nikkei

Történelmi csúcsok közelében a világ tőzsdéin

Történelmi csúcsok közelében a világ tőzsdéin

A magyar tőzsde új történelmi csúcsra emelkedett ma reggel, délutánra azonban lefordult a BUX, mind a négy hazai blue chip árfolyama esett. A nyugat-európai részvénypiacok mérsékelten emelkedtek hétfőn, és a kereskedési idő felénél az amerikai részvénypiacok is kis pluszban állnak.

Enyhe emelkedéssel zárta a napot Amerika

Enyhe emelkedéssel zárta a napot Amerika

Az ázsiai piackon vegyes mozgások láttunk a pénteki kereskedésben, míg Európában kisebb emelkedéssel indult a nap. Gazdasági adatok szempontjából nem unatkozunk ma, reggel megjött a friss inflációs statisztika, mely szerint novemberben 7,9 százalékra esett az infláció Magyarországon, ami egy hajszállal kisebb az előzetes várakozásnál. Emellett este a Standard & Poor’s hitelminősítő teheti közzé friss véleményét Magyarországról. Ami pedig a külföldi híreket illeti, délután megérkezett az átfogó novemberi munkaerőpiaci jelentés az USA-ból, ami a vártnál jelentősebb mértékű növekedést mutatott, ráadásul a munkanélküliségi ráta is váratlan mértékben csökkent - híreket eleinte kedvezőtlenül fogadta a piac, viszont a nyitás után elkezdett javulni a hangulat. A vezető amerikai részvényindexek nap közben nem mozdultak sokat, a zárás közeledtével azonban emelkedni kezdtek, végül enyhe bővüléssel tudták zárni a pénteket.

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Eséssel telt a mai reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában is kisebb mínuszban zártak a vezető részvényindexek, Amerikában azonban folytatódik az emelkedés.

Az amerikai nyitást követően a Google anyacégének, az Alphabetnek már több mint 5 százalékos pluszban vannak a részvényei, miután a cég bemutatta új mesterséges intelligenciáját.

Beszakadt az olajár, bizonytalanság a tőzsdéken

Beszakadt az olajár, bizonytalanság a tőzsdéken

Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően Európában visszafogott pluszban voltak a vezető részvényindexek, a német tőzsdén ma is csúcsdöntés volt. Amerikában kezdenek elbizonytalanodni a befektetők, miközben a rendkívül magas exportadatoknak köszönhetően beszakadt az olaj ára.

Új csúcson zárt a német tőzsde, az amerikai piacok elakadtak

Új csúcson zárt a német tőzsde, az amerikai piacok elakadtak

Több izgalmas sztorival is kecsegtetnek ma a magyar tőzsde vállalatai, többek között nemrég a Mol a Waberer’s 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal, de a Glosternél is bejelentettek egy jelentős projektet. Tegnap csúcsdöntést láthattunk a BUX indexnél, ma azonban többek között az OTP gyengélkedésének köszönhetően mínuszban van a magyar tőzsde. Eközben viszonylag jó a hangulat az európai börzéken, új történelmi csúcsra került a nap végén a német tőzsde.

Történelmi csúcson a magyar tőzsde, a techóriások húzták le az amerikai indexeket

Történelmi csúcson a magyar tőzsde, a techóriások húzták le az amerikai indexeket

Kisebb emelkedés is elég volt ahhoz, hogy új történelmi csúcsra érjen a magyar tőzsde - utoljára idén szeptemberben volt csúcsdöntés a BUX-nál. A nap folyamán egyre feljebb került a magyar tőzsde, amit többek között a Magyar Telekommal kapcsolatos kedvező fejleményeknek is lehet köszönni. Eközben az európai piacokon inkább az oldalazás a jellemző, ám a 2024-es amerikai kamatcsökkentéseket árazva új történelmi csúcson van az arany árfolyama, miközben a kriptovaluták is raliznak ma. Az amerikai tőzsdéken rossz hangulatban zajlott a kereskedés.

Nincs megállás, folytatódott a rali a tőzsdéken

Nincs megállás, folytatódott a rali a tőzsdéken

Tegnap meglehetősen vegyesen teljesítettek a vezető amerikai részvényindexek, ezt követően ma reggel kisebb mínuszban vannak az ázsiai tőzsdék. Európában azonban pluszban vannak a vezető börzék, míg Amerikában vegyes elmozdulásokkal indult a nap.

A hét utolsó kereskedési napján is érkeznek fontos közlések: idehaza a részletes magyar GDP, emellett a szeptemberi részletes külkereskedelmi adatokat is közzétették. Az USA-ban és Kínában BMI-adatokat közöltek, és Jerome Powell Fed-elnök is megszólalt. Összességében mindez pozitívan hatott az amerikai tőzsdékre.

Ritkaságszámba megy, amit ma este látunk az amerikai tőzsdéken

Ritkaságszámba megy, amit ma este látunk az amerikai tőzsdéken

Jó hangulatban telt ma reggel a kereskedés az ázsiai piacokon, ezt követően Európában is pluszban zártak a tőzsdék, valamint Amerikában is emelkedéssel kezdtek, majd ez felemás módon változott. Ritkán látni olyat, hogy ennyire széttartson a három vezető részvényindex, ugyanis a Dow vastag pluszban jár, a két másik pedig enyhe, illetve érdemi mínuszban. Délután kijött a hét legjobban várt adata: az Egyesült Államokban októberben a vártnak megfelelően mérséklődött az éves infláció a személyes fogyasztási kiadások (PCE) mérőszáma szerint. Ezt az inflációs mutatót veszi figyelembe a Fed a monetáris politikai döntései során.

Alig mozdult Amerika

Alig mozdult Amerika

Ma megérkezett az amerikai harmadik negyedéves GDP második becslése: a friss számok alapján elmondható, hogy az előzetes becslés pontatlan volt, a harmadik negyedévben még az akkor előrejelzett, sokkszerűen nagy növekedési számnál is erősebb volt a gazdaság. Az elmúlt napok ralija után nem volt látványos reakció a tőzsdéken, oldalaztak a vezető amerikai részvényindexek.

Széttépték az OTP-t, szembe ment az árral a magyar tőzsde

Széttépték az OTP-t, szembe ment az árral a magyar tőzsde

Felemás hangulatban telt ma reggel a kereskedés Ázsiában, ezt követően Európában negatív irányú korrekcióban voltak a tőzsdék, míg Amerikában minimális elmozdulásokat láthatunk. A magyar tőzsde felülteljesített az elmúlt napok esését követően, a blue chipek közül az emelkedést ezúttal az OTP vezette.

Elromlott a hangulat, de még rekorder az amerikai november a tőzsdéken

Elromlott a hangulat, de még rekorder az amerikai november a tőzsdéken

Eséssel indult a hét az ázsiai tőzsdéken, a kínai piacokat részben az ingatlanrészvények húzták magukkal, míg Európában szintén gyengélkedtek a tőzsdék, itt az energiaipari részvények esése hatott negatívan. A magyar tőzsde is lefordult hétfőn, az MBH Jelzálogban ma ismét jelentősen emelkedett, míg a Waberer's hétvégi bejelentése után megugrott a logisztikai cég árfolyama, délután pedig váratlanul az Enefi részvényeiben alakult ki nagy pörgés. Makroadatok szempontjából inkább a hét második fele lesz izgalmas, ekkor az USA-ból és a több európai országból is érkeznek inflációs statisztikák, de itthon és külföldön is érkeznek gazdasági menedzserindexek.

Alig mozdult Amerika, de így is szép hetet zárt

Alig mozdult Amerika, de így is szép hetet zárt

Gazdasági információk tekintetében ma megérkezett a részletes német GDP-adat, ami alapján elmondható, hogy az idei harmadik negyedévben is csökkent a mutató - főként a lakossági fogyasztás hiányzik a növekedéshez, de több ipari ágazat is szenved. A hírre nem reagáltak élesen a piacok, ugyanis egy kedvező adat is érkezett, miszerint az ország üzleti kilátásai már a harmadik egymást követő hónapban javultak, ami optimizmusra ad okot a meggyengült német gazdaságot illetően. Ma összességében nem voltak nagyobb mozgások a tőzsdéken, a német adatok után újabb impulzusra vártak a befektetők. Az Egyesült Államokban is csupán szerény elmozdulásokat láthattunk a vezető részvényidexek esetében, amelyben a rövidített nyitvatartás is fontos szerepet játszhatott.

Tovább menetel a magyar sztárpapír, a magyar tőzsde viszont esik

Tovább menetel a magyar sztárpapír, a magyar tőzsde viszont esik

Az amerikai tőzsdék zárva tartanak ma a hálaadás miatt, eközben Európa piacain csak kisebb elmozdulásokat láthatunk. Gazdasági információk tekintetében ma megjöttek az előzetes európai bmi-adatok, amik alapján elmondható, hogy a francia és a német gazdaság is nehéz helyzetben van novemberben, nem javult ugyanis érdemben a helyzet a szolgáltatószektorban és a feldolgozóiparban sem.

Ennek azonban nem volt jelentős piacbefolyásoló ereje, jelenleg a mérsékelt optimizmus a jellemző ma a nemzetközi piacokon, óvatos emelkedést láthatunk Európa tőzsdéin. A magyar tőzsdén ugyancsak bizonytalan mozgások vannak, egy érdekes sztori azonban akad: tovább folytatódik az elmúlt napok elképesztő ralija az MBH Jelzálogbank részvényénél, miután a befektetők két napja elkapkodták a vállalat jelzálogleveleit.

Mérsékelt emelkedéssel készültek az amerikai részvényindexek az ünnepre

Mérsékelt emelkedéssel készültek az amerikai részvényindexek az ünnepre

Ázsiában szerda reggel vegyes mozgásokat láttunk, amit az európai piacokon emelkedés követett és a jó hangulat átterjedt az amerikai részvényindexekre is, amelyek fél százalék körüli pluszba lendültek. A dollár kicsit javított az elmúlt napok folyamatos esése után, miután a vártnál kissé erősebb munkaerőpiaci adat érkezett. A kriptopiac visszapattant a tegnapi esésből, miután tegnap lemondott a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének számító Binance vezére. Csütörtökön a hálaadás miatt kereskedési szünnap lesz az Egyesült Államokban, pénteken aztán részlegesen újranyitnak a piacok.

Megjelent a Fed jegyzőkönyve, nem hatotta meg a tőzsdéket

Megjelent a Fed jegyzőkönyve, nem hatotta meg a tőzsdéket

A tegnapi pozitív tengerentúli hangulat ellenére ma az ázsiai piacokon már bizonytalan mozgások voltak jellemzők, mérsékelt elmozdulásokat mutattak a vezető indexek. Hasonló látszott Európában is, délelőtt elkezdtek lefordulni a vezető indexek, és a napot kis esésekkel zárták. Ezzel párhuzamosan az amerikai tőzsdék is esnek a keddi kereskedésben, bár mérsékeltek az elmozdulások. Ez nem változott a Fed jegyzőkönyvét követően sem, de zárás után is lesznek még izgalmak, érkezik ugyanis az AI-őrület zászlóshajójának számító Nvidia gyorsjelentése.

Nagy lendülettel indították a hetet az amerikai tőzsdék

Nagy lendülettel indították a hetet az amerikai tőzsdék

Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában vegyes mozgások jellemezték a kereskedést, viszont Amerikában folytatódott az emelkedés a tőzsdéken. 

Gazdasági események szempontjából a hazai piacokon a keddi nap bizonyulhat izgalmasnak, ugyanis kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa, várhatóan ezúttal is 75 bázispontos kamatcsökkentést hajt végre a jegybank. Külföldön szintén kedden érkezik a Fed jegyzőkönyve, míg csütörtökön és pénteken előzetes feldolgozóipari adatokra figyelhetnek a befektetők.

Erősödgettek az amerikai tőzsdék

Erősödgettek az amerikai tőzsdék

A napokban közzétett híreket emésztik ma a befektetők: összességében kifejezetten jól alakult az amerikai inflációs adat és nagyobb lett a munkanélküliség is a vártnál, ezek pedig növelik a kamatcsökkentéssel kapcsolatos várakozásokat. Ennek köszönhetően leginkább az optimizmus volt a jellemző ma a nemzetközi piacokra, emelkedést láthattunk Európában, és enyhén felfelé mozdultak az amerikai részvényindexek is.

Reagáltak a tőzsdék a meglepő amerikai adatra, esett az olaj

Reagáltak a tőzsdék a meglepő amerikai adatra, esett az olaj

Ma reggel estek az ázsiai tőzsdék, Európában ezt követően vegyes mozgásokat láthattunk a vezető részvényindexeknél, míg az elmúlt napok jelentős emelkedését követően Amerikában egy kisebb negatív irányú korrekcióval indult a nap a piacokon. A napot végül felemásan zárták a tengerentúli indexek.

A keddi kedvezőbb inflációs számok után a piaci szereplők a szokásosnál is érzékenyebbek az Amerikából érkező adatokra, így a munkanélküliségi számok is a vártnál nagyobb mozgásokat okoztak a tőzsdéken, ugyanis a munkanélküliségi segélyben tartósan részesülők száma csaknem két éve a legmagasabb szintre, 1,87 millióra főre emelkedett azt követően, hogy a november 11-én véget ért héten a vártnál nagyobb mértékben, 231 ezer fővel nőtt az új segélykérelmek száma.

Az adatok közzétételét követően ismét erőteljesen gyengülni kezdett a dollár, hiszen ez annak a jele, hogy a Fed kamatemelései valóban elkezdték hűteni a gazdaságot, vagyis vélhetően nem lesz további kamatemelés, sőt, a vágással kapcsolatos várakozások is erősödnek.

Nincs megállás, folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Nincs megállás, folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Tegnap jelentős rali alakult ki a nemzetközi piacokon, miután az USA-ból a vártnál valamivel jobb inflációs adat érkezett. Az infláció csökkenése természetesen jó hír a piac szempontjából, hiszen mérséklődtek a kamatvárakozások, így a dollár és a kötvényhozamok esni kezdtek, míg a részvénypiacok raliztak. Ezt követően Ázsia után Európában is jó volt a hangulat, és az amerikai tőzsdéken is folytatódott az emelkedés.

Fontos adat érkezett, szárnyaltak az amerikai tőzsdék

Fontos adat érkezett, szárnyaltak az amerikai tőzsdék

Vegyes mozgásokkal indult a hét a tőzsdéken, bár Ázsiában ma reggel már inkább pozitív volt a hangulat. Európában ehhez képest inkább kivártak a befektetők a délutáni amerikai inflációs adat előtt. Az adat végül jobb lett a vártnál, ami a dollár gyengüléséhez és a tőzsdék felpattanásához vezetett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.