Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett a magyar tőzsde, főleg az OTP húzta felfelé a magyar piacot, azonban ma reggel úgy tűnik, hogy a hazai piac is beáll az európai sorban, hiszen a nemzetközi hangulattal együtt esik a magyar tőzsde.
A tavasz utolsó hónapját tapossuk, ami a változékony időjárás ellenére több szempontból is jó hírnek számít. Egyrészt, hamarosan beköszönt a nyár és indulhat a nyaralási szezon, de a tőzsdei befektetőknek talán még ennél is fontosabb, hogy lezajlottak a magyar cégek éves rendes közgyűlései, amelyeken döntés született a tavalyi év eredményei utáni osztalékfizetésről. Ez azt jelenti, hogy hazai cégek hamarosan több százmilliárd forintot kezdenek el kifizetni a részvényeseik számára, és aki időben kapcsol, az még nagyon vonzó osztalékhozam mellett tud vásárolni. A rendelkezésre álló információk alapján összegyűjtöttük, hogy mekkora kifizetésekre számíthatnak a részvényesek, illetve, hogy melyek azok a kiemelt dátumok, amelyekre érdemes lesz figyelni a következő időszakban.
Kiemelt figyelemmel várta a Fed mai kamatdöntését a piac, ahol végül a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontot emelt a jegybank. A kezdeti reakció dollárgyengülés volt, viszont a részvénypiacokon már bizonytalanabb mozgások látszottak, hiszen a közlemény üzenetei nem volt teljesen egyértelműek. A kommunikáció fókuszában az állt, hogy mostantól a jegybank ülésről-ülésre fogja eldönteni a kamatemelésről, de az a (korábban megszokott) konkrét megfogalmazás kikerült a közleményből, hogy "további kamatemelések lehetnek szükségesek"- ezt tehát lehet úgy értelmezni, hogy akár szünet is következhet. Viszont Powell elrontott a hangulatot azzal kijelentésével, hogy nem tartja valószínűnek az idei kamatvágást, amelyet lefordulás követett a tőzsdéken.
A reggeli nyitást követően hamar elfogyott a lendület az európai tőzsdéken, a magyar tőzsdén azonban kiváló volt a hangulat, elsősorban az OTP menetelésének köszönhetően. Számos friss makroadat érkezett ma, többek között az eurózóna áprilisi inflációs adata, amely azt mutattta, hogy fél év után elakadt az éves infláció csökkenése, és az áremelkedés mértéke kissé felülmúlta az elemzői várakozásokat. A nap második felében Amerikában negatív hangulat uralkodott, de végül "megúszták" 1 százalék körüli eséssel az indexek.
A Mol Limo a 2023-as Tesla Model 3-mal indítja új szolgáltatását, az állomásalapú közösségi autómegosztást, Limo FIX néven. Az új megoldás lényege, hogy egy kijelölt állomásról kell felvenni és ugyanott kell leadni is az autót, olvasható a vonatkozó közleményben.
Miközben a nemzetközi piacokon mérsékelt elmozdulásokat és inkább kivárást látunk, addig a magyar tőzsde jelentős emelkedéseben van, elsősorban az OTP ralijának köszönhetően.
A hét első felében még az amerikai bankrendszer miatt aggódtak a piacok, ehhez képest tegnapra már jelentősen elkezdett javulni a hangulat a nemzetközi tőzsdéken - ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a héten egymás után tették közzé az első negyedéves számaikat a világ legnagyobb technológiai vállalatai, és rendre meg is verték a várakozásokat, ami nem csak ezeknek a cégeknek az árfolyamában, hanem a szélesebb piacon is jelentős emelkedéshez vezetett. Ma is elsősorban a gyorsjelentések alakítják a befektetői hangulatot, Európában azonban oldalazást láthatunk és a tengerentúlon is bizonytalan hangulatban indult a kereskedés, miután az Amazon és a Snapchat jelentése is elmaradt a várakozásoktól. Emellett gazdasági adatok tekintetében délután érkezett egy amerikai inflációs adatközlés - a a személyi fogyasztási kiadásokat mérő mutató kicsivel a vártnál magasabban alakult, ez azonban jelentősen nem befolyásolja egyelőre a befektetői hangulatot.
A MOL azzal számol, hogy 2025 végére, 2026 elejére képes lesz leválni az orosz urali típusú nyersolajról, pontosabban akkortájt már saját maga tudja eldönteni, hogy mikor, mennyi és milyen típusú olajat szerez be – jelezte pénteken a Reutersnek adott interjúban Hernádi Zsolt. A MOL elnök-vezérigazgatója elismerte azokat a vitákat, amelyek az ukrán és horvát kőolaj-tranzit körül vannak, hiszen igen jelentős tranzitdíj emelésről lenne szó a háttérben és a potenciális megoldásokról is beszélt. Emellett azt is felvázolta, hogy szeretnék a 150 forintos alap osztalékot hosszabb távon is fenntartani.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. Az műsor első részében arról volt szó, hogy a kormány szigorított a befektetési alapok szabályozásán, jobban megkötik, hogy mibe fektethetik a kezelt vagyont. Vendégünk Nagy Botond, a Portfolio pénzügyi elemzője. Beszéltünk még a Mol és a Masterplast jelentéséről is, előbbi remek évet zárt nagyrészt köszönhetően az olcsó orosz olajnak, utóbbi viszont csalódást keltő adatokat közölt. A Molról Mohos Kristófot, a Porfolio energiapiaci elemzőjét, míg a Masterplasttal kapcsolatban Fekete Beatrixot, lapunk elemzőjét kérdeztük.
Az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat az év első három hónapjában 35,8 millió euró összbevételt könyvelt el, 38 százalékkal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában; nettó nyeresége 15,1 millió euró volt, 68 százalékkal több, mint 2022 első negyedévében - közölte a cég.
Pár hete derült ki, hogy a Mol fizetni fog az ukránoknak az orosz kőolaj Barátság-vezeték ukrajnai szakaszán történő tranzitjáért, ráadásul a korábbi tranzitdíjnál jóval magasabb összeget - most pedig érkeznek a részletek az emelés várható mértékéről és időzítéséről.
Továbbra is megérkezik Európába az orosz kőolaj, a jelenlegi szabályozói környezet ugyanis lehetővét teszi azt, hogy más országok, például a jelentős olajimportra alapvetően nem szoruló India megvásárolja Oroszországtól a nyersanyagot és a finomított termékeket, majd drágábban eladja azokat Európának.
A tegnapi jelentős, 3 százalékos emelkedés után tovább kapaszkodik felfelé a magyar tőzsde ma reggel, bár a lendület jóval mérsékeltebb. Az emelkedést a pozitív nemzetközi hangulat is támogatja.
Az európai tőzsdéken mérsékeltek voltak az elmozdulások, a nagy sztori most a magyar részvénypiacon van, nagy forgalom mellett száguldott az OTP és a Mol is, miután a kormány szigorításokat jelentett be a befektetési alapoknál. 2023. július 1-től a kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok portfóliójában legalább 60%-nak kell lennie az értékpapírok súlyának ez pedig megmozgatta a részvénypiaci befektetők fantáziáját, és elkezdték venni a hazai nagypapírokat. Annak ellenére, hogy a mai bejelentés nem egyértelműen jelenti azt, hogy a hazai alapokban a magyar részvénysúlynak emelkednie kell.