Sürgősen amerikai rakétát vesz Románia
Hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg beszerzéséről szóló törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén a román kormány.
Hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg beszerzéséről szóló törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén a román kormány.
Lézerfegyverek, robotharcosok, láthatatlan tankok - a sci-fi filmek, regények és játékok gyakori kellékei. Kevesen tudják csak, hogy ezek a technológiák már most is léteznek, sőt, sok közülük már éles bevetésen is részt vett és / vagy hadrendbe állt. Bemutatunk tíz elképesztő futurisztikus fegyvert, ami már rég nem elképzelés.
A CEU-t mindkét nagy amerikai párt támogatja és "a CEU-val kapcsolatos kérdések a magyar-amerikai kapcsolatok szempontjából is fontosak" - többek között ezt hangsúlyozta a 24.hu-nak adott interjúban David Kostelancik. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének 12 hónapja itt élő ügyvivője ezzel együtt azt is mondta: budapesti tartózkodásának első 6 hónapjához képest "az új amerikai adminisztrációval megnyílt a lehetőség arra, hogy némileg változzanak a kétoldalú kapcsolatok".
Az Egyesült Államok mintegy négymilliárd dollár értékben ad el Patriot típusú rakétaelhárító védelmi rendszert Romániának - jelentette be kedden az amerikai külügyi tárca és a védelmi minisztérium.
Donald Trump figyelmeztetései, illetve a fokozódó geopolitikai kockázatok miatt újjáéledhet az éveken keresztül szenvedő európai fegyverkezési piac. A fegyvergyártó-óriások vezetői szerint a GDP-arányos védelmi kiadások növelésére irányuló szándéknak köszönhetően rövid időn belül rengeteg új megrendelés érkezhet az EU-ból.
Montenegró mától hivatalosan is a NATO tagjává válik. Az Adria-parti ország az észak-atlanti szövetség 29. tagállama lesz.
Donald Trump képtelen volt felmérni első európai látogatásának súlyát, felelőtlen kijelentéseivel és viselkedésével pedig súlyos károkat okozott az amerikai-európai kapcsolatokban - értékeli az amerikai elnök látogatását Anne Applebaum Pulitzer-díjas újságíró. A Washington Post hasábjain megjelent véleménycikkében kifejti, hogy az európai körút egy kisebb diplomáciai katasztrófával ért fel, ami a transzatlanti együttműködés tengelyét jelentő amerikai-német kapcsolatokat több évtizedes mélypontra taszította.
Donald Trump arra kérte a NATO tagjait, hogy költsenek többet védelmi célokra a mai NATO-csúcson.
Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke Brüsszelbe látott hétfőn, ahol többek közt megerősítette a Trump-kormány szövetségesei és Európa iránti elköteleződését, valamint megígérte, hogy "szaván fogja" Oroszországot a minszki békemegállapodás teljesítésével kapcsolatosan - írja a BruxInfo.
Donald Trump beleegyezett abba, hogy csatlakozik a NATO vezetőinek májusi európai találkozójához - közölte a Fehér Ház sajtószolgálata, beszámolva az amerikai elnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott vasárnapi telefonos megbeszéléséről.
Az egész honvédelmi rendszert át kell szervezni Magyarországon, a tartalékos rendszerünk már középtávon sem tartható fenn - jelezte a Figyelőnek adott interjúban Simicskó István. A honvédelmi miniszter elmondta: a honvédség jelenlegi 30 ezer fő körüli számát meg kell tartani és ezen felül a jelenlegi 5500 fő közeli tartalékos, ütőképes állomány létszámát 20 ezresre fejleszteni 2026-ig. Leszögezte: nem tervezik a kötelező sorkatonaság visszaállítását.
Litvánia 168 darab M577-es típusú páncélozott harcjárművet vesz Németországtól, a szövetségi hadsereg (Bundeswehr) eszközállományából, az erről szóló szerződést szerdán írták alá a két ország védelmi minisztériumainak képviselői a litván fővárosban, Vilniusban.
Az Egyesült Államok betartja a NATO alapszerződésében és az 5. cikkelyben foglalt kötelezettségeit - hangsúlyozta kedden Rigában a balti vezetőkkel tárgyaló Joe Biden amerikai alelnök.
Oroszország válaszlépéseket tesz, ha a semleges Finnország belép a NATO-ba - jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sauli Niinistö finn kollégájával tartott találkozó utáni közös sajtótájékoztatón a finnországi Naantaliban - írja az MTI.
Tovább kellene fejleszteni a NATO-egységek Európán belüli mozgásképességét, ezért megfontolandó egy "katonai schengeni övezet" létrehozása - jelentette ki Frederick Benjamin Hodges tábornok, az Európában állomásozó amerikai fegyveres erők parancsnoka pénteken Varsóban.
Ha eddig nem tudta a román és a lengyel lakosság, hogy mit jelent célkeresztben lenni, mint ma, akkor most már tudniuk kell, mert a két országba telepített NATO-amerikai rakétapajzs fenyegeti Oroszország biztonságát - többek között ezt a minden eddiginél erősebb üzenetet küldte egy pénteki athéni sajtótájékoztatón a két ország és Amerika felé Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök azonban jelezte azt is, hogy nem ők fognak először lépni, azaz csak akkor reagálnak, ha rakétákat látnak a két országban. Putyin világossá tette, hogy örökre lezártnak tekinti a Krím annektálásával kapcsolatos vitát, azaz nem hajlandó a témáról senkivel egyeztetni.
Philip Breedlove tábornok, az Európában állomásozó amerikai haderő parancsnoka szerint az Egyesült Államok és a NATO módosít a védelmi doktrínáján, s az agresszív orosz politika miatt Kelet-Európában a biztonság garantálása helyett az elrettentés politikáját kívánja folytatni.
A NATO kész arra, hogy egységeket küldjön az Égei-tengerre az embercsempészek megállítására - írja a BBC Ashton Carter amerikai védelmi minisztert idézve. Carter Brüsszelben nyilatkozott erről a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásán, ahol mindenki támogatásáról biztosította a műveletet. A misszió egyik fő célja a menekültáradat nyomon követése és az embercsempész-hálózatok felszámolása - számol be az Index.
Iránban zuhant le négy, Szíriára kilőtt orosz szárnyas rakéta - közölték csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium névtelenül nyilatkozó tisztségviselői.
A NATO új parancsnoki központokat hoz létre, mégpedig Magyarországon és Szlovákiában - jelentette be csütörtökön Brüsszelben Jens Stoltenberg. A NATO-főtitkár délelőtt azt is jelezte, hogy a NATO kész katonákat küldeni Törökországba, hogy megvédje tagországát a déli irányból érő fenyegetések ellen.
Itt vannak a számok.
"Zöldebb" lehet a kínai autóóriás, mint a Tesla?
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.