olaj

Nigéria függetlenedne az olajtermeléstől

Nigéria függetlenedne az olajtermeléstől

Nigéria azt tervezi, hogy létrehozza a Nigerian Solid Minerals Corporationt, egy állami hátterű vállalatot, amelynek célja, hogy befektetéseket vonzzon különböző ásványi anyagok, többek között arany, szén, vasérc, bitumen, ólom, mészkő és bariit kitermelésére. A lépés része annak a törekvésnek, hogy Nigéria gazdasága diverzifikálódjon a jelenlegi túlzott olajkitermelésre való függőségtől.

Az infláció esik, de korai örülni - bekövetkezik a rémálom, amit egyszer már átélt a világ?

Az infláció esik, de korai örülni - bekövetkezik a rémálom, amit egyszer már átélt a világ?

Jelenleg, amikor az infláció 40 éves csúcsról mérséklődik a fejlett világban, óhatatlanul eszünkbe jut, hogy ilyet egyszer már láttunk: a '70-es években is meredeken esett az infláció, hogy utána még magasabb szintre nőjön. Akkor a második inflációs hullámot csak fájdalmas recessziót eredményezve sikerült letörni. A jegybankok szerte a világban attól tartanak, hogy most is bekövetkezhet az infláció ismételt fellángolása, ezért ragaszkodnak a szigorú monetáris politikához. De mekkora az esély rá, hogy ismét bekövetkezik az a horrorszcenárió, ami a '70-es években? Az ING elemzésében válaszolja meg ezt a kínzó kérdést.

Kevesebb olajat exportál Oroszország

Kevesebb olajat exportál Oroszország

Oroszország szeptemberben is csökkenti olajexportját napi 300 ezer hordóval - jelentette be szerdán Alekszandr Novak, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettese.

Egekbe szökött a benzinár Magyarországon, és ez még csak a kezdet

Egekbe szökött a benzinár Magyarországon, és ez még csak a kezdet

Az elmúlt hónapokban valósággal az egekbe szöktek Magyarországon az üzemanyagárak, egyre magasabbra kúszó jegyzéseket láthatunk mind a benzinnél, mind a gázolajnál a hazai benzinkutakon. Az áremelkedésnek számos oka van, lehet itt gondolni akár nemzetközi szinten történő eseményekre, de számos magyar-specifikus oknak is köszönhető, hogy így elszálltak az árak – de vajon mire lehet számítani a jövőben, ha így folytatódik, akkor nálunk lesz a legdrágább a tankolás Európában? Többek között erre a kérdésre is keressük a választ legfrissebb elemzésünkben.

Szép csendben éledezik egy halottnak hitt olajhatalom

Szép csendben éledezik egy halottnak hitt olajhatalom

Az Irán és az Egyesült Államok közötti diplomáciai eszmecserék közepette távolinak tűnik a megszűnt nukleáris megállapodásuk megújítása. A diplomáciai manőverezés azonban máris hatással van a globális olajpiacokra - írja a Bloomberg.

Pont azok nem tesznek semmit az energiaátmenetért, akiknek kéne

Pont azok nem tesznek semmit az energiaátmenetért, akiknek kéne

Nem tesznek semmit az európai gáz- és olajvállalatok az energetikai átmenet elősegítése érdekében, és "bár úgy tesznek", valójában nem teljesítik a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében tett valamennyi vállalásukat - vélte szerdán kiadott közleményében a Greenpeace.

Szép csendben lepaktált Moszkva két legfontosabb szövetségese az oroszok háta mögött

Szép csendben lepaktált Moszkva két legfontosabb szövetségese az oroszok háta mögött

A szankciókkal sújtott iráni olaj kínai importja legalább egy évtizede a legmagasabb szinten van, mivel a Kpler adatelemző cég szerint az emelkedő világpiaci árak vonzóbbá teszik a kedvezményes árú nyersolajat, még a legnagyobb importőr (és egyben az orosz nyersolaj egyik legnagyobb felvásárlója) Kína számára is – számolt be róla a Bloomberg.

Még tovább emelkedhetnek az olajárak

Még tovább emelkedhetnek az olajárak

Június vége óta már közel 20 százalékot emelkedett az olajár, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint azonban még tovább emelkedhetnek az árak, különösen, ha az OPEC+ tagok, különösen Szaúd-Arábia, valamint Oroszország tovább folytatják a termeléskorlátozást.

Nincs megállás, rohamléptekben emelkedik az olajár

Nincs megállás, rohamléptekben emelkedik az olajár

A kőolaj ára szerdán új lokális csúcsot ért el, a Brent nyersolaj ára április óta a legmagasabb szintre emelkedett a Szaúd-Arábia és Oroszország által végrehajtott termeléscsökkentés következtében szűkült kínálat miatt. Ezeknek a csökkentéseknek sikerült ellensúlyozniuk a kínai visszafogott kereslet miatti aggodalmakat és az amerikai nyersolajkészletek növekedését jelző jelentést.

Egyetlen pillanat alatt meg lehetne oldani a súlyos munkaerőhiányt?

Egyetlen pillanat alatt meg lehetne oldani a súlyos munkaerőhiányt?

Ha a magyarországi cégek nem a diploma, a szakképesítés megkövetelésére, hanem a gyakorlati készségek meglétére alapoznák a munkaerő-toborzást, akkor ötszörösére növekedhetne a különböző munkakörök esetében figyelembe vehető potenciális jelöltek köre – derül ki a LinkedIn globális jelentéséből. A munkaerőhiány enyhítését célzó új megközelítés különösen a nők, a fiatalok és a diplomával, illetve szakképesítéssel nem rendelkezők körében növelheti meg jelentősen a potenciális jelöltek körét.

Alacsonyra tették a lécet a Molnál - De mégis miért?

Alacsonyra tették a lécet a Molnál - De mégis miért?

Holnap hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai, az elemzői várakozások alapján a korábban látott rekord értékeket jelentősen alulmúló számokat produkálhatott a vállalat - a legtöbb soron elképesztő visszaesésre számítanak a szakértők 2022 második negyedévéhez képest. Ez az adófizetési kötelezettségek teljesítése, a beszűkülő finomítói marzsok és a csökkenő kitermelés mellett annak is betudható, hogy az elmúlt hónapok a még tovább csökkenő energiaárakról, többek között az olajárak eséséről is szóltak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.