Új kérés érkezett a kormányhoz: az év végéig hosszabbítsák meg a bértámogatást

A csökkentett munkaidő után járó bértámogatás jelenlegi időtartamának meghosszabbítását kezdeményezték a LIGA Szakszervezetek és a munkáltatók a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma Monitoring Bizottságának keddi ülésén - mondta az InfoRádióban Mészáros Melinda, a LIGA elnöke. Véleményük szerint a teljes munkaidős foglalkoztatás helyreállítása több területen is hosszabb időt vehet igénybe.

Hátraarcot csinált Salvini - fokozódik az olasz káosz

Bár Matteo Salvini olasz Liga-vezér mielőbbi előrehozott választásokat akart elérni a múlt héten kirobbantott kormányválsággal, de tegnap este mégis egy olyan javaslat mellé állt oda, ami az előrehozott választásokat legalább több hónappal, de akár egy évvel el is tolhatja. Az utóbbi napokban egyébként az összes vezető olasz politikus mást tett, mint amit előtte hetekig mondott, így a belpolitikai káosz tovább fokozódott. Augusztus 20-ra mindenesetre nagyon figyelni kell, mert aznap dől el a Conte-kormány sorsa.

Kimondták Salviniék: maradunk az eurózónában, de nagyobb deficitet akarunk

A La Repubblica értesülései szerint Matteo Salvini Liga-vezér erősen EU-ellenes kampányt tervez az előrehozott választásokra, amelynek lényege, hogy ha az EU nem enged a költségvetési deficitben, akkor az eurózónából való kilépéssel fog fenyegetni. Az értesülést igyekezett nevetségessé tenni Salvini a saját nyilatkozatában, de közben az eddig megjelent információk mégis afelé mutatnak, hogy tényleg masszív deficitnövelést akar a leendő Salvini-kormány. Ebbe Brüsszel nagy eséllyel nem fog belemenni, így az újabb nagy összeütközés szinte garantált. Közben a piacokat nyugtató hír, hogy péntek este nem minősítette le a Fitch az olasz államadósságot, így az előrehozott választások esélye miatt megugrott olasz kötvényhozamok hétfőn valamelyest csökkentek.

Bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az olasz kormány ellen

Bizalmatlansági indítványt nyújt be az olasz kormánykoalíciót alkotó egyik párt, a Liga Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen, és az ezt bejelentő pénteki közleményben mielőbbi választásokat is sürget. Az ügy előzményei bővebben:

Összeomlás szélén az olasz kabinet - békülne az egyik kormányfő-helyettes

Miután az olasz kormányt alkotó két párt vezetője csütörtökön a sajtón keresztül üzengetve kölcsönösen bejelentették, hogy elveszítették egymásban a bizalmat, az Öt Csillag Mozgalom vezetője pénteken békejobbot igyekezett nyújtani és személyes egyeztetést kezdeményezett.

Küszöbön az újabb nagy válság, bedőlhet tőle az euró

Azzal, hogy az olasz kormány durván le akar térni az EU-val közösen meghatározott költségvetési útról, a görög válsághoz hasonló válság jöhet Olaszországban is, és az egész folyamat az euró létét is veszélybe sodorhatja - küldte a kemény figyelmeztetést tegnap Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök az olasz kormánynak. Az olasz helyzet göröghöz hasonlítása már eleve borzolta a piaci kedélyeket, de erre még rátett egy lapáttal egy vezető olasz kormánypárti politikus, aki újra megpendítette az olasz eurókilépést. Ezek hatására ma reggel ismét brutális esések voltak az olasz pénz- és tőkepiacokon és az euró is szenved a dollárral szemben. Mindezt csak alig enyhítette, hogy a vezető olasz politikus máris tompította kijelentését: szó sincs eurókilépésről a kormány terveiben. Ezt megerősítendő a kormányfő is kénytelen volt megszólalni, hogy nyugtassa a piacokat: szerinte az euró visszafordíthatatlan Olaszországban.

Máris az európai migrációs dosszié újratárgyalását kezdeményezi az új olasz kormány

Szicília nem válhat Európa menekülttáborává, európai válasz kell a migrációs helyzet megoldására - mondta Matteo Salvini új olasz belügyminiszter a szicíliai Pozzallóban működő regisztrációs központban vasárnap. A Liga vezető politikusaként a belügyminiszteri posztot elfoglalva Salvini máris bejelentette, hogy jövő kedden az EU belügyminiszteri csúcstalálkozóján Olaszország nemet mond a menedékkérelmeket szabályozó dublini egyezmény reformjára és az EU tervezte új menedékpolitikára, ehelyett azt akarja, hogy tárgyalják újra az egész európai migrációs dossziét.

Ijesztő: megszavazták az eurókilépés támogatását az olasz kormányerők EP-képviselői

Ijesztő: megszavazták az eurókilépés támogatását az olasz kormányerők EP-képviselői

Szerdán egy olyan javaslatot szavazott meg az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Liga csaknem összes európai parlamenti képviselője, amely a 2021-2027 közötti időszakban EU-pénzt szorgalmazott azon tagállamoknak, amelyek a gazdasági elnyomás miatt ki akarnak lépni az eurózónából. Mindez a keddi olasz kötvénypiaci összeomlás utáni napon történt, tehát a piaci pániktól és a még bizonytalan kormányalakítási kilátásoktól sem inogtak meg az olasz EP-képviselők. Emellett az is ijesztő, hogy a javaslatot összesen 90 EP-képviselő támogatta. Fontos azonban hozzátenni, hogy ez a kiegészítés nem ment át az EP-n, a végsőként elfogadott nem jogi jellegű állásfoglalás szövegében ilyen utalás nincs.

Félretolják a "mumust" a kormányra készülő olasz pártok, megtépték az eurót

Ne akarjon gazdasági miniszter lenni az új koalíciós kormányban Paolo Savona, a piacok szemében "mumusnak" tekintett, erősen eurószkeptikus professzor, hogy így meg tudjon alakulni az új koalíciós kormány - erre szólította fel szerda kora este az Öt Csillag Mozgalom Savonát a Reuters tudósítása szerint. A hírre az egyébként is erősödésben lévő eurót megtépték, az olasz hozamok pedig beszakadtak, hiszen Savona félreállításával tényleg esélyes, hogy meg tud alakulni a két párt koalíciós kormánya újabb választások nélkül. Napközben már jöttek hírek, amelyek ebbe az irányba mutattak.

Újra nekifutna az olasz kormányalakításnak a két nagy párt, esnek a hozamok

Napról-napra változik, hogy mi a legvalószínűbb forgatókönyv az olasz belpolitikai káoszban és ezáltal a piacok iránya is markánsak változik. Szerda reggel a Reuters úgy értesült, hogy az Öt Csillag Mozgalom és a Liga újra megpróbálna kormányt alakítani, de nem az eurószkeptikus pénzügyminiszter-jelölt Savonával, hanem egy másik névvel és bevonnák a kormányzásba az Olaszország Barátai formációt is. Közben egy másik hír ennek ellentmond, hiszen a Liga vezetője azt szorgalmazza, hogy mielőbb újabb választásokat írjon ki az államfő.

Miért ez az óriási ijedtség az olasz piacokon?

A vasárnapi olasz fejlemények után a befektetők ma már attól tartanak, hogy a kormányrúdtól most eltávolított két párt az újabb kampányát már az olaszok euró- és EU- tagságára fűzi fel, ami így veszélybe sodorhatja az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságát és vele Európa jövőjét. Ezek az aggodalmak ma masszív esést váltottak ki az olasz pénz- és tőkepiacokon, amelyek átterjedtek a többi európai piacra is, miközben a brit és amerikai piacok munkaszüneti nap miatt zárva tartanak.

Ámokfutásra készül Olaszország - Néhány óra és olyan döntés születik, amibe beleremeghet egész Európa

Cifra a helyzet Olaszországban: egy volt alkotmánybírónak kell most államfőként döntenie arról, hogy a koalícióra készülő kormánypártok összességében alkotmányellenesnek tűnő költségvetési terveire rábólint-e és kinevez-e egy politikai tapasztalatokkal nem rendelkező jogászprofesszort, Giuseppe Contét, kormányfőnek. Sergio Mattarella államfő tegnap még elodázta a döntést, inkább a költségvetési aggodalmait hangsúlyozta és ma még további egyeztetéseket tart. Ez érthető, hiszen alapító tagállamként Olaszországnak tényleg nagy a befolyása az uniós ügyekre, és ha felelőtlen költségvetési pályára lépne az ország - márpedig ilyenre készülnek a koalíciós pártok - , akkor a kormányalakítás az eurózóna adósságválságát is kiújíthatja.

Mostantól ő vezeti Olaszországot

Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga közölte közös miniszterelnök-jelöltjének nevét az államfővel - jelentette be Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a sajtónak az államfővel tartott megbeszélés után hétfőn. Hozzátette: "Meglepetés ez a kormány, de az olaszok ezt választották".

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.