Jobb formában van az osztrák gazdaság, mint azt előzőleg várni lehetett
Az osztrák jegybank felfelé módosította a növekedési előrejelzését a szokásos féléves prognózisában a javuló aktivitás és az egyre jobb kilátások miatt.
Az osztrák jegybank felfelé módosította a növekedési előrejelzését a szokásos féléves prognózisában a javuló aktivitás és az egyre jobb kilátások miatt.
Az idén 5%-kal növekedhet a magyar gazdaság, jövőre pedig 5,5%-ra gyorsulhat a GDP-bővülés üteme - áll az Európai Bizottság friss előrejelzésében. Februári prognózisához képest mindkét évre javított a kilátásokon, ezzel párhuzamosan pedig az inflációra adott előrejelzését is megemelte.
Az Európai Bizottság téli időközi gazdasági előrejelzése szerint 2020-ban 5,3 százalékkal csökkent a magyar bruttó hazai termék (GDP), míg a tavaly novemberi prognózis 6,3 százalékos visszaesést jósolt.
Európa továbbra is a koronavírus-járvány szorításában van, az esetszámok ismételt növekedése és a koronavírus új, fertőzőbb törzseinek megjelenése miatt számos tagállamnak újra be kellett vezetnie, illetve szigorítania kellett a járvány megfékezésére irányuló intézkedéseket - írja közleményében az Európai Bizottság. Ugyanakkor EU-szerte elkezdődött a védőoltások beadása, ami óvatos optimizmusra ad okot. A járvány megfékezésére irányuló intézkedések enyhülésével a gazdasági növekedés is helyreáll.
Jelentős mértékben csökkenteni készül az idei GDP-növekedési előrejelzését a német kormány a Spiegel lap pénteki beszámolója szerint.
Az idei átmeneti recessziós év után 2021-ben egyelőre csak óvatosan tér vissza a növekedés a magyar gazdaságba, 2022-re viszont valósággal berobbanhat a magyar gazdaság teljesítménye - olvasható ki a Pénzügyminisztérium 2020 utolsó napjának délutánján közzétett 2020-2024-re vonatkozó frissített makrogazdasági és költségvetési előrejelzésében.
Rontotta gazdasági előrejelzését Olaszország statisztikai hivatala (Istat) csütörtökön kiadott szokásos fél évenkénti prognózisában. Az Istat immár arra számít, hogy Olaszország bruttó hazai terméke (GDP) 8,9 százalékkal csökken idén, jövőre pedig mindössze 4,0 százalékkal emelkedik. Júniusban az idei évre 8,3 százalékos visszaesést, 2021-re pedig 4,6 százalékos növekedést jósoltak a statisztikai hivatal elemzői.
Az eddigi 3 százalékról 5,1 százalékra módosította a várható gazdasági visszaesésre vonatkozó előrejelzését a kormány – derült ki a Világgazdaság csütörtöki konferenciáján. Emellett az is elhangzott, hogy 2021-re új növekedési tervet készít a kormány.
Idén 3,2%-os visszaesés várhat a magyar gazdaságra - vélik az ING Bank közgazdászai. A szakértők a korábbi, 0,8%-os recessziót előrevetítő jóslatukat most a legkedvezőbb forgatókönyvnek sorolták be.
A globális recesszió vált alapeseti előrejelzéssé a londoni elemzői közösség szerdán ismertetett legfrissebb helyzetértékeléseiben, de a központi forgatókönyvek az új koronavírus okozta járvány rövid, éles gazdasági sokkja után fellendüléssel számolnak. Az új alapeseti prognózisok a közép-európai EU-gazdaságokban is időleges recessziót, utána viszont robusztus élénkülést valószínűsítenek.
A Deutsche Bank elemzői szerint a Brent olajfajta hordónkénti átlagára 25 dollár lesz az idei második és harmadik negyedévben.
A korábban várt 4% helyett 3,5%-os GDP-növekedést prognosztizál a kormány az idei évre - derült ki Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggeli szavaiból.
Bár a 2019-es mellett a 2020-as GDP-növekedési előrejelzését is felfelé módosította az Európai Bizottság, az idei évre vonatkozó friss prognózis még mindig jóval alacsonyabb annál, mint amit a magyar kormány mond – írja a Bruxinfo. A lap úgy tudja, hogy elsősorban az EU-források előrehozott kifizetése és a 2019-es önkormányzati választások élénkítő hatása miatt vár az Európai Bizottság idénre jókora gazdasági növekedési lassulást.
Látványosan erős 2019-es évet tudhat maga mögött a magyar gazdaság. Ha egyetlen mutatóba kellene ezt sűríteni, akkor a GDP-növekedés lenne az: az eredetileg tervezett 4,1% helyett 4,9% lehet a bővülés üteme. A kormány pedig a 2020-as évre is nagyon bizakodó, a magas bázis ellenére sem fogta vissza növekedési prognózisát. Ha pedig teljesül a kormány növekedési előrejelzése, az kényelmes helyzetbe hozza jövőre a költségvetést is.
Tartósan 4 százalék körüli gazdasági növekedés, 3%-os cél körüli infláció, magabiztos költségvetési hiánycsökkentés, zsugorodó államadósság, mérsékeltebb szabad fiskális mozgástér - összefoglalóan ezt lehet kiolvasni a Pénzügyminisztérium által szombaton közzétett szokásos év végi makrogazdasági előrejelzésből.
A korábbi 2,5 százalékról 2,4 százalékra rontotta a cseh gazdaság idei növekedési előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium.
A tavasszal becsült 4%-ról 4,3%-ra húzta fel magyar növekedési prognózisát az Európai Bizottság - derül ki a csütörtökön megjelent őszi előrejelzésből. A jövő évi növekedést illetően is optimistábbak lettek Brüsszelben, utána viszont várhatóan nagyot fékez majd a magyar gazdaság. Az EU többi országára és a térség egészére adott friss prognózisokról külön cikkben írtunk:
Már 10. éve dübörög a bika piac. A folyamatosan emelkedő árfolyamok hajlamossá tesznek az eltunyulásra, már ami a tanulást és a kockázatkezelést illeti, hiszen a veszteségek az elmúlt években jellemzően hónapokon belül begyógyultak. A tőzsdén azonban két dolog biztos, az egyik, hogy minden bizonytalan, a másik pedig a állandó változás. A jövő tehát vélhetően más világot hoz, mint ami a múlt volt. Biztonsági öv gyanánt, a videóban néhány a befektetéssel kapcsolatos téves szemléletmódod tekintünk át.
2018-ra 4,2%-os GDP-növekedést jósolnak a Magyar Nemzeti Bank szakértői, 0,3 százalékponttal magasabbat, mint három hónapja. Az inflációs pályához nem nyúlt a jegybank.
A magyar gazdaság a következő években is kiegyensúlyozott és fenntartható pályán, dinamikusan bővül majd, stabil költségvetés, folyamatosan csökkenő államadósság és magas foglalkoztatottság mellett - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium 2017-2021-es időszakra vonatkozó makrogazdasági és költségvetési prognózisában.
Ez volt az első ilyen érettségi.
A háború több sztárja is megjelent a listán.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.