Folytatódik a görög dráma
Továbbra sincs megállapodás az EU és Görögország között, részben emiatt aggódnak a befektetők.
Továbbra sincs megállapodás az EU és Görögország között, részben emiatt aggódnak a befektetők.
A Richter napokban megjelent gyorsjelentését követően megemelte célárát a Goldman Sachs, a korábbi 2659 forintról 3010 forintra. Miután ez így is messze elmarad a piaci ártól, ajánlása továbbra is eladás.
Megérkeztek az első elemzői vélemények a Richter ma reggel közzétett negyedéves gyorsjelentésére, ezek egyelőre kivétel nélkül optimista hangvételt ütnek meg. A szakértők mindegyike kiemeli, az originális kutatásokban komoly potenciál van, amit a piac nem árazott még be.
Rendkívül bizonytalan a környezet, ami magában foglalja több lényeges devizaárfolyam nagyfokú ingadozását is - kezdte a Richter meglehetősen erős, első negyedéves eredményeinek értékelését a társaság vezérigazgatója, Bogsch Erik. A Richter ezúttal nem változtatott bevételi prognózisain, míg a bruttó fedezeti és az üzemi eredményhányadra vonatkozó éves előrejelzést enyhén javította.
Ma hajnalban tette közzé az idei első negyedévre vonatkozó beszámolóját a Richter, ami kellemes meglepetéssel szolgált, a társaság valamennyi fontosabb eredménysoron felül tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat. Az üzemi és nettó eredmény tekintetében a felülteljesítés látványos volt.
A jelentős főbb pontjai:
Holnap hajnalban teszi közzé az idei első negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a Richter, mely az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján közel sem tartogat majd olyan izgalmakat, mint a legutóbbi. Egyedül a nettó profitban jöhet jelentősebb, 20 százalék feletti emelkedés a bázisidőszakhoz képest, ami persze üdítő lehet a negyedik negyedévben jelentett veszteség után. A Richter számára releváns devizák közül ezúttal is a rubel mutatta a leglátványosabb mozgást, újabb mélypontra gyengült a forinttal szemben.
Nagyot emelt a Richter részvényeire vonatkozó célárfolyamán a UBS elemzője: 4300 forintról 5400 forintra módosította a célárat - írja a Reuters. Ez a jelenlegi árfolyamhoz képest 21%-os felértékelődési potenciált jelent. Ennek fényében nem csoda, hogy a magyar gyógyszercégre vonatkozó ajánlása továbbra is vétel.
Április is izgalmas volt a tőkepiacokon, a befektetők egyrészt azt találgatták, hogy az amerikai jegybank mikor emel kamatot, másrészt hogy a görögök kilépnek-e az eurózónából. Közben ismét gyengülni kezdett a dollár, és nagyot emelkedett az olajár, a magyar piac pedig a befektetők egyik kedvence lett, nagyot ment idén az OTP, a MOL és a Richter is.
A BUX-index eszeveszett száguldást produkált az elmúlt hetekben-hónapokban. A mostani szinteken viszont egyre több jel utal arra, hogy a rali, ha nem is tartósan, de egy rövid időre kifulladhat. A nagypapírok közül a Richter chartja mutatja a legpozitívabb technikai képet, a hírtelen vételekkel viszont érdemes lehet vigyázni.
A Richter ma reggel bejelentette, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) bizottsága pozitív véleményt adott ki az Esmya kapcsán a társaság által benyújtott indikáció kiterjesztési kérelemre, és jóváhagyta az 5 mg-os Esmya tabletta hosszú távú, megszakításokkal történő ismételt alkalmazását a méhmióma enyhébb és súlyosabb tüneteinek kezelésére.
Megemelte a Richter részvényeire megfogalmazott célárfolyamát az HSBC, mely így a korábbi 4100 forintról 4300 forintra emelkedett. Az új célár mintegy 7 százalékkal alacsonyabb a jelenlegi tőzsdei árfolyamnál, az ajánlás ennek következtében tartás.
Az NGM adóügyi helyettes államtitkára szerint már jövőre sor kerülhet a társasági adó egységesen 10 százalék körüli szintre való csökkentésére. Persze az ötlet még mindig képlékeny, a tőzsdén jegyzett vállalatok befektetői azonban már elkezdtek belehinni a sztoriba. Az alábbiakban azt néztük meg, mennyi társasági adót fizettek a legnagyobb tőzsdei cégek az elmúlt években.
A korábbi csökkentésről vételre javította a Richter részvényekre vonatkozó ajánlását a Raiffeisen, ezzel párhuzamosan pedig jelentős céláremelést hajtott végre. A részvényekre vonatkozó becsült fair érték így 3870 forintról 5100 forintra emelkedett, ami több mint 20 százalékkal magasabb a jelenlegi piaci árnál.
A Richter bejelentette, hogy 2015. április 28-án 15 órakor tartja évi rendes közgyűlését. A közgyűlés helye: 1143 Budapest, Stefánia út 34. (MH. Művelődési Ház). A társaság szokásos módon közzétette osztalékjavaslatát is a tavalyi évi eredmény tekintetében, egy részvényre vetítve 33 forint osztalék kifizetését javasolja. Ez csaknem fele az egy évvel korábbi osztalékfizetésnek, amit a profit jelentős visszaesése magyaráz.
Az idei év egyik nyertese a Richter volt a magyar tőzsdén, közel 20%-os szárnyalással. A részvénnyel kapcsolatban még decemberben fogalmaztunk meg vételi ötletet a TraderSzobában. A nagy emelkedés után a napokban korrigált az árfolyam, ám rövidtávon támaszra lelhet a papír. Melyek a fontos technikai szintek a Richter grafikonon? Videó elemzésünkből megtudja a részleteket.
Hatalmas kötvénykibocsátási programot jelenthet be a Richter amerikai partnere, az Actavis, melynek összege meghaladhatja a 20 milliárd dollárt - írja a Marketwatch. A bejelentésre már ezen a héten sor kerülhet, ami ha megtörténik, az minden idők második legnagyobb vállalati kötvény kibocsátása lesz.
Bár nem most volt már a Richter jelentése, ma reggel egy friss elemzés érkezett a cseh Wood-tól, melyben a részvényekre vonatkozó célárfolyamot a korábbi 4380 forintról 4037 forintra csökkentették. A papírokhoz rendelt ajánlás tartás.
A Richter partnere, az Actavis befektetői napot tartott, melynek keretében egy elég részletes prezentációt tettek közzé oldalukon, melyben többek között a Cariprazine és az Esmya várható amerikai bevezetésével, valamint a csúcsidőszakra várt értékesítéssel kapcsolatban hangzottak el értékes információk. A Cariprazine forgalma Amerikában a csúcsidőszakra 350-1000 millió dollárra futhat fel.
Érdekes tranzakciót jelentett be ma reggel a Richter, a társaság együttműködési megállapodást kötött az amerikai Evestra nevű gyógyszercéggel, melynek keretében a Richter 5 millió dollár összegű átváltható kölcsönt nyújt. Ez a pénzügyi segítség lehetőséget biztosít az Evestra számára, hogy nőgyógyászati portfóliója mielőbb klinikai fázisba jusson.
A tegnapi nap legnagyobb eseménye kétségkívül Vlagyimir Putyin látogatása volt, az elnöki találkozón több fontos dolog is elhangzott, többek között magyar tőzsdén forgó vállalatokat említett meg név szerint az orosz elnök, melyeknek oroszországi működését támogatnák. Az alábbiakban azt vizsgáltuk meg, hogy mekkora az orosz tevékenység súlya az említett MOL-nál és Richternél, illetve azt, hogy vajon Putyin bejelentését hogyan is lehet kezelni. A részvényárak alapján a befektetők különösen a Richternél örülnek Putyin szavainak, ami persze nem meglepő az orosz bevételek 30 százalékos súlya miatt.
Az európai légvédelemhez kapcsolódóan.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
A frontvonal jelenleg települést kettészelő Vovcsa folyó mentén halad.
Február elején járt utoljára ezen a szinten az euróval szemben.
Szerinte erkölcsi vakság Izrael és a Hamász vezetőit egy sorba állítani.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.