FONTOS Megütötték a forintot, egyre közelebb a 400-as euró

napenergia

Lakossági napelemek: mielőbb átalakítaná az elszámolást a MEKH

Lakossági napelemek: mielőbb átalakítaná az elszámolást a MEKH

Nincsenek könnyű témák manapság az energetikában, de talán az egyik legnehezebb a megújulók rendszerintegrációjának kihívásai - fogalmazott a Portfolio Energy Investment Forumon tartott, a klímacélok villamosenergia-szektorban való megvalósításának gyakorlati korlátairól szóló előadását Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. Elmondása szerint a problémák zömét a háztartás méretű (HMKE) napelemes rendszerekhez kapcsolódik, ahol a legnagyobb megoldandó kihívás a szaldóelszámoláshoz fűződik.

Palkovics László: jelentősen csökkenthető az ország gázfogyasztása, felgyorsítjuk a napelem telepítések engedélyezését

Palkovics László: jelentősen csökkenthető az ország gázfogyasztása, felgyorsítjuk a napelem telepítések engedélyezését

Felgyorsítják a saját célra telepített lakossági és kkv-s naperőművek ügyintézési folyamatait, illetve az ipari nagyfogyasztók esetén is rövidül az engedélyezési határidő - hangzott el Dr. Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterének előadásában a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján. A miniszter arról a tervről is beszámolt, hogy az új termelőknél 2024. január 1-től kivezetik a szaldóelszámolást, illetve egyéb részleteket is megtudhattak a résztvevők a kormány szélenergiai stratégiájáról, a gázfogyasztás visszaszorításáról, valamint a következő évek várható energiapolitikai lépéseiről. A miniszter ennek kapcsán azt vázolta, hogy az orosz gázimport 2050-re nullára csökkenhet Magyarországon.

Így csökkentheti Magyarország az orosz energiafüggést

Így csökkentheti Magyarország az orosz energiafüggést

Magyarország az elmúlt években ugyan az energetika több területén előrelépést ért el, de további jelentős intézkedéseket kell tennie az energiabiztonság, a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentése és az elérhető energiaárak biztosítása érdekében - áll az OECD keretein belül létrejött Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) Magyarországról szóló jelentésében.

Napelemek: tovább gyorsulhat a napenergia hazai hódítása, de sok múlik a támogatásokon

Napelemek: tovább gyorsulhat a napenergia hazai hódítása, de sok múlik a támogatásokon

Tovább nőtt a magyarországi naperőművek beépített teljesítőképessége augusztusban, a mintegy 90 MW-os bővüléssel az összesített fotovoltaikus kapacitás megközelítette a 3570 MW-ot szeptember elsején - derül ki a Mavir által ismertetett adatokból. A rezsiszabályok módosulása, illetve az energiaárak emelkedése miatt pedig a piac még jobban felpöröghet, miután a napenergia iránt a nagy energiaigényű szereplők érdeklődése is megnőtt, de az elérhető támogatásokon sok múlhat – hangsúlyozza Lugos Roland, az Optimum Solar Zrt. üzletfejlesztési igazgatója.

Most mindenki megtudhatja, hány napelem fér a házára

Most mindenki megtudhatja, hány napelem fér a házára

A szimulációk eredménye szerint több mint két és fél Paksi Atomerőmű kapacitását, összesen körülbelül 5000 MW napelemes potenciált rejtenek a fővárosi tetők - közölte a Főpolgármesteri Hivatal, ezzel felhívva a figyelmet Magyarország első napos potenciáltérképére. A Budapest Szolár Térkép a lakosokat és egyéb szereplőket képes segíteni napelemes fejlesztéseik tervezésében.

Magas alapkamat, elszálló beruházási költségek: megdrágultak a napenergiás projektek

Magas alapkamat, elszálló beruházási költségek: megdrágultak a napenergiás projektek

A napenergia, a tárolás, a hálózatfejlesztés, az ellátásbiztonság, a megemelkedett beruházási költségek és biodiverzitás volt fókuszban a Sustainable World konferencia egyik délutáni panelbeszélgetésében. Az ellátási láncok okozhatnak-e fennakadásokat a naperőművek elterjedésében? Az új rendelkezések megoldást jelentenek a szabályozásban vagy csak eltolják az erőművek belépési idejét? Mi lesz az akkumulátorok sorsa? - ezekre a kérdésekre keresték a választ a résztvevők.

Naperőműves céggel köt megállapodást a Hiventures

Naperőműves céggel köt megállapodást a Hiventures

Több évre szóló, 4,5 milliárd forintos keretösszeggel kötött hosszútávú stratégiai megállapodást a Hiventures tőkealapkezelő a Solar Markt cégcsoporttal. A partnerség célja, hogy a következő években minél több magyarországi vállalat juthasson hazai naperőművekből származó zöldenergiához versenyképes áron és hosszú távú garanciával. A Solar Markt és az E.ON közös dekarbonizációs szolgáltatási csomagja, a Green Cloud a jelenlegi energiapiaci bizonytalanságok és a szélsőséges áringadozás üzleti oldalról is felértékeli a lokálisan megtermelt, beszerzési láncoktól független és kiszámítható áron megvásárolható zöldenergiát.

Brutálisan megugrott a kereslet a megújuló energiaforrások iránt

Brutálisan megugrott a kereslet a megújuló energiaforrások iránt

A koronavírus-járvány kezdeti szakaszában a világ energiafogyasztása rég nem látott mértékben zuhant, ennek megfelelően az energiatermelés is csökkent. Ez alól csak a megújuló energiaforrásokból származó fogyasztás képzett kivételt, amely 2020-ban 9,7 százalékkal nőtt – írja a Forbes.

Lakossági napelem: ez lehet az oka, ha a rendszer nem tudja leadni a termelését a hálózatnak

Lakossági napelem: ez lehet az oka, ha a rendszer nem tudja leadni a termelését a hálózatnak

A háztartási méretű (HMKE) napelemes rendszerek gyors hazai terjedése nem csak klímavédelmi- és egészségügyi szempontból örvendetes hír, de az ország energiafüggőségének csökkentését, külkereskedelmi mérlegének javítását is szolgálja. Időjárásfüggő jellegéből következően azonban ezen erőművek termelése óhatatlanul magában hord valamekkora bizonytalanságot, ami az egészen más típusú erőművekre és energiafogyasztásra tervezett elosztó és az átviteli hálózatok számára jókora kihívást jelent. Ezért, miközben az olykor 60-70 éves hálózat fejlesztései igyekeznek lépést tartani a naperőműves kapacitás növekedésével, egyebek mellett az is előfordulhat, hogy a háztartási napelemes rendszer átmenetileg nem tudja leadni termelését a hálózatnak.

Kormányzati fordulatot említett Palkovics László: a szélenergiába is befektetések indulhatnak Magyarországon

Kormányzati fordulatot említett Palkovics László: a szélenergiába is befektetések indulhatnak Magyarországon

A földgázalapú rendszereken egész Európában, így Magyarországon is változtatni kell és ennek egyik elemeként idehaza a naperőművi kapacitások a mostani 3 gigawattról már jövő év végére 8 gigawattra ugorhatnak, és a geotermikus, illetve szélenergiába való beruházásokkal együtt 16 milliárd eurónyi fejlesztés valósulhat meg a következő évtizedben – jelentette ki a török Anadolu hírügynökségnek adott interjúban Palkovics László. A technológiai és ipari miniszter hadiipari együttműködéssel és a Bayraktar drónnal kapcsolatos jelzéseit egy külön másik cikkben írtuk meg.

Lakossági napelem: öt év alá csökkenhet a megtérülési idő

Lakossági napelem: öt év alá csökkenhet a megtérülési idő

Óriási az érdeklődés a háztetőre telepíthető napelemes rendszerek iránt a rezsiemelésről szóló kormányzati bejelentést követően; kis túlzással aki teheti, a teljes tetőfelületét napelemekkel borítja be. A vásárlók ugyanakkor a beruházás drágulásával szembesülnek, de az energiaárak emelkedése miatt a megtérülési idő így is szinte megfeleződött, és a kilátások alapján a folyamat még nem ért véget.

Brutálisan felgyorsulhat a lakossági napelemek terjedése Magyarországon

Brutálisan felgyorsulhat a lakossági napelemek terjedése Magyarországon

Az év első három hónapjához képest jóval több új háztartási méretű napelemes rendszert telepítettek a második negyedévben Magyarországon. Bár a közel 125 MW-os bővülés gyengébb, mint a 2021 hasonló időszakában regisztrált 167 MW-os rekord növekedés, a rezsicsökkentés részleges kivezetése következtében többszörösére ugró kereslet miatt 2022 valószínűleg minden korábbinál erősebb éve lehet a szegmensnek.

Az energiaközösségek menthetik meg a magyarokat az energiaválságtól?

Az energiaközösségek menthetik meg a magyarokat az energiaválságtól?

Két hete számoltunk be róla, hogy július 21-én a Technológiai és Ipari Minisztériumban megalakult a Magyar Energiaközösségek és Rugalmassági Szolgáltatók Szövetsége (MERSZ), melynek fő célja, hogy Magyarországon is életképes és hasznos opció legyen a termelők és fogyasztók, valamint termelő-fogyasztók számára anyagilag is előnyös energiaközösségeket, valamint rugalmassági szolgáltatókat létrehozni és működtetni. A szervezet megalakulásának apropóján a Green Policy Center a MERSZ két képviselőjével, Zarándy Tamással, a Szövetség energiaközösségeket képviselő alelnökével és Ercsey Tamással, a rugalmassági szolgáltató aggregátorokat képviselő elnökével beszélgetett.

Tévútra kényszerítenék a szegény országokat, miközben a gazdag világ is a fosszilis energiától függ

Tévútra kényszerítenék a szegény országokat, miközben a gazdag világ is a fosszilis energiától függ

A gazdag világ fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos képmutatása teljes mértékben megmutatkozik abban, ahogy reagált az Oroszország ukrajnai invázióját követő globális energiaválságra. Miközben a vagyonos G7-országok arra intik a világ szegény államait, hogy a klímavédelmi aggályok miatt csak megújuló energiaforrásokat használjanak, Európa és az Egyesült Államok könyörög az arab országoknál, hogy azok növeljék az olajkitermelésüket. Németország pedig újraindítja szénerőműveit, miközben Spanyolország és Olaszország az afrikai gázkitermelést pörgeti fel. Továbbá olyan sok európai ország kérte Botswanát a szénbányászatának fokozására, hogy az afrikai országnak meg kell majd háromszoroznia az exportját.

Megtaláltuk az egyik legbrutálisabb rezsitermelő házat: a számla összege nem férne rá a csekkre

Megtaláltuk az egyik legbrutálisabb rezsitermelő házat: a számla összege nem férne rá a csekkre

Elképzelhetetlen rezsije lehetne annak a dubaji villának, ami a kinti 40 fok mellett is képes üzemeltetni egy hószobát, ahol nemcsak hogy mínusz 10 fok van, de még havazik is benne. Szerencsére azonban nem kell a rezsitől tartania a tulajdonosának, a ház energiaellátását ugyanis napelemek biztosítják, sőt még a kert is önfenntartó. A fejjel lefelé fordított hajótest alakú villa ára is "magával ragadó", még egy rekord összegű ötös lottó nyertes sem tudná megvenni. Videón a luxus luxusa.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.