mnb

Részlegesen felfüggeszti az MNB az egyik magyar alapkezelőt

Az MNB részlegesen felfüggesztette a DIVINUS Befektetési Alapkezelő Zrt. kollektív portfóliókezelési, illetve egyes kiegészítő tevékenységeit. A jegybank 10 millió forint bírságot is kiszabott a társaságra és kötelezte a jogszabályszerű működésre, illetve a kezelt befektetési alapok másik - azok kezelésére jogosult - alapkezelőnek történő átadására - írja legfrissebb közleményében a jegybank.

Közeleg az igazság pillanata: vége a nagy magyar banki trükknek

Közeleg az igazság pillanata: vége a nagy magyar banki trükknek

Soha nem látott nyereséget érhet el idén a magyar bankszektor, csakhogy nem fenntartható ez a kiugró teljesítmény. A nagy összegű céltartalék-visszaírások nélkül már most sem 14-15%-os, inkább 5-6%-os tőkearányos megtérülést (ROE) érnének el a bankjaink. 2018-ban eljöhet az igazság pillanata, és véget ér a rekordnyereségek időszaka, óriási hatékonyságnövelési nyomást helyezve a bankvezetők vállára.

Nyolc éve nem látott nyereség a magyar életbiztosításokon

Kereken 7 százalékkal nőtt a magyar biztosítási szektor díjbevétele a harmadik negyedévben, és az egyszeri díjas termékeknek köszönhetően ezúttal az életbiztosítások teljesítettek jobban. Az új értékesítést érintő etikus életbiztosítási koncepció egyelőre nem nagyon érezteti negatív hatását a nyereségen: 2009 óta nem látott negyedéves profitot ért el az életbiztosítási üzletág. A másik üzletágon belül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja az ősz folyamán bőven lépést tudott tartani a kárkifizetésekkel.

Már 1500 milliárd felett jár az MNB fegyvere

Egy és három hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton 50, a három hónapos lejáraton 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1506 milliárd forintra emelkedik.

Ellentámadás a bankoktól: megindult a magyar gazdaság visszahódítása

Multi anyacégek, külföldi bankok és beszállító partnerek vették át a belföldi bankok helyét a magyar vállalatok finanszírozásában a válság nehéz évei alatt. Legalábbis részben. A legfrissebb adatok azonban már azt mutatják, megállt a bankjaink háttérbe szorulása, és lassan, de biztosan egyre nagyobb lesz a hazai hitelintézetektől felvett hitelek szerepe a finanszírozásban.

Kikutatta az MNB, hogyan lehet sikeres Magyarország

A magyar gazdaság duális szerkezetén úgy lehet enyhíteni, hogy a kis- és középvállalati szektort hozzásegítjük az exportpiacokra való kilépéshez, ez ugyanis ösztönzi a termelékenység növekedését - hangzott el a Magyar Nemzeti Bank ma megjelent Növekedési jelentés című kiadványának bemutatóján. A jegybank szakértői kiemelik: nagyon fontos, hogy a magyar gazdaság növekedési pályáján lezajló ágazati átrendeződés során a kulcsiparágak (amelyek a technológiai megújulást leginkább képviselik és terjesztik) is erőteljesen megjelenjenek. Az egyik ilyen kulcsiparág az elektromobilitás, amely új kihívások elé állíthatja a hazai autógyártókat.

Világszenzáció lett az MNB lazítása

A világ nagy jegybankjaihoz csatlakozott eszközvásárlásával az MNB, hiszen bejelentette, hogy januártól jelzálogleveleket vásárol - olvasható a Bloomberg szerdai cikkében. A jelek szerint már a nemzetközi szakértők ingerküszöbét is elérte a magyar jegybank lazítása, hiszen a hírügynökség hosszú elemzésben foglalkozik a témával.

Alulbecsüljük a veszélyeket? - Szinte senki nem aggódik Magyarország miatt

Alulbecsüljük a veszélyeket? - Szinte senki nem aggódik Magyarország miatt

Magyarországon szinte senki nem aggódik azért, hogy esetleg a gazdaság túlfűtött lenne, az infláció megugrana vagy a forint túl sérülékeny lenne az alacsony kamat miatt - foglalják össze tapasztalataikat a Morgan Stanley elemzői, akik a közelmúltban Budapesten jártak. Az elemzők tapasztalatai szerint a magyar gazdasági szereplők arra számítanak, hogy az MNB továbbra is kimondottan laza monetáris politikát folytathat.

A tervezett szerint emelkedik a hazai pénzintézetek többlet-tőkekövetelménye

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsának korábbi döntése alapján a rendszerszinten jelentős intézményekre vonatkozó többlettőke-követelmény 2017-től négy év alatt fokozatosan növekvő, lépcsőzetes módon lép életbe. Az MNB éves felülvizsgálata alapján nem indokolt az eredeti ütemezés módosítása, így 2018-tól az érintett intézmények többlet-tőkekövetelménye a tervezettek szerint emelkedik. A fokozatos bevezetéssel az MNB a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett a hitelezést is támogatja.

1456 milliárd forintra emelkedett az MNB devizaswap-állománya

Egy, három és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a tizenkét hónapos lejáraton 100 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1456 milliárd forintra emelkedett.

Felrobbant a vállalati hitelezés Magyarországon

Felrobbant a vállalati hitelezés Magyarországon

Tranzakciós alapon több mint 10%-kal nőtt a magyar bankok vállalati hitelállománya az elmúlt egy évben, a háztartásoknál ugyanez még csak 3% volt. Van miből hitelezniük a bankoknak: a betétek területén (mindkét szegmensben) ennél is nagyobb növekedést mutatnak az MNB ma közzétett statisztikái.

Megrohanták a kötvénypiacot a bankok októberben

Több mint másfél éve nem látott ütemben vásároltak állampapírt a hitelintézetek októberben, így a hónap végére majdnem 8400 milliárd forintos új csúcsra emelkedett az állományuk - derül ki az MNB hétfőn megjelent adataiból.

Magyar szégyen? Egy frászt, Európa is úszik a készpénzben

Magyar szégyen? Egy frászt, Európa is úszik a készpénzben

Az euróövezetben is siralmas állapotok uralkodnak, ha készpénzről van szó: a fizetési tranzakciók közel 80 százaléka, érték szerint pedig 53,8 százaléka zajlik még mindig készpénzben. Németország és a déli államok szeretik leginkább a készpénzt, míg az északi és a Benelux államoknál már viszonylag nagy az elektronikus fizetések aránya. Bár Magyarország az elektronikus fizetéseket tekintve több mutatóban is elmarad az európai uniós átlagtól, mint az EKB tanulmányából kiderült, az ideálisnak vélt készpénzmentes gazdaságtól nagyon messze állnak Európa euróövezethez tartozó országai is.

Projekthitelezés: messze még a 2008-as csúcs

Az MNB ezen a héten megjelent Pénzügyi stabilitási jelentéséből kiderült, hogy bár élénkül Magyarországon a projekthitelezés, messze vagyunk még a válság előtti szinttől.

Súlyos vagyon parkol használhatatlan készpénzben a magyaroknál

Súlyos vagyon parkol használhatatlan készpénzben a magyaroknál

A július 31-ével bevont 2000 forintos bankjegyek 80 százaléka, az 5000 forintosok 86 százaléka érkezett már vissza az MNB-hez, de ez azt is jelenti egyben, hogy még mindig közel 5-5 millió darab 2000 és 5000 forintos van forgalomban. Összegszerűen ez azt jelenti, hogy 35 milliárd forintnyi használhatatlan, de még beváltható bankjegy lapul a pénztárcákban, párnacihákban - derül ki az MNB időközi jelentéséből.

Mennyibe kerül a bankok védőhálója? Az MNB válaszol

A Szanálási Alap pénzforrásai biztosítják a nehéz helyzetbe került pénzügyi szervezetek szanálásának költségeit. A Szanálási Alapot - az Országos Betétbiztosítási Alaphoz (OBA) hasonlóan - a pénzügyi szervezetek éves rendszeres befizetései előre töltik fel, ezzel biztosítva a válsághelyzet kezeléséhez szükséges összegek legalább egy részének azonnali rendelkezésre állását. E cikkben bemutatjuk, hogy a hazai pénzügyi intézmények milyen díjszámítási eljárásban mekkora éves díjjal járulnak hozzá a Szanálási Alap feltöltéséhez, illetve mekkora terhet jelent ez számukra.

Havonta 1000 magyar család veszti el a lakását a hitele miatt

A harmadik negyedévben 2922 lakást kényszerértékesítették Magyarországon a jelzáloghitel nem teljesítése miatt - mutatják az MNB ma közzétett adatai. 2013 eleje óta már 44 ezer család veszítette el ily módon a lakástulajdonát. Az MNB friss adatai szerint csaknem 1,7 millió (!) nem törlesztő lakossági hitelszerződés van Magyarországon.

Három jelzáloglevél-indexet vezetnek be a BÉT-re

A hazai jelzáloglevél-piac élénkül, a kibocsátások volumene emelkedik, és mindezen kedvező tendenciák a következő években tovább folytatódhatnak. Erre az élénkülő piacra reagálva a BÉT az MNB-vel együttműködve három új, régiós szinten is egyedülálló jelzáloglevél-indexet vezet be 2017 decemberétől. Mindez jelentősen hozzájárul a jelzáloglevél-piac fejlődéséhez és a transzparencia növelésén keresztül támogatja a háztartási szektorban a hosszabb távra rögzített kamatozású jelzáloghitelek elterjedését.

Eggyel kevesebb MNB-alapítvány lesz

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány (PADE) létrehozása által megkezdett struktúra-átalakítási folyamatot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.