richter

Remekelnek az amerikai tőzsdék a tegnapi bejelentés után

Remekelnek az amerikai tőzsdék a tegnapi bejelentés után

A nagy jegybankok kamatdöntéseit emésztik ma a piacok, szerda este a Fed, ma délután pedig az EKB tette közzé döntését. Az európai tőzsdéken jellemzően negatív hangulat uralkodott, a tegnapi történelmi csúcs után lefordult a DAX index és délután a magyar piac is lefelé vette az irányt annak ellenére, hogy a délelőtt folyamán még tartotta magát a BUX. Az amerikai tőzsdéken azonban jobb hangulatban zajlik a kereskedés - a befektetők azt kezdhették el árazni, hogy a Federal Reserve közel lehet a kamatemelések végéhez, miután a központi bank tegnap 10 egymást követő emelést követően szüneteltette korábbi politikáját.

Elfáradt a magyar tőzsde is, mínuszban a BUX

Elfáradt a magyar tőzsde is, mínuszban a BUX

Délelőtt még jól tartotta magát a magyar piac, délutánra azonban lefordult a BUX index, mind a négy blue chip esik. Az európai tőzsdék hasonlóképp mínuszban állnak, a DAX 0,6 százalékot esett a tegnapi történelmi rekord után.

Nem változtatott a Fed, hirtelen megütötték, majd visszahúzták a tőzsdéket

Nem változtatott a Fed, hirtelen megütötték, majd visszahúzták a tőzsdéket

Alapvetően jó volt a tőkepiaci hangulat szerdán, az európai részvénypiacok jellemzően erősödéssel zártak, a vezető német részvényindex, a DAX új zárócsúcsot állított be, nap közben pedig olyan magas szinten járt, ahol korábban sohasem. A nap eseménye az amerikai jegybank kamatdöntő ülése volt, a Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat szintjén, az első tőzsdei reakció a lefordulás volt, aztán viszont felpattanás jött.

Tavaly április óta nem látott csúcson az OTP

Tavaly április óta nem látott csúcson az OTP

Alapvetően jó a nemzetközi befektetői hangulat, ma a vezető európai részvényindexek is emelkedtek, a magyar tőzsdén is alapvetően jó volt a hangulat, az OTP tavaly április eleje óta nem látott szintre emelkedett.

Ilyen ingyenes segítséget még nem kaptak a szülők

Ilyen ingyenes segítséget még nem kaptak a szülők

220 gyermekbetegség tüneteit tartalmazó, ingyenes applikációt indított útjára a Semmelweis Egyetem a Richter Gedeon gyógyszergyártó cég támogatásával annak érdekében, hogy a családok algoritmikus háttérrel rendelkező, megbízható döntéstámogató eszközt kapjanak a kezükbe - jelentették be egy szerdai sajtóeseményen. Az alkalmazás létrejötte mögött az a megfontolás áll, miszerint a megfelelő helyről szerzett információ életet ment. A gyakorlati cél továbbá, hogy a döntéstámogató rendszer enyhítse a háziorvos és ügyeleti kapacitás terheit.

Felpattantak a tőzsdék az inflációs adat után

Felpattantak a tőzsdék az inflációs adat után

Nagyot raliztak tegnap az amerikai tőzsdék, az S&P 500 tavaly április óta nem látott szinten zárt, miközben a befektetők már a heti kamatdöntéseket várják. Ezt megelőzően viszont már ma beindul az adatdömping, hiszen délután kijött a májusi infláció első közlése az USA-ból, amely a vártnál nagyobb csökkenést mutatott. Eközben úgy tűnik, hogy nem enyhül a lelkesedés a tőzsdéken, hiszen az ázsiai piacokon nagyrész ma is emelkedtek a vezető indexek, és Európában is felfelé kapaszkodnak a tőzsdék, és az USA-ban is pozitív hangulatban telik a kereskedés - az S&P 500 több mint egy éve nem látott szintre emelkedett.

Lemaradt ma a magyar tőzsde

Lemaradt ma a magyar tőzsde

Alulteljesítő volt a magyar tőzsde a nemzetközi porondon, a BUX mérsékelt eséssel zárt, miközben az európai piacok emelkedtek.

Fontos szintnél az egyik vezető amerikai tőzsde

Fontos szintnél az egyik vezető amerikai tőzsde

Fontos hétnek nézünk elébe a tőzsdéken, hiszen alig fél nap különbséggel tartja kamatdöntő ülését a Fed és az Európai Központi Bank (EKB). Ezt kedden európai felülvizsgált inflációs adatok, és az USA-ban a májusi infláció első közlése fogja megelőzni, természetesen ezekre is érdemes lesz figyelni.

Ami pedig a tőzsdei mozgásokat illeti, az ázsiai piacokon nagyrészt emelkedéssel indult a hét, és Európában is felfelé kapaszkodtak a tőzsdék, különösen jól teljesített ma a magyar piac, ahol az OTP múlt heti kitörése után ma ismét a bankpapír volt reflektorfényben. Amerikában ugyancsak remek a hangulat a kamatdöntés előtt, rendkívül fontos szintnél jár az S&P 500 tőzsdeindex. Mindeközben jelentős esésnek indult az olajár, ezt többek között annak lehet betudni, hogy a váratlanul magas orosz kínálat apropóján csökkentette az év végére vonatkozó olajár-előrejelzését a Goldman Sachs.

Elszabadult az OTP, nagyot ment ma a magyar tőzsde

Elszabadult az OTP, nagyot ment ma a magyar tőzsde

Remek napot zárt ma a magyar tőzsde, a BUX index végül 1,4 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Jelentősen kiemelkedett a hazai blue chipek közül az OTP, a nagybank részvénye 2,8 százalékos pluszban zárt - az elmúlt napok rakétaszerű emelkedésének több oka is van, ezekről egy részletesebb elemzés keretein belül foglalkoztunk ma.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.