prof

Megvan a válasz, miért nem akarnak Magyarországon maradni a bevándorlók

Kutatások szerint főleg három dolgon múlik, hogy boldogabb életre találnak-e a hazájukból menekülő vagy elvándorló emberek: 1. mennyire boldog hely a célország, 2. mennyire szörnyű körülményekből jönnek, 3. mennyire fogadják őket szívesen. Magyarország még kelet-európai viszonylatban is egy nagyon boldogtalan ország, és nem mellesleg a világ élvonalába tartozik a migránsok elutasításában. Ezek fényében hazánk egyáltalán nem egy ideális célország a bevándorlók számára. Mindez a Gallup több mint száz országra kiterjedő felméréseiből, illetve a World Happiness Report 2018-as jelentéséből derült ki, amiben kiemelten vizsgálták a migránsok boldogulását. Nagy átlagban egyébként elmondható, hogy boldogabbak lesznek a bevándorlók az új helyükön, csak éppen nem mindegy, hova mennek.

A magyar tényleg egy nagyon boldogtalan nemzet

Finnország a világ legboldogabb országa a 2018-as World Happiness Report szerint, míg Magyarország egészen hátul, a 69. helyen áll a rangsorban. A szomszédjaink jóval előkelőbb helyezéssel bírnak, vagyis a felmérések szerint igaz a közvélekedés: a magyarok tényleg nagyon borúsan látják az életet. Feltűnő egyébként, hogy általában azok az országok igazán boldogok, ahol magasak a jövedelmek, egészségesek az emberek, és nagyfokú szabadság van. Az alábbi cikkben a teljes rangsort áttekintjük, és a jelentés alapján megpróbálunk néhány alapvető következtetést is levonni az emberi boldogságról.

Bebizonyították, hogy mindig is a politika tette tönkre a pénzünket

Arról mindenki hallott már, hogy a történelem során mennyire sokféle pénz értéktelenedett el, vagy éppen ment teljesen tönkre. Azt viszont kevesen értik, hogy ennek pontosan mi is volt az oka. Egy friss kutatás 600 évnyi adatot gyűjtött össze, hogy megválaszolja ezt a kérdést. Úgy találták, hogy a közvélekedéssel ellentétben egyáltalán nem az olyan újítások vezettek a pénzek elértéktelenedéséhez, mint például a fedezet nélküli fiat pénzrendszer bevezetése. Sokkal inkább a politika tehet az egészről. Hatalmasak az országok közötti különbségek, és ott ahol kevésbé volt kordában tartva a hatalom, jóval gyorsabban értéktelenedett el az emberek pénze.

Hihetetlen, hogy még a CIA sem tudja a legalapvetőbb tényeket Észak-Koreáról

Észak-Korea a világ egyik legrejtőzködőbb és legzártabb országa, ahol máig rendkívül szigorúan tartják magukat a tervgazdálkodáshoz. Változás csak iszonyatosan lassan történik az országban, például súlyos életeket követelő éhínség kellett ahhoz, hogy szemet hunyjanak a lakosok önellátásra irányuló kisvállalkozásai felett. Több jelentés szerint is Kim Dzsongun színrelépése további gazdasági liberalizációt hozott, de az ország működését igazából máig nem ismerjük rendesen. Nem tudjuk azt sem, hogy pontosan mennyire fájnak nekik a gazdasági szankciók, és hogy vajon tényleg emiatt ültek-e tárgyalóasztalhoz Donald Trumppal. Ha igazán a mélyére ásunk a dolgoknak, akkor kiderül, hogy még csak az sem világos, egyáltalán mekkora a gazdaságuk mérete. A CIA egészen viccesen 10 milliárd dollárra kerekítve ad rá becslést.

Kezdjük érteni, miért hiszik el sokan a legnagyobb őrültségeket is

Kezdjük érteni, miért hiszik el sokan a legnagyobb őrültségeket is

Az összeesküvés-elméletek sok területre kiterjednek, a gazdaságtól kezdve a tudományon át a történelemig, és az ezekben hívők is rengetegfélék: nők, férfiak, baloldaiak, jobboldaliak, iskolázatlan és tanult emberek egyaránt vannak köztük. De miért gondolja valaki, hogy Hitler nem halt meg, hanem Dél-Amerikában rejtőzködik? És azt, hogy amerikai bankárok szándékosan okozták a 2008-as pénzügyi válságot? Vagy azt, hogy a kötelező védőoltások valódi célja a globális népírtás, esetleg kizárólag a pénzéhes gyógyszeripart szolgálják? Egy új kutatás szerint többek között a valószínűséggel kapcsolatos hibás értelmezések miatt hajlamosak az emberek nyitni az ilyen teóriák felé. Az elmúlt 10 évben egyre kutatottabb területté vált a konteók pszichológiája: a cél kideríteni, hogy hogyan lehet hatékonyan visszaszorítani a terjedésüket.

Komplikált a kapcsolatod? Akkor te nagyon befolyásolható vagy

Közösségi hálók + okostelefonok + gépi tanulás = egy új korszak. Az a fajta digitális tér, ami az elmúlt évtizedben körénk épült, teljesen megváltoztatta az életünket. Az iphone-on görgetett Facebook új "központi idegrendszert" hozott létre az emberek számára, aminek a következményeit máig nem értjük teljesen. Ugyanakkor jelentős kutatásoknak hála egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy feltérképezzük az online emberi viselkedés törvényszerűségeit. Sinan Aral, az MIT kutatója ennek a kapcsán mesélte el, hogy jelenleg hol állunk. Az okozati szálak kreatív feltárásával már egészen sokat tudunk az álhírek terjedéséről, vagy éppen arról, hogy milyen módon befolyásolhatóak az emberek.

Professzor Sinan Aral a Rajk László Szakkollégium meghívására járt Magyarországon, hogy átvegye a neki ítélt Herbert Simon-díjat.

Borítékolható volt a magyar ellenzék leszereplése

A magyar ellenzék választási eredményét idén is egészen pontosan, átlagban hibahatáron belül, jelezték előre a közvélemény-kutatók, vagyis teljesen érthetetlen, ha ez őket megint sokként érte. Már az elmúlt két évtizedben is azt láttuk, hogy az ellenzéki pártok szereplését viszonylag jól lehetett előre látni, a kutatók inkább a győztes párt tényleges erejét szokták félremérni. A nagy médiavisszhang ellenére, óriási tévedésről most sem volt szó: átlagosan 5 százalékponttal lőtték félre a kormánypártot. A szakértői módszereket ugyanakkor át kell majd gondolniuk, ugyanis a nyers mérési eredmények valójában kisebb hibát eredményeztek volna. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az áprilisi választásra készített előrejelzések pontosságát, illetve áttekintjük a múltbeli eredményeket is. A fő tanulság az, hogy egyáltalán nem végeznek rossz munkát a hazai közvélemény-kutatók, ezért érthetetlen a magyarok bizalmatlansága.


A választási előrejelzések történelmi hátterét, illetve főbb módszertani kihívásait ebben a cikkünkben mutattuk be:
2018.06.04 16:35 Ők ezért látták előre a választási eredményt

Ők ezért látták előre a választási eredményt

A választások kimenetele, ha nem is tökéletes pontossággal, de előrejelezhető. Ugyanakkor csúfos lebőgések sora kellett ahhoz, hogy megtaláljuk a dolog tudományos módszerét. A máig előforduló hibákért már nem a statisztikai megközelítés okolható, mint a 20. század első felében, hanem sokkal inkább az emberi válaszadás furcsa természete. Előfordul ugyanis, hogy a megkérdezettek nem azt mondják, amit igazán gondolnak, vagy még inkább nem is mondanak semmit. Megtagadják a válaszadást, ami torz eredményhez vezet, ha a véleményük érdemben különbözik a válaszolókétól. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan nőtte ki magát tudománnyá a választások előrejelzése, és hogy mik azok a problémák, amik máig fejfájást okoznak a véleményünkre kíváncsi kutatóknak.

A magyarok borzalmasan sokat isznak - Mutatjuk a rangsort

Nagyon sokat isznak a magyarok, különösen a férfiak. Több mint havi egy liter tiszta szesz jut minden 15 évesnél idősebb honfitársunkra, amivel a világrangsorban a nyolcadik helyen állunk a WHO szerint. A minket éppen megelőző, főként kelet-európai, országok egyébként pusztán a világ lakosságának a 3 százalékát teszik ki, vagyis bárhogyan is nézzük, nagyon elöl vagyunk italozásban. Az alábbiakban a WHO legutóbbi globális kutatása alapján tekintjük át a magyarok alkoholhoz való viszonyát.

Ha büntetés jár érte, akkor hirtelen a magyarokat is érdekli

Több mint egy évtizede nem mutattak akkora érdeklődést a magyarok az adatvédelmi témák iránt, mint most. Ez feltehetően nem véletlen, ugyanis az ezzel kapcsolatos uniós szabályozás, a GDPR, éppen a napokban élesedett. Az egész világon azt látjuk a Google keresési statisztikái alapján, hogy az embereket elkezdte érdekelni a téma. Jó kérdés, hogy mindezt csak a szigorú szabályok életbe lépése, vagy úgy általában az elmúlt időszak adatbotrányai okozták. Itthon egyedül az elmúlt pár hónapban, a GDPR bevezetéséhez közeledve, látunk érdemi változást. Valószínű tehát, hogy a magyarok érdeklődését kizárólag a szabályok (és a lehetséges büntetések) keltették fel.

Kiszámolták, melyik ország a legnagyobb Nobel-díj termelő

A világ legtöbb Nobel-díjával az Egyesült Államok büszkélkedhet: összesen 368 medáljuk van. Ezt főként annak köszönhetik, hogy rengeteg bevándorló tudóst fogadtak be a viharos 20-ik század során, csakhogy ennek a hatása nem tarthat örökké. Egy friss kutatás szerint már ma sem képesek annyi Nobel-díjast kitermelni, mint korábban, és fokozatosan lecsúszhatnak a "trónról". Ráadásul, ha az egy főre jutó medálokat tekintjük mérvadónak, akkor már most sem ők a befutók. De akkor ki lehet?

A forint-előrejelzés egy nagy kamu

Itthon mindenkit érint a forintárfolyam változása, ezért óriási érdeklődés övezi a mostanihoz hasonló, mélypontot jelentő, eseteket. Ilyenkor azt szokták kérdezni, hogy meddig mehet még az árfolyam, a profik pedig készséggel válaszolnak is. Pedig igazából fogalmuk sincsen. Ez az állítás csak azért tűnhet durvának, mert nem elég köztudott a forintárfolyam előrejelzéséről, hogy az bizony nem olyan, mint egy időjárás-jelentés. Sokkal rosszabb nála. A tudományos vizsgálatok szerint már az is rendkívül meglepő, ha egy módszerrel a véletlen bolyongást le tudják győzni. Árfolyamszintek konzisztens eltalálásáról pedig eddig senki nem tett le értékelhető bizonyítékot az asztalra. Ennek ellenére folyamatosan érkeznek a "bemondások", amik sokszor ellenőrizhetetlen (vagy nem létező) módszerrel készülnek. Ideje hát átbeszélnünk, hogy mennyire is problémás a forintárfolyam előrejelzése, illetve hogy a valóban tudományos módszerekkel mire mentünk eddig.

Ez a gazdaság legértékesebb tudása - de érdemes óvatosan kezelni

A nemrég kitört Cambridge Analytics botrány, a kiszivárgó személyes adatok tömkelege, a Facebook kétségbeesése az utóbbi időben előtérbe állította az adatvédelem kérdését az Egyesült Államokban is. A helyszín azért fontos, mert a tengeren túl az európainál sokkal kisebb érzékenység jellemezte a felhasználókat és a jogalkotást adatvédelmi ügyekben. Az ideát két hét múlva hatályba lépő GDPR (Közös Adatvédelmi Rendelet) által megtestesített szigor az Államokban ismeretlen, és egészen az elmúlt hetekig igény sem mutatkozott rá.

Mitől lesz sláger egy dal?

A slágerek sikerének titkát vizsgálta a Kaliforniai Egyetem: a slágerlisták legsikeresebb dalait főként a vidámság, boldogság és a "bulizásra alkalmasság" jellemzi. Ez ugyanakkor ellentmond az általános zenei trendeknek - fejtették ki a tudósok a Royal Society Open Science című szaklapban megjelent tanulmányukban.

Példátlan lépés az italozás ellen - Rövidebb leszel, ha rövidezel

Mindenből megárt a sok, de az alkoholból különösen. Az emberek többsége mégis fittyet hány az ajánlásokra, és nyakló nélkül italozik, aminek aztán meg is van a következménye. A britek esetében például évente több mint hétezren halnak meg emiatt. Az évi 500 korsó sörnek megfelelő alkoholfogyasztásukkal (per fő!) előkelő hellyel bírnak az alkoholizmus világrangsorában, de még közülük is kiemelkednek a skótok. Ezt a helyzetet megelégelve úgy döntöttek, minimumárat szabnak ki az italok alkoholtartalmára idén májustól. Így a tipikusan olcsó, erős italok jelentősen megdrágultak, ami a reményeik szerint sokakat kijózanít. Ha sikerrel járnak, az például szolgálhat a magyarok számára is, akik nem mellesleg még a briteknél is többet isznak.

Mivel foglalkozol? Mutatjuk, mekkora eséllyel veszi el egy robot a munkádat

A robotok elveszik a munkánkat, és ez már nem pusztán a sci-fik világa. Az elkövetkező egy vagy két évtizedben akár az állások fele is érintett lehet. Nagy különbségek vannak ugyanakkor abban, hogy mely munkát mennyire képes egy robot átvenni, illetve hogy ebben mennyire érintett egy ország. Szlovákiában például kétszer valószínűbb, hogy robotok miatt veszíti el valaki a munkáját, mint Norvégiában.

Azt hiszed, hogy 5 év múlva jobb lesz az életed? Van egy rossz hírünk

Hol látod magad öt év múlva? Eléred ezt is, meg azt is, és boldogabb leszel, igaz? Hát el kell, hogy keserítsünk: nem leszel. Egy 166 országra kiterjedő kutatás szerint az emberek irreálisan optimisták a jövőjüket illetően. A Föld minden táján azt gondolják, hogy öt év múlva jobbra fordul az életük. Pedig nem fordul. Helyette a fiatalkori optimizmusuk fokozatosan kiveszik, hogy aztán 65 éves korukra már ne is várjanak többet az élettől. Ez minden országban így van, noha a dolog lefutásában, illetve a konkrét szintekben jelentős különbségeket látni. Kiderült például, hogy a gazdagabb országokban jobban érzik magukat az emberek, vagyis a pénz mégiscsak boldogít. A középkorúak viszont átmenetileg kiábrándultságot éreznek az ilyen országokban is, vagyis U-alakú az életük során a jóllét grafikonja. Nálunk, Kelet-Európában ez kicsit másképp van: itt az idősek vannak elkeseredve, noha az elmúlt években azért valamit javult a közérzetük. Nade mi a különbség a férfiak és a nők között ezen a téren? Cikkünkből a jelenség részletes bemutatásán túl ez is kiderül.

Hány éves vagy? Megmondjuk, hogy mennyire kell neked a pénz

Érdekes módon nem a pályakezdő fiataloknak a legfontosabb a plusz pénz, hanem a már középkorukban járó embereknek. Legalábbis erre jutott Angus Deaton, Nobel-díjas közgazdász egyik friss kutatásában, amiben a jóléti közgazdaságtant vette górcső alá. A különféle befolyásoló hatások kiszűrésével még az is kiderült, hogy általában a férfiak azok, akik jobban értékelik a magasabb jövedelmet.

Új honlapot indít az MTA az áltudományokkal szemben

Az áltudományok elleni küzdelem a fő célja annak az új, az MTA támogatásával készülő ismeretterjesztő honlapnak, amely a közvéleményt leginkább foglalkoztató aktuális kérdésekkel kíván foglalkozni. A főleg tanároknak, újságíróknak és laikus érdeklődőknek ajánlható tudomany.hu-n egy-egy téma kapcsán a szakterület elismert szakértői fogják ismertetni tudományos álláspontjukat számos forrásmunka és hivatkozás megadásával - jelentette be hétfőn az akadémia. Cél az aktívabb akadémiai fellépés az áltudományok ellen.

Ez egy nagyon is komoly kérdés: lemondanál ötmillió forintért az internetről?

10 ezer forintért egy hónapra letennék a Facebookot, de az e-mailezésről vagy a Google-keresésekről már csak milliókért mondanának le hosszabban az emberek. Egészen konkrétan majdnem 5 milliót ér az embereknek a keresőoldalak használata egy friss kutatás szerint. A pontos számoktól függetlenül is egyértelmű, hogy óriási értéket tulajdonítunk az olyan internetes alkalmazásoknak, amiket mással csak nagyon körülményesen lehetne helyettesíteni. Mindez jól rávilágít, hogy ezek a többnyire ingyenes termékek valójában mennyire értékesek is a számunkra, miközben a GDP-ben nem vesszük őket számításba.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.