Oroszország szigorúan tartja magát ahhoz a nukleáris nagyhatalmak által közösen elfogadott alapelvhez, hogy egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni és soha nem is szabad megvívni, és a maga részéről nem kíván nukleáris fegyvereket bevetni - mondta csütörtökön Oroszország londoni nagykövete.
Elutasította helyi idő szerint szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa Oroszország javaslatát, hogy alakuljon vizsgálóbizottság annak a bizonyítékokkal alá nem támasztott állításnak a feltárására, miszerint Ukrajna és az Egyesült Államok a biológiai fegyvereket tiltó egyezményt sértő "katonai biológiai" tevékenységet végez.
A brit font szilárdabb lábakon áll az új miniszterelnök, Rishi Sunak kinevezése óta, de a Wall Street nem optimista a fonttal kapcsolatban a következő 12 hónapban - írja a CNBC.
Négy orosz oligarchát sújtott szankciókkal szerdán a brit kormány. Az intézkedés indoklása szerint Alekszandr Abramov, Alekszandr Frolov, Ajrat Sajmijev és Albert Sigabutgyinov lehetővé tette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ipari kapacitásokat mozgósítson az ukrajnai háború katonai műveleteinek támogatására.
Rishi Sunak kabinetének első ülésére ma, brit helyi idő szerint 9:30-kor kerül sor. Sunak tegnap jelölte ki minisztereit, akik közül sokan Liz Truss és Boris Johnson kormányában is megfordultak már. Az új kormányfő igyekszik tehát pártja több csoportjának is kedvére tenni, amely elengedhetetlen kormánya stabilitása szempontjából. Azonban nem mindenki távozott boldogan a Downing Street 10-ből. Sunak vezetőválasztási ellenfele, Penny Mordaunt a kapottnál fontosabb pozícióra vágyott. Mutatjuk, kik a brit kormány legfontosabb tagjai.
Giorgia Meloni új olasz kormányfővel és a kedden hivatalba lépett Rishi Sunak, frissen hivatalba lépett brit miniszterelnökkel is beszélt telefonon Joe Biden amerikai elnök - közölte a Fehér Ház helyi idő szerint kedd este.
Miután Liz Truss megtartotta búcsúbeszédét, majd ellátogatott a Buckingham-palotába, hogy hivatalosan is közölje lemondását III. Károly királlyal, nem sokkal dél után Rishi Sunak járt a brit uralkodó londoni rezidenciáján. III. Károly felkérte Sunakot a kormányalakításra, az új miniszterelnök pedig a Downing Street 10. előtt tartotta meg első nyilvános beszédét mint kormányfő. Sunak beszédjének központjában a gazdasági válság kihívása állt. A tory vezető jelezte: nehéz döntések fognak jönni. Sunak kommunikációja - ahogyan megválasztása is - egyszerre szólt a brit választópolgárok egészének, illetve egy szűkebb körnek: a tory képviselőknek és a konzervatív szavazóknak. Beszédében jól érezhetően megcímezte a Konzervatív Párttal szemben bizalmatlanok mellett a párton belüli egység szempontjából fontos csoportokat, politikusokat is.
Telefonon egyeztetett egymással Sir Tony Radakin brit védelmi miniszter és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök – számol be Twitter-oldalán a brit védelmi minisztérium. A tárgyalást állításuk szerint az orosz fél kezdeményezte.
Lezárult a verseny: a másik induló, Penny Mordaunt bejelentése szerint Rishi Sunak lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke. Egyedüli jelöltként Sunaknak így elég volt a konzervatív parlamenti frakció tagjainak támogatását megszereznie, most nem tartanak szavazást a Konzervatív Párt tagjai között. Rishi Sunak az első indiai - egyúttal az első ázsiai - származású brit miniszterelnök, illetve legfiatalabb brit kormányfő a modernkori brit történelem folyamán.
Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben.
Fennáll a veszély, hogy Ukrajna "piszkos bombát" vet be a konfliktus kiterjesztése érdekében - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter amerikai, brit, francia, és török hivatali kollégáinak vasárnapi telefonbeszélgetésük során az orosz minisztérium közlése szerint. Közben reagáltak az ukránok, veszélyesnek és abszurdnak nevezte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az orosz vádat.
Teherán szombaton határozottan elítélte Franciaország, Németország és Nagy-Britannia felhívását, hogy az ENSZ indítson vizsgálatot, valóban használt-e Oroszország iráni gyártmányú drónokat ukrajnai hadműveletei során. Nasszer Kanáni iráni külügyminisztériumi szóvivő kijelentette: az E-3 csoporthoz tartozó országok pénteki felhívása "hamis és alaptalan", Teherán "határozottan visszautasítja és elítéli" azt.
Bekövetkezett az, amire napok óta várt a brit és a nemzetközi média: lemondott Liz Truss tory miniszterelnök, miután az Egyesült Királyságot kormányzó Konzervatív Párton belüli pozíciója meggyengült, és frakciójának egyre több képviselője követelte lemondását. Truss bejelentése szerint a jövő héten már új vezetője lesz az országnak, addig ő marad a kormányfő. A fogadóirodák szerint Rishi Sunak volt pénzügyminiszter és Penny Mordaunt frakcióvezető a legnagyobb esélyesek, miután Jeremy Hunt pénzügyminiszter kijelentette: nem tervez elindulni. A baloldali Munkáspárt elnöke, Keir Starmer szerint általános választást kell kiírni, mivel az országot irányító konzervatívoknak nincs kellő felhatalmazása a kormányzáshoz.
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzése szerint várhatóan recesszióban tölti a jövő évet a brit gazdaság a magas infláció, az emelkedő kamatok és a világgazdaság általános gyengélkedése miatt.
Ismét tíz százalék fölé, a nyáron egyszer már elért 40 évi rekordra gyorsult szeptemberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az élelmiszerárak emelkedése volt.
A francia központi bank vezetője arra figyelmeztetett, hogy a brit kötvénypiacokon a közelmúltban tapasztalt zavarok jól mutatják, hogy a kormányok mire számíthatnak, ha szembemennek a jegybanki szigorításokkal - írja a Financial Times.