A TRIGO bővíti nyugat-európai repülőgépipari kapacitását a szektor meghatározó spanyol minőségellenőrzési és -irányítási szolgáltatója, a Global Q többségi tulajdonának megszerzése révén - közölte a társaság.
Új partnert talált a Wizz Air repülőgépeinek finanszírozására. A légitársaság megkötötte első lízingszerződését az Air Lease Corporationnel egy darab Airbus A320 típusú repülőgépről, amelyet júliusban szállítanak majd le.
A Boeing-Airbus versengésből most a Boeing került ki győztesen az első negyedévben - derült ki a legfrissebb megrendelési adatokból. Mindössze 9 darabbal körözte le az amerikai gyártó az európai riválisát a nettó megrendelések tekintetében. Ami fontosabb, hogy a repülőgép-leszállítások alapján (amelyek a bevételt hozzák) viszont magasan felülteljesítette az Airbust.
Megtalálták a kedden az Alpokban lezuhant utasszállító egyik fekete dobozát - közölte Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
Folytatódik az ázsiai légiközlekedés fekete időszaka, ma reggel egy tajvani gép zuhant le, 58 emberrel a fedélzetén. A TransAsia Airways utasszállító gépe a Taipei folyóba zuhant. Eddig 16 embert mentettek ki élve, több halálos áldozat is van.
Elveszett a kapcsolat Indonéziában vasárnap egy személyszállító repülőgéppel, a hatóságok nagy erőkkel keresik a járatot, amely Szingapúrba tartott. Az indonéz hírügynökség szerint a gép feltehetőleg lezuhant. Tragikus éve van a maláj repülésnek, idén két "balesete" volt az állami légitársaságnak, a Malaysia Airlines-nak.
Hírügynökségi beszámolók szerint szerda kora délután a múlt heti maláj géphez viszonylag közel két ukrán katonai gépet lőttek le a szakadárok. Az egyik esetet ma rögtön elismerte a donyecki régió szakadár vezetője. A nemzetközi pénz- és tőkepiacok továbbra sem különösebben aggódnak a formálódó harmadik uniós szankciós fokozat, illetve a durvuló kereskedelmi korlátozások hatásai miatt. Ennek egyik jele, hogy az oroszok a teljes ukrán élelmiszerimportot betiltanák. Közben a szakadárok a hírek szerint szorulnak vissza állásaikból Donyeck külvárosából. Az amerikai titkosszolgálat mai jelentése szerint az ukrán szakadárok valószínűleg véletlenül (összetévesztés miatt) lőtték le múlt héten a maláj gépet.
Több makroadat is napvilágot látott a tengerentúlon csütörtökön, ezek azonban eltörpültek az ukrajnai események mellett. A vezető részvényindexek Amerikában 0,9-1,4%-os esést szenvedtek el, mert kiderült, lezuhant egy utasszállító repülőgép az ukrajnai Donyeck megyében. Meg nem erősített hírek szerint lelőtték a 295 utast szállító gépet, és ez okozta a katasztrófát. A befektetők kockázatvállalási hajlandósága nagyot esett a nap folyamán, sokan a profitrealizálást választották.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Szlavjanszk-on-Kuban városában egy olajfinomítóra legalább hat drón csapott le.
Súlyos válsággal néz szembe a Kreml.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban indult az akció.
Elfogyott Párizs türelme a konfliktusban.
Sok korábban halottnak hitt hitelt kezdtek el végrehajtani.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.