turizmus

Országszerte teltház lesz a szállodákban szilveszterkor

Jobb lesz az idei karácsonyi foglaltság a fővárosi és a vidéki szállodákban is, mint tavaly, szilveszterkor pedig országszerte teltházra számítanak - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére pénteken.

Már nem járnak az oroszok a Balatonra

Az év első hét hónapjában a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,2 százalékkal haladta meg az előző évit, 179,13 milliárd forintot tett ki - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből.

Megsínyli a magyar turizmus a menekültválságot

Erre az évre konferenciát, nagyszabású vállalati rendezvényeket mondtak vissza a külföldi megrendelők, illetve 2016-ra nem Budapestet választották ezek helyszínéül "a migránsválság kapcsán Magyarországról megjelent hamis híradások miatt" - írja keddi számában a Magyar Idők. Naponta legalább tucatnyi szállodafoglalást is lemondanak a külföldiek.

Budapest még soha nem volt ilyen népszerű

Bár az augusztusi KSH statisztikák csupán októberben látnak napvilágot, az már most egészen bizonyos, hogy idén nyáron számos rekordot megdöntött a magyarországi turizmus. Míg Magyarország nyári turisztikai kínálata, strandjai soha nem látott számú látogatót fogadtak, a kulturális rendezvények és fesztiválok iránti érdeklődés is új magaslatokba emelkedett. A Magyarországot érintő légi közlekedés szintén minden eddigit felülmúló eredményeket hozott, Budapest akár az elmúlt tíz év legsikeresebb szezonját is zárhatja az idén - áll a Magyar Turizmus Zrt. összefoglalójában.

Rendkívüli tájékoztatót tart az NGM

Rendkívül sajtótájékoztatót hívott össze a Nemzetgazdasági Minisztérium péntek délután 4 órára. Az esemény témáját elárulták a meghívóban: "Magyarország változatlanul biztonságos turisztikai célpont".

Egymilliárd euróval nőhet Budapest bevétele

Középtávon akár egymilliárd euróval nőhet Budapest turisztikai bevétele a Roland Berger tanácsadó cég 13 európai városról készített összehasonlító tanulmánya szerint.

NGM: jöhetnek a nullás kamatú pályázati hitelek!

A minap kiírt két, kkv-knak szánt uniós pályázat egyik kiemelt szempontja volt az, hogy a beruházások megfeleljenek a környezetvédelmi, fenntarthatósági elvárásoknak - többek között ezt hangsúlyozta egy Zala-megyei rendezvényen a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára. Glattfelder Béla rámutatott arra, hogy miért ennyire fókuszáltan a feldolgozóipari cégek indulhatnak a vissza nem térítendő forrásokért, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a szabad vállalkozási zónákban a szolgáltató szektorhoz tartozó cégek is pályázhatnak. Új elemként jelezte, hogy a második félévben várható hitel típusú pályázatoknál nagyon alacsony, akár nulla százalékos kamatozású fejlesztési támogatást is kaphatnak a cégek, a kombinált termékek kidolgozása pedig szintén elindul.

Budapest nem olyan népszerű, mint gondoltuk

A kelet-közép-európai térségben Budapest a harmadik legkedveltebb város a világ legnépszerűbb úticéljainak ranglistáján, melyet a MasterCard a külföldi látogatók adott évre vonatkozó becsült létszáma alapján állít össze évről évre. Az elmúlt évek statisztikája szerint Budapest az utazók számát tekintve a régióban a második leggyorsabb ütemben növekvő város, így egyszer akár a térség legfelkapottabb célállomásává válhat.

Úgy tűnik, hiába vagyunk az "ezer stadion országa"

A World Economic Forum a napokban tette közzé új kutatását, mely egy világranglistát tartalmaz a turizmus szempontjából legjobban felkészült országokról. A listát Spanyolország vezeti, Magyarország pedig a 41. helyet tudta megszerezni. A kutatást tüzetesebben megvizsgálva megdöbbentő felfedezéseket tehetünk arról, hogy milyen mutatók rontják az ország eredményét.

Csepreghy: 217 milliárdnyi EU-pénzt kap a magyar turizmus

A turizmus a magyar gazdaságpolitika mindkét célját, a gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás-bővítést tekintve egyaránt stratégiai jelentőséggel bír, így a szektor a fejlesztéspolitikának is kiemelt területe. Ennek megfelelően a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében összesen 111 milliárd forint, a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban pedig 106 milliárd forintot fordítunk a turisztikai fejlesztésekre a következő öt évben - hangsúlyozta egy mai szakmai konferencián tartott előadásában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára többek között kiemelte a turizmus hazai GDP-ben és foglalkoztatásban betöltött jelentős szerepét, az innováció és például a gyógyvízkutatás alapján létrejövő új szolgáltatások terjesztésének fontosságát, valamint hangsúlyozta azt is, hogy a megosztáson alapuló, vagy közösségi gazdaság (sharing economy) nem fenyegeti a professzionális turisztikai szolgáltatókat.

Van, amiben a vidék lekörözte Budapestet

2014-ben Budapest szállodapiaci mutatói a legjobbak voltak a közép és kelet-európai régióban, megelőzve Prágát, Varsót és Bukarestet. 2014-ben 80 millió euró befektetés érkezett a magyarországi szállodapiacra, ami 17 százalékos arányt jelent a régióban - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből. A következő években számos új szálloda nyílik meg a magyar fővárosban, és a belvárosban több történelmi épület átépítése folyik.

Érdekel a magyar turizmus?

Második alkalommal állította össze a hazai turizmus legjelentősebb személyeinek listáját a Turizmus Kft., mely most vált elérhetővé a Portfolio online könyvesboltjában. Van köztük parlamenti képviselő, hotellánc vezérigazgató, étteremtulajdonos, miniszter, helyettes államtitkár, légitársaság vezérigazgató.

Elkerülnek minket az oroszok

Jól teljesített a turizmus az év második hónapjában. 2015 februárjában a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 11, a belföldi vendégeké 9,0%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 10%-kal bővült. A szálláshelyek - folyó áron számolt - bruttó árbevétele 11%-kal emelkedett.

Nyár elején jönnek az első turizmus-fejlesztési pályázatok

Mintegy 230 milliárd forint uniós támogatás jut turisztikai fejlesztési programokra a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, ugyanakkor a turisztikai vállalkozások külön is pályázhatnak például energetikai fejlesztésekre, kedvezményes hitelre és oktatási programokra - mondta el egy szerdai budapesti konferencián Ruszinkó Ádám. A Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikáért felelős helyettes államtitkára arról is tájékoztatott, hogy az első turisztikai témájú pályázatok nyár elején várhatók, és év végéig a 2007-2013-as uniós keret terhére még 75 milliárd forintnyi támogatást ki kell fizetni.

Télen is özönlöttek hozzánk a turisták

2015 januárjában a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,5, a belföldi vendégeké 11%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért vendégforgalma összességében 8,9%-kal bővült. A szálláshelyek - folyó áron számolt - bruttó árbevétele 18%-kal emelkedett - áll a KSH friss elemzésében.

Egyre többet nyaral itthon a magyar

Erős évet zárt tavaly a hazai turizmus: 2014 utolsó hónapjában a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 15, a belföldieké 10%-kal nőtt 2013. decemberhez viszonyítva. A szálláshelyek - folyó áron számolt - bruttó árbevétele 17%-kal emelkedett. Az év egészében 5,4%-kal nőtt a hazai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, amelyen belül a külföldi vendégek forgalma 2,7, a belföldieké 8,3%-kal emelkedett - áll a KSH közleményében.

Ők a legbefolyásosabb emberek a hazai turizmusban

Parlamenti képviselő, hotellánc vezérigazgató, étteremtulajdonos, miniszter, helyettes államtitkár, légitársaság vezérigazgató - ők kerültek rá a Turizmus Kft. által ismét összeállított TOP50 turizmus listára. A magyar turizmus legbefolyásosabb képviselői közül csak 26-an képviselik a szoros értelemben vett turisztikai szakmát és a férfiak dominanciája ezúttal is megmaradt.

Népszerű célpont Magyarország

Bár az őszi hónapokban rendszerint szezonális visszaesés tapasztalható a hazai turizmusban, annak mértéke kisebb volt, mint az elmúlt években. 2014 novemberében a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 4,6, a belföldi vendégeké pedig 1,9%-kal nőtt 2013 novemberéhez viszonyítva. A szálláshelyek - folyó áron számolt - bruttó árbevétele 11%-kal emelkedett.

Egyre többet nyaralnak a magyarok

Az átlagosnak mondható szeptember után erős októbert zárt a hazai szállodaipar - derült ki a KSH frissen közölt adataiból. 2014. októberben a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1,7%-kal, a belföldi vendégeké pedig 12%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A szálláshelyek - folyó áron számolt - bruttó árbevétele 15%-kal emelkedett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.