startup

Új vállalat érkezhet a magyar tőzsdére!

Új vállalat érkezhet a magyar tőzsdére!

A Balogh Petya vezetésével indított STRT Holding a tőzsdére lépést megelőzően, zártkörű tőkeemelés során 1,15 milliárd forint forrást vont be magánbefektetőktől. A vonatkozó sajtóközlemény értelmében ez volt az Xtend piac történetében a legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, intézmények részvétele nélküli tőkebevonás. A befektetők jelentős része a hazai startup ökoszisztéma kulcsfigurája.

Óriásit ment a mesterséges intelligencia, de az igazi csodához még többre lesz szükség

Óriásit ment a mesterséges intelligencia, de az igazi csodához még többre lesz szükség

Lassan túl vagyunk az első generatív AI-robbanás zentijén, ami pedig most következik az az, hogy az üzleti szereplők megpróbálják megtalálni azokat a területeket, ahol a technológia legtöbb hasznot tudja nyújtani a számukra. A potenciális használati esetek rendre gyűlnek, ám a cégvezetőknek meg kell bírkózniuk azokkal a kihívásokkal is, amelyek a technológia implementácójával járnak. Cikkünkben összegyűjtöttük, mire érdemes odafigyelni a bevezetési projektek végrehajtásakor, illetve milyen általános szempontokat érdemes figyelembe venni ahhoz, hogy vállalatunk a lehető legtöbbet hozza ki a mesterséges intelligenciából.

Kiszűrik a bóbiskoló sofőrt, jutalmazzák a jó vezetőket egy magyar fejlesztéssel

Kiszűrik a bóbiskoló sofőrt, jutalmazzák a jó vezetőket egy magyar fejlesztéssel

Sofőrfigyelő asszisztenseket régóta alkalmaznak az autógyártók, de az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures portfóliócége egy olyan komplex megoldással állt elő, amely nemcsak életeket menthet, de segítségével az is megállapítható, hogy ki milyen stílusban és mennyire biztonságosan vezet. A cég vezetői, Gábor Ábel ügyvezető és Várhelyi-Tóth Gergely technológiai vezető szerint a szoftverük igen jó eszköz lehet a fuvarozócégek kezében, amikor a sofőrök éves teljesítményértékelését végzik. Hasonló a helyzet a carsharing flottáknál, ahol a kinyert adatok alapján akár kedvezményekkel is jutalmazhatják a legbiztonságosabban vezető felhasználókat. Interjú.

Közel 7 milliárd forintos befektetést kapott egy magyar-amerikai startup

Közel 7 milliárd forintos befektetést kapott egy magyar-amerikai startup

Jelentős, mintegy 6,7 milliárd forintos tőkebefektetést szerezett meg egy magyar-amerikai cég. Az infrastrukturális beruházások területén megoldásokat nyújtó Transcend Software Inc. (Transcend) bejelentette, hogy lezárta az úgynevezett Series B befektetési körét az Autodesk Inc. részvételével. A startup ezzel 20 millió dollár tőkéhez jutott - tájékoztatta a Portfolio-t a Vespucci Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., - melyek alapja ebben a befektetési körben exitet realizált.

A feje tetejére állt a zene világa: megrettentek, és agresszív harcba kezdtek az iparág leviatánjai

A feje tetejére állt a zene világa: megrettentek, és agresszív harcba kezdtek az iparág leviatánjai

A generatív mesterséges intelligencia a kreatív iparágak közül nemcsak a vizuális művészet paradigmáit írja át, hanem a zenegyártási folyamatot is újabb mechanizmusokkal teszi a széles tömegek számára sokkal hozzáférhetőbbé és olcsóbbá. A streaming oldalakon tömegével tűnnek fel AI által generált zeneszámok, amelyeket a legnagyobb lemezkiadók nem győznek tűzzel-vassal irtani. A zenekészítés demokratizálódása jó dolognak tűnik, az illegális letöltésektől két évtizeddel ezelőtt traumatizált iparág szereplői ugyanakkor felkészültek arra, hogy minden áron megvédjék a piaci részesedésüket. Cikkünkben utánajártunk, milyen generatív zenekészítő szoftverek érhetők el a piacon, és hogyan reagáltak az AI-robbanásra a zenevilág szereplői.

Új startup-program indul: akár 20 milliós befektetést is kaphatnak a cégek

Új startup-program indul: akár 20 milliós befektetést is kaphatnak a cégek

Szeptember 11-én indul a STRT (ejtsd: start) legújabb startup-programja, a Launchpad, amely korai szakaszban lévő vállalkozásoknak szól. A 3 hónapos intenzív, angol nyelvű inkubációs programba 15 csapatot várnak, akiktől – Magyarországon egyedülálló módon – elvárják, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak a projektjükön. A startupok ehhez dedikált mentorokat is kapnak, és a jól teljesítő csapatok akár 20 millió forint befektetéshez is jutnak a program végén - írja közleményében a STRT Holding.

Meglepően őszinte vallomást tett az ultragazdag milliárdos: így éli az életét

Meglepően őszinte vallomást tett az ultragazdag milliárdos: így éli az életét

Ha luxuskiadásokról van szó, a milliárdos Mark Cuban alacsonyan húzza meg a határokat: nem vesz yachtot, nincs szüksége komornyikra és a családja saját magának mossa ki a ruháit. Pedig a mintegy 5,1 milliárd dollárra becsült vagyona alapján ennél jóval nagyobb kiadásokra is telne neki. Szeretne ugyanaz az ember maradni, aki szegényen és középosztálybeliként volt, mielőtt gazdag lett - árulta el egy interjúban Cuban.

Ordas hibát vétenek a hazai kockázati tőkebefektetők egy kutatás szerint

Ordas hibát vétenek a hazai kockázati tőkebefektetők egy kutatás szerint

A hazai tőkebefektetők (venture capitals) 86%-a nem rendelkezik megfelelő HR ismeretekkel és eszközökkel. A humán tőkével kapcsolatos első hazai, átfogó kutatás 22 kockázati tőkebefektető megkérdezésén alapul. A humán erőforrással kapcsolatos szakmai ismeretek - a felülreprezentált pénzügyi és jogi szempontokkal szemben - fájó módon hiányoznak a befektetők oldaláról, annak ellenére, hogy az általános mítosz szerint ők mindig a csapatba fektetnek. Ezzel összefüggő tény, hogy a befektetőtől kapott tőkéből maguk a startupok is a humán erő fejlesztésére költik a legkevesebbet.

Jönnek a digitális banki tanácsadók - új korszakot nyit a mesterséges intelligencia a bankolásban

Jönnek a digitális banki tanácsadók - új korszakot nyit a mesterséges intelligencia a bankolásban

Az MNB idén már negyedik alkalommal tette közzé FinTech és Digitalizációs Jelentés című kiadványát, amelyben évente tekintik át és elemzik a pénzügyi rendszer működésében és fejlődésében egyre meghatározóbb digitális és innovatív megoldások, valamint az ezeket támogató fejlett technológiák nemzetközi és hazai trendjeit. A jelentés fontos megállapítása volt, hogy a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és a bankok digitális fejlettségi szintje folyamatosan javul. Ezekre szükség is van, hiszen az ügyfelek a koronavírus-járványt követően egyre jobban igénylik a digitális megoldásokat. A tanulmány eredményeinek ismertetése után több hazai banki vezető vitatta meg a mesterséges intelligencia banki felhasználásának lehetőségeit.

Váratlan lépéssel szorongatná meg riválisait Zuckerbeg az AI-háborúban

Váratlan lépéssel szorongatná meg riválisait Zuckerbeg az AI-háborúban

A Meta elindítja nyílt forráskódú mesterséges intelligencia modelljének, a Llamának a kereskedelmi változatát, amely a vállalkozások számára költségmentes alternatívát kínál az OpenAI és a Google által értékesített szabadalmaztatott modellekkel szemben - írja a Reuters.

Kongatják a vészharangot: egyre többet adnak el abból az eszközből, amely egy perc alatt hackert csinál bárkiből

Kongatják a vészharangot: egyre többet adnak el abból az eszközből, amely egy perc alatt hackert csinál bárkiből

2020-ban indítottak rá közösségi finanszírozási kampányt, idén viszont várhatóan 80 millió dollár értékben ad el egy orosz alapítású startup abból az eszközből, amelyet sokoldalúsága, és könnyű használhatósága miatt digitális svájci bicskaként emlegetnek. A Flipper Zero nevű, első ránézésre egy tamagochinak tűnő eszközt, bárki megvásárolhatja, és segítségével digitális rendszerekbe hatolhat be, zárakat törhet fel minimális kiberbiztonsági jártasság mellett.

Itt van Elon Musk új cége, az xAI

Itt van Elon Musk új cége, az xAI

Elon Musk bejelentette, hogy xAI néven új, mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatot indít. A cég célja, hogy "megértse az univerzum valódi természetét" - olvasható a cég honlapján. Musk és csapata a tervek szerint pénteken, egy Twitteren tartandó élő beszélgetésen keresztül ad majd bővebb tájékoztatást az xAI-ról.

Szennyvízből zöld hidrogén - Ilyen ötletekkel állnak elő a startupok a nemzetközi piacokon

Szennyvízből zöld hidrogén - Ilyen ötletekkel állnak elő a startupok a nemzetközi piacokon

Idén tavasszal az EIT InnoEnergy együttműködésben a Vestbee-vel elindította a Hello CleanTech kezdeményezést azzal a céllal, hogy támogassák a zöldebb, fenntarthatóbb és szén-dioxid-mentesebb jövőt szorgalmazó induló vállalkozásokat. A legjobbak közé került európai startupok között vol olyan, ami mesterséges mikroorganizmusok kifejlesztésével foglalkozik, olyan is, ami fenntarthatóbb üzemanyagon dolgozik a légiközlekedés számára, de a szennyvíz zöld hidrogénné alakítására is volt vállalkozó.

Teljesen átalakíthatja a biztosítási piacot a Z generáció: jöhetnek a digitális megoldások

Teljesen átalakíthatja a biztosítási piacot a Z generáció: jöhetnek a digitális megoldások

A biztosítási piacnak is fel kell vennie a versenyt az interaktív digitális megoldások terén, ha el akarja érni a Z generációt. A hazai Insurwiz startup olyan adatalapú InsurTech megoldást fejlesztett, amely a kárbejelentést és az elbírálási folyamatot is automatizálja – így gyakorlatilag a kárrendezés teljes folyamata a digitális térben megvalósítható - olvasható a K&H közleményében.

Nagy változás jön az éttermekben - terjeszkedik a magyar cég

Nagy változás jön az éttermekben - terjeszkedik a magyar cég

Nemrég komoly tőkeinjekciót kapott egy magyar vállalkozás, a Greenstic, amely környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmaz. A félmilliárd forintot, amely a Hiventures-től érkezett, regionális terjeszkedésre fordítják majd. Erről beszélgetünk két vendégünkkel, Szluha Dénessel, a Hiventures startup üzletágvezetőjével és Balázs Krisztiánnal, a Greenstic alapító-ügyvezetőjével.

Nagy segítséget kapnak a hazai vállalkozások - Gyorsul és egyszerűbbé válik a tőkebevonás

Nagy segítséget kapnak a hazai vállalkozások - Gyorsul és egyszerűbbé válik a tőkebevonás

Magyarországon eddig nem honosodtak meg olyan innovatív befektetési eszközök, mint a tőkévé konvertálható kölcsönök vagy a SAFE (Simple Agreement for Future Equity) megállapodások. A szabályozás azonban most változik, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az MNB, a Design Terminal és piaci szereplők összefogásával alakították ki a piac számára legmegfelelőbb törvényi struktúrát és vitték végig a törvényalkotás folyamatát, az Országgyűlés pedig június 13-án fogadta el az új szabályozást. Erről a folyamatról és a startupok és befektetőik számára várható előnyökről kérdeztük Bódis Lászlót, innovációért felelős helyettes államtitkárt, Virág Barnabást, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét és Jónás Lászlót, a Design Terminal ügyvezetőjét és szakmai vezetőjét.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.