Durván beszakadt az amerikai bankok profitja
Kevesebb mint harmadára csökkent az amerikai bankszektor teljes nyeresége a második negyedévben.
Kevesebb mint harmadára csökkent az amerikai bankszektor teljes nyeresége a második negyedévben.
Jelentősen, 25,4 százalékkal csökkent a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank profitja az idei első öt hónapban éves összevetésben.
Hatalmasat emelkedett 2019-ben az FTC Labdarúgó Zrt. bevétele, így majdnem 10 milliárd forintból működhetett a magyar bajnok futballcsapat – derül ki a cég éves beszámolójából. Viszont a bevételekkel párhuzamosan a kiadások is nőttek, csak bérekre 5 milliárd forintot fordított a társaság. A pénzügyi siker elsősorban a pályán elért eredményekkel függött össze, az Európa Liga csoportkörébe jutás megdobta a bevételeket.
Tavaly összességében majdnem 350 milliárd forintnyi költségtérítést és támogatást kaptak a MÁV-csoport tagjai – derül ki az érintett cégek beszámolóiból. Ennek a fele a vasúttársaság közszolgálati költségtérítése, vagyis a működéshez nyújtott állami támogatás. Emellett a kedvezményes jegyek árkiegészítése is jelentős tétel volt 2019-ben, ezekkel az állami forrásokkal együtt nyereséges lett a vasúttársaság.
Rég nem látott nyereséget ért el 2019-ben az MNB, így lehetősége volt 250 milliárd forintot osztalékként befizetni a költségvetésbe. A napokban megjelent a jegybank éves jelentése, amiből a részletek is kiderülnek: elsősorban az aranytartalékon realizált egyszeri profit tette ezt lehetővé, de a kamateredményben is folytatódott a pozitív tendencia.
41,2 milliárd forintos árbevétellel és 1,8 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta 2019-es pénzügyi évét a TV2 Média Csoport – áll a társaság közleményében, amit a tegnap elfogadott beszámolójával kapcsolatban publikált.
A koronavírus miatt könnyen meglehet, hogy 2019 volt a magyar bankszektor eddig látott növekedési ciklusának a csúcséve. Az MNB tegnap közzétett éves adatai szerint soha nem látott, 698 milliárd forintos nyereséget ért el a hitelintézeti szektor tavaly (13%-os tőkearányos megtérülés mellett), ennek 59%-át az OTP szállította, további 16%-át pedig az Erste és a K&H. Úgy tűnik azonban, véget ért az aranykor a hitelezési veszteségek szempontjából: négy éve nem látott értékvesztést könyveltek el a bankok, de a feketeleves még nagyon úgy fest, hogy hátravan. Emellett a költséghatékonyság területén sem sikerült előrelépniük a pénzintézeteknek.
Nominálisan minden idők legmagasabb, 698 milliárd forintos nettó eredményét érte el a magyar bankszektor 2019-ben, ami 8,5%-kal magasabb az egy évvel korábbinál, és 13,1%-os tőkearányos megtérülést jelent – közölte ma reggel a jegybank. A bankok költséghatékonysága romlott, és már az értékvesztések is érdemben emelkedtek. Részletesebb elemzéssel várhatóan csütörtökön jelentkezünk.
Újabb sikeres évet zártak tavaly a csehországi bankok. A négy legnagyobb pénzintézet adózott nyeresége 62,2 milliárd koronára (833,48 milliárd forint) emelkedett, ami éves összehasonlításban 7,1 milliárd koronával (95,14 milliárd forint) több, mint 2018-ban.
233,1 milliárd dollárnyi nyereséget ért el az amerikai bankrendszer 2019-ben, ami 1,5%-os visszaesést jelent a 2018-as évhez képest– írja a Reuters az FDIC, az amerikai betétbiztosító adatai alapján.
Rekordszintű, 21,4 millió eurós adózott nyereséget könyvelt el a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévben.
Több mint 11 százalékkal emelkedett a Sberbank, a Magyarországon is érdekelt legnagyobb orosz bank tavalyi adózott eredménye éves összevetésben.
Az orosz bankok adózott eredménye 46,3 százalékkal nőtt az idei első tizenegy hónapban az ország jegybankjának adatai szerint.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018-ban is eredményesen és sikeresen gazdálkodott, tavaly 47,8 milliárd forintos eredményt ért el a jegybank, idén várhatóan 100 milliárd forint körül lehet az eredmény - fejtette ki Matolcsy György, az MNB elnöke a jegybank tavalyi üzleti jelentése és beszámolója megvitatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén hétfőn.
Nagyjából hozta az elemzők által várt profitszámot a harmadik negyedéves gyorsjelentésében a Raiffeisen Bank International, a várt 305 millió helyett 303 millió eurót tett ki a csoport konszolidált eredménye. A bank részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben közel 2%-os mínusznál tartózkodik.
Nagyszabású digitalizációs projektbe kezdett a Deutsche Post DHL annak érdekében, hogy az e-kereskedelmi hullámot meg tudja lovagolni – számol be a Reuters.
A válság óta nem esett akkorát az európai privátbankok profitja, mint tavaly, ehhez a gyengén teljesítő tőkepiacok, az ügyfelektől érkező alacsony szintű tőkebeáramlás és a folyamatosan emelkedő költségek is hozzájárultak – ez derült ki a McKinsey friss elemzéséből.
Sosem látott profitot zsebeltek be a magyar alapkezelők tavaly, még úgy is, hogy a hektikus piaci mozgásoknak és az alacsony hozamkörnyezet hatására több alapkezelőnél is csökkent a kezelt vagyon egy év alatt. Az OTP Alapkezelő például elvesztette a koronát, és ezzel az Erste Alapkezelő lett tavaly év végén az egyetlen olyan szolgáltató, amely ezermilliárd forint feletti vagyont kezelt. Nagy kérdés, mit hoz majd az idei év, amikor szinte napi szinten váltanak irányt a tőzsdék, a geopolitikai feszültségek egyre nőnek és vagy egy olyan konstrukció a magyar piacon, hogy MÁP+, na, ez utóbbi okozhat csak igazán nagy fejfájást.
A friss adatok szerint 2006 óta nem volt olyan rossz évkezdetük a nagy befektetési bankoknak, mint idén - írja a Reuters.
Az alacsonyabb olajárak miatt csökkent a Saudi Aramco szaúdi állami olajcég nettó profitja az első fél évben, de így is a világ legnyereségesebb vállalata maradt.
A pályázók töredékével számolt csak el a hatóság.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Vannak, akik már alig várják az önállóságot.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.