Egyre nagyobb az alapanyaghiány a csomagolóanyagoknál, amely áruhiányhoz és dráguláshoz vezethet az európai sörfőzdék esetében - írja az Euronews, amely alapján az üveg és alumíniumdoboz esetében is gondot okoz az, hogy az előállításhoz szükséges energia ára nagyon nőtt.
Optimálisan 30 százalékos áremelést szeretnének a közétkeztetésben részt vevő cégek ősztől - írja hétfői számában a Világgazdaság a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége közlésére hivatkozva. A lap szerint már zajlanak az őszi árakról szóló tárgyalások a bölcsődei, óvodai és iskolai menzákat finanszírozó önkormányzatok a közétkeztető cégek között.
Svédasztalos étkeztetést, egyetlen menü helyett szélesebb kínálatot vezetne be a hazai menzákon a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, amely elnöke szerint felül kell vizsgálni az egész közétkeztetési rendszert, a finanszírozási háttér mellett az összes közétkeztetési folyamat racionalizálására van szükség a termelékenység, az ellátás, a költségek, a munkaerő-optimalizálás, a gépesítettség és a fejlesztések kapcsán is.
Egy újabb vidékfejlesztési pályázat jelent meg közel 13 milliárd forintos keretösszeggel, mely a helyi piacok infrastrukturális fejlesztésére és a közétkeztetés javítására fókuszál. A kiírásra önkormányzatok, non-profit szervezetek és egyházi jogi személyek nyújthatják be kérelmüket. A pályázók maximum 50 millió forintot nyerhetnek fedett és fedetlen elárusítóhelyek, üzlethelyiségek felújítására, kialakítására. A pályázat lehetőséget biztosít még étkeztetéshez szükséges tálaló-, melegítő-, főzőkonyha, raktár, hűtőkamra fejlesztésére, kialakítására is maximum 20 millió forintig.
Állami kézbe venné a kormány a közétkeztetést, így a gyermekek étkeztetését is - tudta meg a Magyar Idők. A lap információja szerint a kormány már tárgyal a javaslatról.
Rövid időn belül ez már a második erősebb szeizmikus aktivitás a szigeten.
Neonséta, különleges épületek és kortárs művészeti séták a Józsefvárosban.
2024 első negyedévében.
Ellenállónak látszik az orosz gazdaság, de vannak baljós jelek.
Miközben a régióban és Európában újult erővel telepítenek napelemes rendszereket, a magyar bővülés 2026-tal egyelőre véget érhet.
Az Apple-nek számos kihívással kell szembenéznie a különböző üzletágaiban.
De nincsenek, véli az ING Bank vezető elemzője.