szoftver

Gloster: a tőzsdei sikersztorit nem itthon kell keresni

Gloster: a tőzsdei sikersztorit nem itthon kell keresni

Három év alatt kilenc akvizíciót zárt sikeresen, ezzel a magyar tőzsde egyik legaktívabb és leghangosabb szereplőjévé lépett elő a Gloster. A növekedést nem csak a felvásárlások hajtják: a cégcsoport a rendszeres bevételt hozó szerződések mellett az euró alapú megrendelésekre is koncentrál, amelyek aránya már az idei év első felében megközelítette a harminc százalékot. A fejlődésben kiemelt szerepet kap az európai, ezen belül a németországi piac, de a hazai hátország megerősítésére is nagy hangsúlyt fektet a menedzsment. Szekeres Viktor, az igazgatóság elnöke szerint a folyamatosan épülő, komplex portfoliót csak világos stratégia mentén lehet egyben tartani és 2023-ban kiderül, hogy vizsgázik az általuk megálmodott válságálló modell.

Veszélyben a Microsoft-Activision üzlet

Veszélyben a Microsoft-Activision üzlet

A Microsoft az elkövetkező hetekben valószínűleg korrekciós intézkedéseket kínál az EU trösztellenes szabályozó hatóságainak, hogy elhárítsa a hivatalos kifogásokat az Activision Blizzardra tett 69 milliárd dolláros ajánlatával szemben - írja a Reuters.

Kétes eszközökkel jutott hozzá a Meta felhasználók érzékeny adataihoz

Kétes eszközökkel jutott hozzá a Meta felhasználók érzékeny adataihoz

Több népszerű adóbevallási szoftver, köztük a TaxAct, a TaxSlayer és a H&R Block, érzékeny pénzügyi információkat küldött a Facebook anyavállalatának, a Metának. Ehhez a tech óriás széles körben elterjedt kódját használták, amely segít a fejlesztőknek nyomon követni a felhasználók aktivitását az oldalaikon – írja a The Verge a The Markup oknyomozó portál jelentésére hivatkozva.

Európai babérokra tör egy magyar szoftverfejlesztő cég

Európai babérokra tör egy magyar szoftverfejlesztő cég

A Graphisoft, a világpiac OPEN BIM vezető szoftverfejlesztője bejelentette, európai pozícióinak erősítése érdekében kivásárolta a korábbi francia és francia svájci disztribútorát. A tranzakció az AV-Tech csoporthoz tartozó Abvent franciaországi és francia nyelvű Svájc területeken értékesítő Archicad üzletágakat érinti, és heteken belül lezárul. Az európai AEC piac ezen meghatározó piacain ezentúl a Graphisoft saját leányvállalatokkal támogatja felhasználóit.

Jó számokat hozott a Warren Buffett-et is maga mögött tudó tech cég

Jó számokat hozott a Warren Buffett-et is maga mögött tudó tech cég

Nagyot emelkedett a felhőalapú adatszolgáltatással foglalkozó Snowflake részvénye a kereskedés előtti órákban, miután a vártnál kedvezőbben alakultak a vállalat negyedéves számai, illetve a következő negyedévre vonatkozó, friss értékesítési előrejelzések meghaladták az elemzők becsléseit.

Nem jogtiszta szoftverek: háromból egy ember még mindig érintett

Nem jogtiszta szoftverek: háromból egy ember még mindig érintett

Az otthoni munkavégzés szükségességével rohamosan megnőtt a kollaborációs rendszerek, eszközök és szoftverek iránti igény, azonban a távmunka számos veszéllyel is jár. A végfelhasználók sokkal könnyebben válhatnak kibertámadás áldozatává, különösen akkor, ha nem jogtiszta szoftverekkel, hiányos IT biztonsági rendszerekkel dolgoznak nap mint nap. Magyarországon kifejezetten aggasztó a helyzet, a Microsoft Magyarország kutatásából kiderült, hogy ugyan a felhasználók döntő többsége tisztában van azzal, hogy a nem jogtiszta programok használata jelentős biztonsági kockázatokat rejt, a felmérésben résztvevők között minden harmadik ember mégis torrentoldalakról és kétes online felületekről szerzi be a szoftvereit.

Lerohanták a hackerek Oroszországot

Lerohanták a hackerek Oroszországot

Míg korábban a zsarolóvírus-fenyegetések általában elkerülték Oroszországot, a háború kitörése óta a kibertámadások legkedveltebb célpontja lett, a biztonságtechnikai szoftvereket fejlesztő ESET elemzése szerint a háború kezdete óta megnőtt az amatőr zsaroló- és adattörlőprogramok száma, amelyek készítői gyakran a harcoló felek egyike mellett foglalnak állást, és a támadásokat személyes bosszúként állítják be.

Hamarosan mindenhol ott lesz az IoT, a kisvállalkozások is készülhetnek

Hamarosan mindenhol ott lesz az IoT, a kisvállalkozások is készülhetnek

Több ok is az egyedi szoftverfejlesztési igényektől a dobozos termékek felé tereli a vállalkozásokat napjainkban, a háttérben pedig egyaránt felsejlik a járvány hatása, a kkv-szektor egyre fokozódó digitalizációs igénye, valamint a változások sebességének általános gyorsulása is. Széll Szilárd, a Grape Solutions vezérigazgatója szerint a trend erősödni fog a jövőben is, és az olyan új, rohamosan terjedő területeken is a dobozos szoftvereké lesz a főszerep, mint a Dolgok Internete (IoT).

Videó: egyre többen vásárolnak használt szoftvert, erre érdemes figyelni

Videó: egyre többen vásárolnak használt szoftvert, erre érdemes figyelni

Az Európai Unióban legális a használt szoftverlicencek továbbértékesítése. Ennek a jogi alapját az úgynevezett „jogkimerülés elve” képezi, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerzői jog által védett áruk egy példányára vonatkozó kizárólagos terjesztési jog felhasználásra került, miután azt jogszerűen forgalomba hozták.

Az 1950-es évekre nyúlnak vissza a vállalatirányítási cégcsoport gyökerei

Az 1950-es évekre nyúlnak vissza a vállalatirányítási cégcsoport gyökerei

A LIBRA három évtizedes múltja és neve garancia a minőségre és most már a teljes körű szolgáltatásra is: az utóbbi négy évben a 60 fős 1,5 milliárd forintos árbevételű Libra Szoftver Zrt. egy négy cégből álló, 170 fős 3,5 milliárd forint árbevételű, közel milliárdos eredményű cégcsoporttá nőtte ki magát, egyedülállóan teljes körű szolgáltatást nyújtva a vállalatirányítási rendszerek piacán.

Sok cégnél küzdenek az IT-vezetők: hogyan lehet pontosan tervezni az informatikai kiadásokat?

Sok cégnél küzdenek az IT-vezetők: hogyan lehet pontosan tervezni az informatikai kiadásokat?

Egy vállalat IT-vezetője számára az egyik legnagyobb kihívást az informatikai kapacitások tervezése jelenti.  Sokan túltervezik a kapacitásokat, míg mások alulértékelik az üzleti igényeket. Mindkét eset jelentős pénzügyi hatással van a vállalatokra, csökkenti az IT agilitását és lassítja, nehezíti az üzleti működést is. Ezekre a feladatokra az egyik megoldást a használat alapján fizetett IT infrastruktúra jelentheti. De hogy is működik ez pontosan, és ki jelenti a célcsoportot?

Súlyos csapást mért az Apple-re egy szövetségi bíró

Súlyos csapást mért az Apple-re egy szövetségi bíró

Súlyos csapást mért az Apple-re egy amerikai szövetségi bíró, aki arra kötelezte a techcéget, hogy engedje az App Store-ját használó alkalmazásoknak, hogy az Apple-n kívüli fizetési csatornák felé tereljék a felhasználóikat - írja a New York Times.

Finn IT-multi terjeszkedik Magyarországon

Finn IT-multi terjeszkedik Magyarországon

A Tuxera IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli cég megvásárolta a HCC Embedded Kft.-t, amely mostantól Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább. A felvásárlás érdekessége, hogy a finn Tuxera alapítója és technológiai igazgatója, Szakacsits Szabolcs is magyar állampolgár. A tranzakció konkrét összege ugyan nem nyilvános, de az elmúlt néhány év adatai alapján a top 10 felvásárlás között lenne az IT-szektorban Magyarországon.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.