mnb

Szerinted mennyivel drágul az élet Magyarországon? Szerdán kiderül

Szerinted mennyivel drágul az élet Magyarországon? Szerdán kiderül

Lassan mindenki az első negyedéves GDP-adatokra vár, azonban még addig ki kell bírnunk egy hetet, de legalább lesz idő rákészülni. A héten ugyanis nem fogjuk lerágni a körmünket, bár azért a magyar és nemzetközi inflációs adatokra és a brit kamatdöntésre érdemes lehet figyelni.

Ilyet még nem láttunk: átszakadt a gát a magyar lakáshiteleknél

Sikerült áttörést elérnie az MNB-nek a magyar lakáshiteleknél: bár a hitelállomány csaknem kétharmada még változó kamatozású, az új kihelyezésekben már 76% volt márciusban a legalább 3 évre rögzített kamatozású hitelek aránya. A tegnap közzétett adatok szerint megérkezett a szokásos tavaszi fellendülés a hitelezésben, és az alacsony kamatszint ellenére szépen teljesítenek a betétek is.

Döntött az EU: új világ jön a brókercégeknél

Az Európai Bizottság 2017. decemberben tette közzé a befektetési vállalkozások prudenciális keretrendszerének felülvizsgálatáról szóló átfogó javaslatcsomagját. Ez teljesen új alapokra helyezné a befektetési vállalkozások szabályozását, illetve tőkekövetelmény számítását. De mi okozza jelenleg a problémát, hogyan fogja ezt kezelni a jövőben a befektetési vállalkozások három osztályba sorolása és milyen új logikával kell az intézményeknek a tőkekövetelményeit kiszámítani? Az új rendszer egyszerűbb és átláthatóbb lehet, mert a végzett tevékenységek jellegének és méretének kockázataihoz igazodva határozza meg a követelményeket.

Szédületes ütemben halad az 1000 forintosok cseréje

A március 1-én forgalomba hozott, megújított 1000 forintos bankjegyek forgalomba áramlása gyors ütemben halad. Ennek következtében a forgalomba kerülésük óta eltelt időszak alatt az 1000 forintos bankjegyeknek már több mint a fele újakra cserélődött - olvasható az MNB közleményében.

Finanszírozási és növekedési konvergencia - Az eladósodás margójára

A válságot követő konszolidációs időszak lezárultával új konvergencia periódus indult el. Tekintve az uniós összehasonlításban harmadakkora, de régiós összevetésben is elmaradó banki - úgy vállalati, mint lakossági - GDP-arányos hitelállományt, a bankrendszer előtti fejlődési tér a dinamikus felzárkózás lehetőségét mutatja. Ahhoz, hogy a reálgazdaság tartós és nagymértékű bővülése mellett a hitelezési konvergencia is megvalósuljon, kétszámjegyű vállalati és lakossági hiteldinamika kívánatos. Ennek fenntarthatóságát a vállalati szegmensben a KKV, a beruházási célú és termelékenységet javító hitelezés, a lakosság esetében a szélesebb körében megvalósuló, egészséges szerkezetű hitelezés és a jövedelmek tartós emelkedésének együttes teljesülése biztosíthatja.

Pénzügyi tanácsadókat hoz az összes megyeszékhelyre az MNB

Magyarország valamennyi megyeszékhelyén megnyitják kapuikat a jegybanki támogatással működő pénzügyi tanácsadó irodák. Az eddig már 13 megyeszékhelyen jelen lévő irodahálózat ugyanis a következő napokban új kaposvári, szekszárdi, székesfehérvári, szombathelyi és veszprémi kirendeltségekkel bővül - közölte az MNB.

Ez a készpénzgyilkos fegyver lehet a bankok nagy dobása, ha nem szúrják el

Ez a készpénzgyilkos fegyver lehet a bankok nagy dobása, ha nem szúrják el

Amerikában tankönyvi példába illően hódították vissza a bankok az egyik legfontosabb bevételi forrásuk, a pénzforgalom talán leggyorsabban növekvő területét, vagyis a személyek közötti (P2P) fizetéseket. Azzal, hogy a legnagyobb bankok egy új, azonnali rendszerre épülő mobilfizetési megoldást fejlesztettek, egy év alatt kétszer nagyobb piacot építettek, mnt korábbi legnagyobb riválisuk. Magyarországnak is összejöhet ez a bravúr, ha sikerül együttműködni a piac szereplőinek. Ezzel a témával kiemelten foglalkozunk majd május 15-ei konferenciánkon, ahova külföldi szakértők hoznak az azonnali rendszerre épülő megoldásokat a magyar bankoknak.

Már jósolni sem mernek Londonban, hogy mikor szigorít az MNB

Londoni pénzügyi elemzők szerint a közép-európai EU-gazdaságokban "mindenki előtt rejtély", hogy a bérkiáramlás miért nem szűrődik át a fogyasztói szintű inflációba, de a jelenség nagy valószínűséggel azt is jelenti, hogy a térség jegybankjai a közeljövőben nem emelik alapkamatukat, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről pedig "távoli" a kamatemelés kilátása.

Már közel 1600 milliárd forintnyi likviditást pumpált be a bankrendszerbe az MNB

Egy és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott pénteken a Magyar Nemzeti Bank, amelyeken rendre 10-10 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el a piaci felajánlásokból. A mai eredmények mellett az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1580 milliárd forintra emelkedik.

Ha ez bejön, soha nem látott drágulás vár a magyar lakásokra

Kiszámoltuk, mekkora lakásár-növekedésnek kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy valóra váljon az MNB múlt héten bemutatott hitelezési jövőképe. Az általunk elképzelhető legmagasabb hitelfelvételi arány és banki kockázatvállalás mellett is éves átlagban (!) 8-10%-kal kellene emelkedniük a lakásáraknak 2030-ig országosan, hogy bejöjjön a jegybank számítása.

Ma 50 milliárd forintért üzletelt az MNB

Öt és tíz éves futamidejű, monetáris politikai célú IRS-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az öt éves lejáraton 10, a tíz éves lejáraton 40 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat - közölte az MNB.

Újabb óriási elszámolási vitába keveredett Magyarország

Alig zárta le az Eurostat az Eximbank elszámolása ügyében folytatott többéves vitáját Magyarországgal, újabb frontot nyitott. Most azt állítják, hogy a jegybanki alapítványok az államháztartás részét képezik. Bemutatjuk, hogy a magyar hatóságok hogyan érveltek és mit okozhat, ha ismét az uniós hivatal kerül ki győztesen.

Megszólalt az MNB-alelnök: lazák maradunk és nem aggódunk

A Portfolio múlt heti hitelezési konferenciája után újabb üzeneteket fogalmazott meg a Reutersnek adott ma délutáni interjúban Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, miszerint az EKB szigorítása előtt az MNB sem valószínű, hogy kamatot emel, hiszen nincs oka aggódni az inflációs kilátások és a magyar ingatlanár boom miatt sem.

Akkora sztár lehet Magyarország idén, hogy mindenki a csodájára járhat

A régióban Magyarországot kivéve mindenhol emelkedhetnek a kötvényhozamok az év végéig, vagyis a magyar piac pozitív irányban lóghat ki a sorból - olvasható az Erste Bank negyedéves elemzésében. Ez részben az MNB további ösztönzésének, másrészt pedig az esetleges felminősítési kilátásoknak lehet köszönhető a szakértők szerint.

Itt az MNB kamatdöntése!

Nem változtatott a kamatokon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az áprilisi kamatdöntő ülésen, ami összhangban van a várakozásokkal. A 15 órakor megjelent közlemény alapján továbbra is a laza monetáris kondíciók fenntartására lehet számítani.

Döntött az MNB, megjött az indoklás!

A Monetáris Tanács megítélése szerint az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza rövid és hosszú oldali monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges - olvasható az MNB kamatdöntés utáni közleményében, amely nem jelent újdonságot a márciusi kamatdöntéshez képest. "A Monetáris Tanács kiemelt figyelemmel kíséri a monetáris kondíciók alakulását, és a kibővített eszköztár alkalmazásával biztosítja a laza monetáris kondíciók tartós fennmaradását" - jelezte a tanács. Mindez mutatja, hogy a jegybank igyekszik laza monetáris kondíciókat fenntartani a jövőben is.

Megbüntette az MNB a K&H-t

Az MNB összesen 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a K&H Bank Zrt.-t a fogyasztóknak nyújtott hitelekhez kapcsolódó tájékoztatási szabályok megsértése miatt. A hitelintézet nem küldött jelzáloghiteleseinek törlesztési táblázatot és a hitelek megszűnésekor kimutatást, hitelkártyái reklámozásakor pedig több esetben nem vagy nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét - közölte a jegybank.

20 milliárdos swapügyletet kötött az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott hétfőn, amelyen 20 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. Az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás ezzel 1576 milliárd forintra emelkedik.

Az MNB-alapítványok miatt rászállt Magyarországra az Eurostat

Nyilvánosságra hozta az Eurostat a 2017-es egész éves előzetes államháztartási- és adósságadatokat. Ebből az is kiderült: a magyar MNB-alapítványok esetében bekeményített az EU statisztikai hivatala, szerinte ezeket az alapítványokat és cégeiket az államháztartáson belülre kellene sorolni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.