Innovációra hív a 10. Smart konferencia

Idén először az IVSZ - Szövetség a Digitális Gazdaságért stratégiai partnerként vesz részt az április 2-án megrendezésre kerülő jubileumi SMART konferencia szervezésében. A rendezvény fókuszában az innováció jobb megértése áll, a háttérről pedig más nem is tudna jobban mesélni, mint a konferencia alapítója, illetve az IVSZ főtitkára. Dobó Mátyás és Major Gábor arról beszélt, hogy milyen úton érkeztek meg ehhez a döntéshez, mire számíthat az, aki eljön a rendezvényre, és mit gondolnak az innovációról.

Összezárt Németország: ezek voltak a kedvenc elektromos autóik

Bár rohamléptekben bővült az elektromos autók piaca Németországban, a teljes tortából továbbra is csak nagyon kicsi szeletet sikerült kihasítaniuk. Látványos az is, hogy a németek mennyire összezárnak, az eladási lista élmezőnyében szinte csak hazai gyártók szerepelnek.

BMW: mi vagyunk a legnagyobbak - Mercedes: mi vagyunk a legnagyobbak

Tegnap Harald Krüger büszkén jelentette be, hogy a BMW a legnagyobb prémiumautó-gyártó. Ma a Daimler tette közzé, hogy a Mercedes-Benz a legnagyobb eladású prémium márka. Kinek van igaza? Mindkét cégnek, a két autógyártó ugyanis mindig arra hivatkozik, ami éppen a kedvezőbb, a BMW csoportszinten (a MINI-vel és a Rolls-Royce-szal), a Mercedes-Benz pedig márkaszinten a legnagyobb.

A Tesla nyomulása szétfeszíti az autóipart - Itt a riválisok mesterterve, hogy megállítsák

A Tesla jelentős versenyelőnyre tett szert az elektromos autózásban, egyre nagyobb darabszámban gyártott modelljeivel és ambiciózus célkitűzéseivel pedig egyre erősebb versenyre kényszeríti a riválisait. Az autógyártók nem is tétlenkednek, az utóbbi időben hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ledolgozzák hátrányukat és megőrizzék piaci pozícióikat.

Még nagyobb dugókat okozhatnak az önvezető autók

Az elmúlt hónapok nagy befeketést kapott vagy felvásárolt startupjai voltak a fő szenzációk az idei SMART konferencián. A Barion, a Balabit és Aimotive vezetői a sikersztorik mellett az iparági kihívásokról is beszéltek, utóbbi, vezetéstámogató-rendszereket gyártó cég például felvetette, hogy a sofőr nélküli, üres önvezető autókkal akár még nagyobb dugókkal nézhetnek szembe a városok, mit amilyenekkel most küzdenek.

Az autóipar mintájára változhat az energiaszektor szabályozása

Az energiagazdaság egyik szegmensét sem hagyja érintetlenül a digitalizációs folyamat: az okos megoldások elterjedése hatást gyakorol majd a fogyasztástól kezdve a termelés és tárolás optimalizálásán keresztül a teljes energiaszektorra. A változások nyomán az energiaipar szabályozásának átalakulása is várható. Erre remek mintaként szolgálhatnak a gépjárműipari fejlődés kihívásaira alkotott szabályok, amelyből, még ha korlátozottan is, de következtethetünk a jövőbeni szabályozás alapjául szolgáló ösztönzőkre, valamint az alkalmazandó megoldásokra - mondja dr Légrádi Gergely, az Oppenheim Ügyvédi Iroda alapító partnere, a közigazgatási jogi, energiajogi és gyógyszeripari praxis vezetője.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.