Több, mint 160 millió forintért vette saját részvényeit a Richter
Csütörtökön tovább vette saját részvényeit a Richter, ezzel már több mint 1,7 milliárd forintot költött a visszavásárlási program áprilisi elindulása óta.
Csütörtökön tovább vette saját részvényeit a Richter, ezzel már több mint 1,7 milliárd forintot költött a visszavásárlási program áprilisi elindulása óta.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legrosszabban.
Ismét jelentős sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP, csütörtökön 1,5 milliárd forintért vásárolt a hazai nagybank - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
A nemzetközi piacok szempontjából az amerikai és az európai jegybank kamatdöntése volt a hét kiemelt eseménye. Tegnap a Fed, majd ma az EKB is 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, ami egyik oldalon sem okozott meglepetést. Épp ezért sokkal inkább a kommunikáció volt kérdéses. Jerome Powell amerikai jegybankelnök ugyan jelezte tegnap, hogy a Fed szüneteltetheti a kamatemeléseket, de eloszlatta az idei kamatvágással kapcsolatos várakozásokat. Ehhez képest Chrisine Lagarde ma utalt arra, hogy az EKB még további kamatemelést hajthat végre az infláció megfékezése érdekében. A jegybanki üzenetekre a tőzsdék Európában és az USA-ban is eséssel reagáltak, miközben az amerikai bankrendszerrel kapcsolatos aggályok további nyomást helyeznek a hangulatra.
Az ukrán nemzeti korrupciómegelőzési ügynökség (NAZK) a magyar OTP Bank Groupot "a nemzetközi háborús szponzorok" listájára helyezte, amiért a pénzintézet továbbra is együttműködik Oroszországgal - közölte csütörtökön az ügynökség sajtószolgálata. A minősítés tényét az OTP Csoport is megerősítette az MTI-nek, hangsúlyozva: az OTP Csoport minden nemzetközi szankciós intézkedést és helyi törvényi előírást betartva működik valamennyi piacán, így Oroszországban is.
A hét első három napján több mint 7 százalékot emelkedett a magyar tőzsde, ez a széria szakadt meg a mai eséssel. A magyar piacra főleg a rossz nemzetközi hangulat hatott, miután a jegybanki üzenetek mellett feléledtek az USA-ban a bankválsággal kapcsolatos aggályok.
Ha lesz is NPL-növekedés, az csak évek alatt lesz érezhető, organikusan nincs növekedési potenciál a követeléskezelői piacon - hangzott el a Portfolio Hitelezés 2023 konferenciájának III./A szekciójának második panelbeszélgetésén.
Harmadára esett vissza a lakáshitelek új kihelyezése az év első hónapjaiban az egy évvel korábbihoz képest. Arról, hogy mit okozhat ez a bankok és a hitelközvetítők működésében, tetőztek-e már a hitelkamatok, és mi vár a lakáspiacra, valamint a jelzáloghitelezésre, arról a Hitelezés 2023 konferencia második szekciójában részletesen beszéltek a szakértők.
Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett a magyar tőzsde, főleg az OTP húzta felfelé a magyar piacot, azonban ma reggel úgy tűnik, hogy a hazai piac is beáll az európai sorban, hiszen a nemzetközi hangulattal együtt esik a magyar tőzsde.
A tavasz utolsó hónapját tapossuk, ami a változékony időjárás ellenére több szempontból is jó hírnek számít. Egyrészt, hamarosan beköszönt a nyár és indulhat a nyaralási szezon, de a tőzsdei befektetőknek talán még ennél is fontosabb, hogy lezajlottak a magyar cégek éves rendes közgyűlései, amelyeken döntés született a tavalyi év eredményei utáni osztalékfizetésről. Ez azt jelenti, hogy hazai cégek hamarosan több százmilliárd forintot kezdenek el kifizetni a részvényeseik számára, és aki időben kapcsol, az még nagyon vonzó osztalékhozam mellett tud vásárolni. A rendelkezésre álló információk alapján összegyűjtöttük, hogy mekkora kifizetésekre számíthatnak a részvényesek, illetve, hogy melyek azok a kiemelt dátumok, amelyekre érdemes lesz figyelni a következő időszakban.
Újabb jelentős sajátrészvény-vásárlást hajtott végre az OTP, szerdán 1,5 milliárd forintért vásárolt a hazai pénzintézet - derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
Kiemelt figyelemmel várta a Fed mai kamatdöntését a piac, ahol végül a várakozásoknak megfelelően 25 bázispontot emelt a jegybank. A kezdeti reakció dollárgyengülés volt, viszont a részvénypiacokon már bizonytalanabb mozgások látszottak, hiszen a közlemény üzenetei nem volt teljesen egyértelműek. A kommunikáció fókuszában az állt, hogy mostantól a jegybank ülésről-ülésre fogja eldönteni a kamatemelésről, de az a (korábban megszokott) konkrét megfogalmazás kikerült a közleményből, hogy "további kamatemelések lehetnek szükségesek"- ezt tehát lehet úgy értelmezni, hogy akár szünet is következhet. Viszont Powell elrontott a hangulatot azzal kijelentésével, hogy nem tartja valószínűnek az idei kamatvágást, amelyet lefordulás követett a tőzsdéken.
A hazai blue chipek közül ma is kiemelkedett az OTP, a nagybank részvénye 4 százalékos pluszban zárt.
Ma is az OTP vezeti az emelkedést a blue chipek közül.
Nem szabad spórolni a kiberbiztonsági fejlesztéseken, az ilyen beruházások ugyan költségesnek tűnhetnek, de mindenképpen meg fognak térülni - derül ki a Digital Tranformation 2023 konferenciánk panelbeszélgetéséből, amelyen Gonda Gábor (Magyar Telekom), Kuhárszki András (OTP), Dr. Spaller Endre (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség), Szabó Péter (Microsoft Magyarország) és Takács István (Bonafarm) ismertette az álláspontját.
A tegnapi 3,5 százalékos emelkedést követően ma is remekül teljesít az OTP részvénye, kimondottan magas forgalom mellett zsákolják a befektetők a nagybank részvényét. Számos okot fel tudunk sorolni az emelkedés mögött, egyrészt technikai hatásnak is betudható a rali, de több kedvező történésről és megszólalásról is számot tudunk adni az OTP-vel kapcsolatban.
A hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
Kedden jóval átlag feletti forgalom mellett emelkedett az OTP árfolyama, a kiemelkedő volumenben az is benne volt, hogy az OTP több mint egymilliárd forintért vette a saját részvényeit.
A reggeli nyitást követően hamar elfogyott a lendület az európai tőzsdéken, a magyar tőzsdén azonban kiváló volt a hangulat, elsősorban az OTP menetelésének köszönhetően. Számos friss makroadat érkezett ma, többek között az eurózóna áprilisi inflációs adata, amely azt mutattta, hogy fél év után elakadt az éves infláció csökkenése, és az áremelkedés mértéke kissé felülmúlta az elemzői várakozásokat. A nap második felében Amerikában negatív hangulat uralkodott, de végül "megúszták" 1 százalék körüli eséssel az indexek.
A hazai blue chipek közül kiemelkedett az OTP.
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Szerintük lehetséges, de még elkerülhető ez a forgatókönyv.
Emiatt nem csak Moszkvában fáj az emberek feje.
Sokan vizionálnak háborúkat a vízért, a diplomáciában már most kirobbant a konfliktus.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.