A Műgyűjtők Klubja március 7-én negyedik alkalommal nyitja meg közös kiállítását, amely ismét újabb, különleges perspektívába próbálja belehelyezni a klub gyűjteményének kiemelt műveit. A tárlatot az idén százéves szürrealizmus víziójának szentelik, és elsősorban kortárs művészek festményei jelennek majd meg – derül ki a műtárgy.com ajánlójából.
A műtárgy.com összegyűjtött néhány hazai kiállítást, amelyeket mindenképp érdemes megtekinteni, ha a fővárosban, illetve vidéken járunk.
Az ikonikus művész körülbelül egy évszázada elveszettnek hitt festményét, a Fräulein Lieser portréját, április 24-én árverezik el a bécsi im Kinsky aukciósházban. Az osztrák modernizmus újrafelfedezett mesterműve Gustav Klimt (1862 – 1918) egyik utolsó alkotása. Mint kiderült, a festmény évtizedek óta egy ausztriai állampolgár magántulajdonában volt, rejtve a nagyközönség elől. A festmény becsértéke 30-50 millió euró.
A tél általában csendes, álmos időszakot hoz a múzeumok számára. Az őszi kiállítások a hideg hónapok alatt is megtekinthetők maradnak, míg a kurátorok inkább nagyszabású retrospektív kiállításokat készítenek elő a tavaszra. Ennek ellenére a múzeumok idén is változatos programmal jelentkeznek szerte a világon. A műtárgy.com most összegyűjtött 10 kiállítást, amelyek december eleje és február vége között nyílnak meg a nagyközönség előtt.
A december a kultúra és művészetek ünnepe is, a hideg téli napokon a múzeumok és kiállítótermek színt varázsolhatnak a mindennapjainkba. A műtárgy.com cikkében összegyűjtött néhány kiemelkedő hazai tárlatot.
10 éve született meg a Városliget törvény, amely lehetővé tette Budapest egyik legnagyobb, összefüggő zöldterületének fejlesztését. A munkának nagyjából a felénél járnak, most a parkok rehabilitálása, a felesleges burkolatok eltávolítása következik, de felépül még három olyan kulturális létesítmény is, amely tovább növelheti a Liget vonzerejét. Vendégünk volt Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Bonaparte Napóleon egyik leghíresebb kalapjáért akár 800 ezer eurót is elkérhetnek egy napóleoni emléktárgyakból rendezett aukción - számolt be a Bloomberg.
Hammerstein Judit lesz a Nemzeti Múzeum új megbízott főigazgatója, legalábbis ez derül ki abból a meghívóból, amit a 444 szúrt ki.
Kiállítást tart Oroszország a megszállt Luhanszk megyében a lakosságnak, mely során Ukrajnától zsákmányolt fegyvereket, haditechnikai eszközöket mutatnak be.
Megújul az 1000 és az 5000 rubeles címlet Oroszországban: az új bankjegyeken egy QR-kód is lesz, amely a Bank Rosszii weboldalára vezet - írja az MTI.
A párizsi Louvre Múzeum ma korán bezárt: a látogatók és a személyzet evakuálása mellett döntött az intézmény egy írásbeli fenyegetés miatt.
Egy igazi ritkaságnak számító, második világháborús német Bergepanthert húztak elő a lengyel hatóságok egy Kielce melletti folyóból – írja a lengyel First News.
A befejezett, illetve bejelentett kulturális projektek összköltsége 2022-ben elérte a 15,1 milliárd dolláros értéket. Ez alapján elmondható, hogy kulturális infrastruktúrába történő globális befektetések a tavalyi évben visszatértek a világjárvány előtti szintre. Az AEA Consulting július 27-én adta ki a legfrissebb Kulturális Infrastruktúra Index című jelentést. Az immár hetedik éve megjelenő beszámoló azokat a kulturális szektorban világszerte megvalósuló, illetve tervezett projekteket méri és összesíti, amelyeknek költségvetése eléri a 10 millió dollárt.
A The Art Newspaper évente publikált Visitor Figures felmérése a világ leglátogatottabb művészeti múzeumait rangsorolja. A 2022-es kiadvány 75. helyén szerepel a Szépművészeti Múzeum - tavaly 746 972 fő látogatta meg, amely 47 %-os növekedést jelent el 2019-hez képest. Tavaly 141 millió látogatást regisztrált a felmérésben szereplő 100 intézmény, ami kétszerese az előző évinek és közel háromszorosa a 2020-asnak, de még elmarad a koronavírus előtti 230 milliós látogatási csúcstól. Cikkünkben bemutatjuk a listát vezető múzeumokat.
Az angol Christie's, Sotheby's és Phillips aukciósházak eladásai idén júniusban – a londoni árveréseiket tekintve - igen vegyes képet mutattak. Számos jelentős tétel a vártnál alacsonyabb áron kelt el, azonban több rekordot döntő, az előzetes becsléseket túlszárnyaló tranzakció is született. Összegyűjtöttük a nyári szezon eddigi 10 legmeghatározóbb műalkotását.
Az online műgyűjtői adatbázist fenntartó, szerkesztőséget üzemeltetető Larry’s List június 13-án ismét kiadta a magánmúzeumok globális színterét elemző beszámolóját.
Most kicsit beleláthatunk a Fed fejébe.
A digitalizáció fokozhatja a társadalmi egyenlőtlenségeket.
A pályázók töredékével számolt csak el a hatóság.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.