Nem sokkal a felszállás előtt hétfőn lefújták a Boeing első, embert szállító űrkapszulája, a Starliner első legénységi tesztrepülését - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) kedden.
A Starlink műholdas terminálokat széles körben használják az orosz katonai erők Ukrajnában - jelentette a The Wall Street Journal. Elon Musk SpaceX nevű cége által kifejlesztett terminálokat a kelet-ukrajnai és krími támadások koordinálására használják. Emellett a Starlink-terminálok a harctéren drónok és más haditechnikai eszközök irányítására is használhatók.
Oroszország figyelmeztetett, amennyiben az amerikai hírszerzés kereskedelmi műholdakat kémkedési célokra használ fel, azok legitim katonai célpontokká válhatnak - számolt be az Al Jazeera.
Elon Musk a CNN korábbi műsorvezetőjének, Don Lemonnak adott interjút, amiben többek között arról is beszélt, hogy ketamint fogyaszt, ami enyhíti a rossz hangulatú időszakokat, és a Tesla, valamint a többi, általa vezetett vállalat befektetőinek érdekeit szolgálja, írja a Bloomberg.
Elvesztette a SpaceX a kapcsolatot a Starshippel, azzal az űrjárművel, melyet Elon Musk cége a „világ legerősebb rakétájának” nevezett.
Több mint kilenc hónap után már nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere, a címet Jeff Bezos vette át – írja a Bloomberg.
Az Alef Aeronautics, amely a SpaceX támogatását élvezi, rekordszámú, 2850 előrendelést kapott futurisztikus elektromos repülő autójára, az Alef Model A-ra, összesen több mint 850 millió dollár értékben - közölte a Cnbc.
Jeff Koons kisplasztikáinak sorozatát hagyta a Hold felszínén az amerikai Odysseus leszállóegység. Az alkotások a Földön NFT formájában léteznek.
Ukrajna azt kérte az Elon Musk tulajdonolta SpaceX űrvállalattól, hogy akadályozzák meg a Starlink-terminálok orosz használatát a megszállt ukrán területeken – írja a Reuters.
Elon Musk bejelentette, hogy űrkutatási és űrszállítási szolgáltatásokat nyújtó vállalatának, a SpaceX-nek a jogi székhelyét Delaware államból Texasba helyezi át - számolt be a BBC.
A Founders Fund, a Peter Thiel amerikai milliárdos által alapított kockázati tőkecég ismét befektet a bitcoinba és az ethereumba - közölték források, jelezve a Szilícium-völgy megújult érdeklődését a kriptopénzpiacok iránt.
A Kreml hétfőn tagadta azt az ukrán állítást, hogy az orosz haderő használná az Elon Musk-féle Starlink-rendszert a megszállt ukrán területeken – írja a Reuters.
A bíróság utasította Elon Muskot, hogy tegyen tanúvallomást a Twitter felvásárlását vizsgáló tőzsdefelügyeleti ügyben.
Több ukrán hadsereghez köthető forrás is arról ír, hogy az orosz hadsereg elkezdte használni Ukrajna területén belül a Starlinket, Elon Musk műholdas kommunikációs rendszerét – írja a Newsweek.
Felbocsátották Floridából hétfőn helyi idő szerint kora hajnalban a Boeing és a Lockheed Martin közös vállalkozása, a United Launch Alliance (ULA) vadonatúj Vulcan űrrakétáját, hogy több mint fél évszázad után újra egy amerikai robotot helyezzen el a Holdon.
Legénység nélküli amerikai katonai űrrepülőgép indult többéves titkosított küldetésre a floridai Kennedy Űrközpontból helyi idő szerint csütörtök éjszaka.
Nyina L. Hruscsova cikke.
Érezhetővé vált az emberhiány.
Moszkva szerint ez a 12. megszállt település.
Úgy tűnik nem csak az ukrán légvédelem gyengélkedik mostanában.
Becsei András a Portfolio Checklist szombati különkiadásának vendége volt.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.