opus

Kilőtt az OTP, húzta magával a magyar tőzsdét

Kilőtt az OTP, húzta magával a magyar tőzsdét

A nemzetközi részvénypiaci folyamatokkal ellentétben kifejezetten jó napot zárt ma a magyar tőzsde, ami elsősorban az OTP ralijának volt köszönhető. Azért is emelkedhetett magas forgalom mellett ma a bankpapír, mert javította a cég hitelminősítését a Scope Ratings.

Így lehet gyorsan sok pénzt keresni a magyar tőzsdén

Így lehet gyorsan sok pénzt keresni a magyar tőzsdén

Lehetőleg minél gyorsabban, és minél több pénzt keresni, sok tőzsdei befektetőt ez mozgat, pedig a részvénypiacon érdemes hosszabb időtávban gondolkodni. Főként a kispapírok piaca az, ahol a néhány napos vagy hetes heves mozgásokra repülnek rá a spekulánsok, ilyenből pedig jó néhányat láthattunk idén a magyar tőzsdén. Hasonló ez a mémrészvények 2021-es száguldásához, most is egyik részvényről a másikra repülnek a rövid távon befektetők, megmozgatva az árfolyamot. Persze itt nem fórumokon szervezett shortgyilkos tömeges befektetői vételekről van szó, amikor a fundamentumoktól teljes mértékben elszakadnak az árfolyamok, hanem jellemzően hírekre reagálva indulnak meg a papírok, a ralira pedig gyorsan bekapcsolódnak a rövid távú befektetők. Mutatunk néhány példát.

A Mol és a Telekom húzzák a magyar tőzsdét

A Mol és a Telekom húzzák a magyar tőzsdét

A kereskedési idő felénél kisebb pluszban van a BUX, a nap eddigi részében azonban csak a Mol és a Magyar Telekom részvényeiben láthattunk határozottabb elmozdulást.

Nagy forgalom mellett esik a magyar tőzsde új sztárja

Nagy forgalom mellett esik a magyar tőzsde új sztárja

Az európai tőzsdékhez hasonlóan a magyar piacon is visszafogott mozgásokat látszanak a mai kereskedésben. A midcapek közül viszont kiemelkedik az elmúlt napok sztárjának számító Appeninn, amely az átlagot jelentősen meghaladó forgalom mellett esik ma. Az OTP után az Appeninn a legforgalmasabb részvény ma a magyar tőzsdén.

Elmondta az Opus vezére, miért száguld az árfolyam

Elmondta az Opus vezére, miért száguld az árfolyam

A jövő évtől elérhetővé teszi az Opus a stratégiáját a befektetők számára a tervek szerint – mondta el a társaság vezérigazgatója, Léflai Koppány az Index-nek adott interjúban. A cégcsoport vezetője szerint a részvényárfolyam idei szárnyalása annak köszönhető, hogy visszatért a befektetői bizalom, és nem kérdés, hogy az Opus blue chip, mind a piaci kapitalizáció, mind a forgalom alapján.

Az Appeninn volt a nap sztárja

Az Appeninn volt a nap sztárja

A nemzetközi hangulathoz képest jócskán alulteljesített ma a BUX. Ennek ellenére nem volt hiány jó sztorikból a hazai tőzsdén: a pénteki nap után hétfőn is folytatódott az Appeninn ralija, illetve a 4iG is erősen teljesített a friss bejelentések után.

A Richter vitte a prímet

A Richter vitte a prímet

A Magyar Telekom kivételével az összes hazai blue chip pluszban zárta a napot, legnagyobb mértékben a Richter részvényei emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta egyik készítményének forgalmazását.

Az OTP és a Mol húzták a magyar tőzsdét

Az OTP és a Mol húzták a magyar tőzsdét

Kisebb pluszban zárta a napot a magyar tőzsde, a blue chipek azonban vegyesen teljesítettek. Emelkedett az OTP és a Mol, mínuszban zárt a Richter és a Magyar Telekom.

Az OTP és a Richter húzzák a magyar tőzsdét

Az OTP és a Richter húzzák a magyar tőzsdét

A kereskedési idő felénél kisebb emelkedésben van a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül az OTP és a Richter részvényei vannak pluszban, stagnál a Mol, esik a Magyar Telekom.

A hajrában fordult le a magyar tőzsde

A hajrában fordult le a magyar tőzsde

A kereskedés utolsó órájában jelentős esést szenvedett el a magyar tőzsde, így az egész napon át tartó emelkedés után 0,5 százalékos mínuszban zárt a BUX. A lefordulás azzal párhuzamosan történt, hogy az OTP esni kezdett a kereskedés utolsó szakaszában.

Az OTP és a Mol húzza a magyar tőzsdét

Az OTP és a Mol húzza a magyar tőzsdét

Az európai piacokon megfigyelhető hangulatjavulással párhuzamosan a magyar tőzsde is emelkedik, elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének köszönhetően.

Hasonló témákról, többek között a magyar és külföldi részvényekről a Portfolio Investment Day 2023 befektetői eseményen is szó lesz.

Jól állja a sarat a magyar tőzsde

Jól állja a sarat a magyar tőzsde

A kereskedési idő felénél a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére csak minimális esésben van a BUX, a hazai blue chipek közül azonban csak a Magyar Telekom papírjai vannak pluszban a kereskedési idő felénél.

Ma is tépik az Opust

Ma is tépik az Opust

A tegnapi naphoz hasonlóan ma is nagy forgalom mellett emelkednek az Opus részvényei.

Továbbra is az OTP húzza a magyar tőzsdét

Továbbra is az OTP húzza a magyar tőzsdét

A kereskedési idő felénél határozott emelkedésben van a BUX, elsősorban az OTP mai teljesítményének köszönhetően, de szép pluszban vannak a Richter részvényei is.

Az Opus volt a nap sztárja

Az Opus volt a nap sztárja

A hazai részvények közül a mai napon az Opus vitte a prímet. Az OTP kivételével pedig az összes blue chip esett.

Megint tépik az Opust

Megint tépik az Opust

Az Opus részvényei nagy forgalom mellett emelkednek a mai kereskedésben, ezzel ismét közelít a 400 forintos szintekhez a jegyzés.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.