Íme hat lépés, amely sikerre vihetné a magyar nyugdíjreformot
Hat alkotóelem viszonylag egyszerű módosításával sokkal méltányosabbá, átláthatóbbá és korszerűbbé tehető a túlbonyolított magyar nyugdíjrendszer – állítja Farkas András nyugdíjszakértő.
Hat alkotóelem viszonylag egyszerű módosításával sokkal méltányosabbá, átláthatóbbá és korszerűbbé tehető a túlbonyolított magyar nyugdíjrendszer – állítja Farkas András nyugdíjszakértő.
Hiába van még 20% felett az éves infláció Magyarországon, nyilvánvaló, hogy az év végére jelentős csökkenést látunk majd, legkésőbb decemberre valóban könnyen elérhető az egy számjegyű infláció. Három forgatókönyv mellett megvizsgáltuk, hogyan alakulhat az infláció csökkenésének éves lefutása, és hogyan alakulhat az éves átlag. Egyértelmű az eredmény: szinte mindegy, hogy a reális forgatókönyvek közül melyik valósul még a hátralevő hat hónapban, az éves átlagos infláció mértéke nagy bizonyossággal előre látható. Ez a várható nyugdíjkompenzáció mértékére is hatással van.
Nyílt levélben kér augusztusra három százalékos rendkívüli nyugdíjemelést a kormánytól a negyedik éve működő, hét szervezetet, 200 ezernél több tagot tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
Friss adatok érkeztek a héten az inflációról, a nyugdíjas inflációról, valamint kezdenek kissé változni az inflációs kilátások, ami alapján új helyzet kezd körvonalazódni az időskorúak esetében. A legutóbbi folyamatok alapján Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolio-n megjelent írásában már azt sem tartja kizártnak, hogy novemberben elmarad a kiegészítő nyugdíjemelés. Ez igencsak kellemetlen fejlemény lenne az időskorúak számára az eddigi várakozásaikhoz képest, közben a kormánynak két fontos szempontot kell mérlegelnie.
Ha a kormányzat szeptemberben azt a becslést tartja megalapozhatónak, hogy az éves általános vagy nyugdíjas infláció (a kettő közül a nyugdíjtörvény szerint a magasabbat kell figyelembe venni) legfeljebb 15%-os lesz, vagyis a nyugdíjemelési korrekció idén elmarad, akkor bármilyen matematikai bizonyítással is kívánnak élni, a nyugdíjas társadalom előtti hitelesség erősen sérülhet.
Egy EU kezdeményezés miatt a magyar kormányzatnak szoros ütemterv szerint ki kell dolgoznia egy cselekvési tervet, amelynek része egy nyugdíjreform is. A tervet nyilvánosan meg kell vitatni, majd törvénybe iktatni. Az utolsó nyilvános nyugdíjtanulmány MNB műhelytanulmányként 2016-ban jelent meg, amely az azóta bekövetkezett változások miatt szükségképpen felfrissítésre vár. Addig is érdemesnek láttam egy észszerű nyugdíjreform-csomagot felvázolni, amely a jelenlegi rendszert hatékonyabbá és méltányosabbá tenné. Öt részre osztjuk az anyagot. Az I–III. részben a mai helyzetet körvonalazom, a IV. és az V. részben az egyszerűbb és a bonyolultabb reformok irányait mutatom be. Itt csak azt említem meg, hogy vissza kellene térni a 2008 és 2010 közti Költségvetési Tanács gyakorlatához, amelynek Titkárságán kiváló szakemberek serege dolgozott a nyugdíjreformhoz hasonló kérdéseken. A megvalósíthatóság politikai feltételeivel nem foglalkozom. (V. rész)
Egy EU kezdeményezés miatt a magyar kormányzatnak szoros ütemterv szerint ki kell dolgoznia egy cselekvési tervet, amelynek része egy nyugdíjreform is. A tervet nyilvánosan meg kell vitatni, majd törvénybe iktatni. Az utolsó nyilvános nyugdíjtanulmány MNB műhelytanulmányként 2016-ban jelent meg, amely az azóta bekövetkezett változások miatt szükségképpen felfrissítésre vár. Addig is érdemesnek láttam egy észszerű nyugdíjreform-csomagot felvázolni, amely a jelenlegi rendszert hatékonyabbá és méltányosabbá tenné. Öt részre osztjuk az anyagot. Az I–III. részben a mai helyzetet körvonalazom, a IV. és az V. részben az egyszerűbb és a bonyolultabb reformok irányait mutatom be. Itt csak azt említem meg, hogy vissza kellene térni a 2008 és 2010 közti Költségvetési Tanács gyakorlatához, amelynek Titkárságán kiváló szakemberek serege dolgozott a nyugdíjreformhoz hasonló kérdéseken. A megvalósíthatóság politikai feltételeivel nem foglalkozom. (II. rész)
A nyugdíjkassza 2024-ben a költségvetési törvényjavaslat szerint 6019 milliárd, miközben a Pénzügyminisztérium bejelentése szerint 6542 milliárd forint lesz a nyugdíjakat, illetve a nyugdíjszerű ellátásokat is tartalmazó összeg. Nem csak ez az egy furcsaság van a jövő évi büdzsé nyugdíjkasszájával.
A jelek szerint elmarad a júniusi, rendkívüli évközi korrekciós nyugdíjemelés, amit a nyugdíjas szervezetek kértek a kormányzattól. Mire kötelezi a kormányt a törvény? És mekkora inflációt éreznek a nyugdíjasok?
Megkezdődött a jövő évi költségvetés elfogadása, ami a nyugdíjasok szempontjából sem mellékes terveket rögzít. A legfontosabb tudnivalókat foglaljuk össze röviden, így például azt is, hogy mekkora lesz 2024-ben a nyugdíjemelés mértéke, várható-e nyugdíjprémium, és mi lesz a 13. havi nyugdíjjal.
Ha 2023-ban a becsültnél magasabb lesz az infláció, akkor - az előző évekhez hasonlóan - nyugdíjkorrekciót hajt végre a kormány. Többek között ezt válaszolta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára Komjáthi Imre, MSZP-s képviselő kérdésére.
A kormány azt vállalta, hogy ritkán látott mértékben féken tartja a költségvetés kiadásait jövőre, ám vannak olyan területek, amelyek elsőbbséget élveznek és ennek megfelelően a kormány ezekhez a célokhoz látványosan több forrást rendel, mint 2023-ban tervezte. Ezek közül is kiemelkedik a honvédelmi kiadások ügye, a Honvédelmi Alap keretösszege például 55%-kal emelkedik. Emiatt talán ezt a területet lehet a jövő évi költségvetés legnagyobb nyertesének tekinteni. Nem véletlen, hogy ezen tétel mellett összességében mérsékelt kiadásnövekedést tervezett be a kormány a 2024-es költségvetésbe, ugyanis vannak olyan - a kormány ráhatásától független - költségtételek, amelyek egész egyszerűen kiszívják a büdzséből a mozgásteret: ilyen a kamatkiadások hatalmas növekedése, de a rezsicsökkentés is nagyon sokba kerül még mindig.
Nem valószínű, hogy az évközi nyugdíjemelés megvalósul, de a valós inflációhoz igazított, novemberi korrekcióval növelhetik az idősek ellátását - közölte Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke a Népszavával.
Zajlik a 2024-es költségvetés tervezése, a dokumentumot a Költségvetési Tanács már véleményezte is. Ebből pedig szerda este kiderült az is, hogy a kormány mit tervez a bevételek és a kiadások oldalán. Jön a 6%-os nyugdíjemelés jövőre, és a prémiummal is kalkulál a kabinet.
A terven felüli nehézségek jelentkezése, a váratlan kiadások fedezése miatt, a munkahelyi fizetési előleghez hasonlóan, az idősek számára is lehetőség legyen előleg igénylésére - ezt szorgalmazza a Nyugdíjas Parlament.
A nyugdíjasok arra számítanak, hogy év közben lesz még korrekciós nyugdíjemelés, mert a 13. havi juttatás sem volt képes ellensúlyozni a magas nyugdíjas inflációt – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, aki szerint a korrekció mértéke négy-öt százalék lehet.
A 27 százalékos nyugdíjas infláció már elvitte az év eleji 15 százalékos emelést és a 13. havi ellátást is – mondta a Népszavának a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke. A szervezet év közi emelést szeretne, ennek érdekében levélben keresték meg a kormányt, arra azonban azóta sem kaptak választ.
A napokban jelent meg Magyarország legújabb konvergenciaprogramja, amely összefoglalóan mutatja be a kormány legfrissebb gazdasági és pénzügyi feltételezéseit. Ha külön a legfontosabb nyugdíjszámokat nézzük, akkor felfedezhetünk benne érdekességeket. A leginkább ijesztő adatokat a hosszú távú előrejelzésben találjuk, de dokumentumból kiderül például az is, hogy 2024-ben mekkora emelésre számíthatnak az időskorúak.
A héten váltak ismertté az államháztartás idei első negyedéves részletes adatai. Vizsgálódásaink azt mutatják, hogy több olyan folyamat is van a 2023-as költségvetésben, amelyek aggodalomra adnak okot. Miközben számtalan negatív kockázatot tudunk azonosítani az idei évet illetően (elsősorban a gyengén muzsikáló áfabevételeket érdemes kiemelni), addig ezzel szemben pozitív kockázatokat szinte egyáltalán nem találunk. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy a kormánynak nemcsak a 2024-es költségvetés - jelenleg is zajló - tervezésével gyűlhet meg a baja, hanem akár már idén lépéskényszerbe kerülhet. Érdekes lesz látni, hogy a kormány hogyan hatástalanítja az általunk több százmilliárd forintosra becsült aknákat.
Kíméletlen az inflációs folyamat Magyarországon, főleg a nyugdíjasokkal szemben. Nem véletlen ezért, hogy a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa már júniusra kér nyugdíjkompenzációt a kormánytól, amely ugyanakkor egyelőre nem lép. Mutatjuk azt is, mi lehet ennek az oka.
17 vármegyét érint a "sárga" figyelmezetés.
Már most nagy a baj és veszélyeztetik a biztonságot.
Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója Dahrán városában járt.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Visszafordul felénk a napfolthalmaz.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.