
Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.
A szavazatok csaknem harmadának összeszámolása után jó úton jár afelé a horvát kormányzó HDZ, hogy jelentős többséggel megnyerje a szerdai parlamenti választást, de kérdéses, hogy tud-e kormányt alakítani.
A magyarok 77%-a szerint az európai uniós tagságunk előnyös az ország számára - derül ki az Eurobarométer nemzetközi felméréséből.
A Nemzetközi Demokrácia és Választási Segítségnyújtási Intézet (IDEA) legújabb felmérése szerint világszerte csökken a demokráciába vetett bizalom, miközben egyre többen szeretnének egy erős vezetőt, aki nem bajlódik a választásokkal és a parlamenttel – írja a Reuters.
Kedden beiktatták Simon Harrist, aki ezzel Írország történetének legfiatalabb miniszterelnöke, vagyis helyi nevén taoiseach lett. Azt ígérte megerősíteni a koalíciós kormányt, hogy megakadályozza a Sinn Fein baloldali párt első választási győzelmét.
A Wall Street Journal beszámolója szerint annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök elődeihez képest kimagaslóan sokat tett a klímavédelem területén, a választók, köztük a demokraták bázisát alkotó fiatalok ebből nem sokat érzékeltek. A Biden-kampány változtatni szeretne ezen az elnök klímaváltozás ellen tett lépéseit hangsúlyozva.
Európában kisebb esést láthatunk.
Két részvény árfolyama is durván elszállt.
komoly bírságot kockáztat, aki nem figyel.
Levághatják még a dollárrendszerről is őket.
Tévhit, hogy az átlagnál jobban melegszenek és sötétek?
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.