FONTOS Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

tőzsde

Az OTP volt a ludas

Eseményekben gazdag hetet tudhatnak a hátuk mögött a befektetők, ugyanis a számos amerikai makroadat mellett, a Fed, az EKB és a Bank of England is ülésezett. A tengerentúli adatok többsége felülteljesítette az elemzők várakozását, ami kedvező hatással volt a nemzetközi piacok teljesítményére. A BUX a 3 százalékkal lejjebb kerülő OTP miatt nem tudta tartani a tempó a nyugati társaival, így végül 0,1 százalékot esett.

A végén belehúztak az amerikai indexek

Iránykereséssel telt a kereskedés első fele az amerikai börzéken. Ennek oka elsősorban az, hogy a ma napvilágot látott makroadatok vegyesek: egyaránt jó és rossz hír is akad közöttük. A júliusi foglalkoztatottsági adat csalódást okozott, ugyanis csak 162 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma, ami elmarad a várakozásoktól. Jó hír viszont, hogy a munkanélküliség közel ötéves mélypontra esett. Az ipari cikkek rendelésállománya a vártnál kisebb mértékben nőtt, ami ugyancsak aggodalomra adhatott okot a parketteken. A vezető amerikai indexek a nap végére végül belehúztak, és kisebb pluszban zártak.

Rendkívül népszerűek a gyógyszergyártók a profiknál

A nemzetközi piacok optimista hangulata ellenére, gyengén teljesített júliusban a BUX. A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők a folytatást illetően megosztottak: míg rövid távon valamelyest optimistábbak lettek, addig hosszabb távon nőtt a pesszimizmus a profik körében. A kedvenc részvények listáját továbbra is a gyógyszerpapírok dominálják, míg az OTP az utóbbi hetek fejleményei miatt veszített vonzerejéből.

Hiába a strandidő, jó hónapot zárt a határidős piac

Júliusban tovább emelkedett a BÉT határidős részvénypiaci forgalma, mely így immár egymást követő hatodik hónapja növekszik év/év alapon. A forgalom emelkedése elsősorban a korábbi hónapokhoz hasonlóan most is az egyedi részvények forgalomnövekedésének köszönhető. A brókercégek rangsorában a korábbi három hónaphoz képest az első négy helyezett között nem történt változás, így az Erste megőrizte piacvezető pozícióját.

Nincs lehetetlen: duplázódott a tőzsdei forgalom

Bár a nemzetközi piacokon alapvetően optimista hangulatban telt a kereskedés júliusban, a BUX mintegy 2,5 százalékot esett. A gyenge BUX valamint a szokásos nyári pangás ellenére a BÉT azonnali forgalma 2007 augusztusa óta nem látott mértékben, mintegy 115 százalékkal emelkedett év/év alapon. A brókercégek versenyében továbbra is az Erste és a Concorde maradt az éllovas, ezúttal utóbbi zárt az élen, megtörve az Erste 2 hónapos dominanciáját.

Kedvező hírekre menetelnek az amerikai piacok

Az amerikai gyorsjelentési szezon közepén járunk, ami főleg kedvező meglepetésekkel szolgált idáig a piac számára. Nagyjából a cégek harmada számolt be az elemzői konszenzus túlteljesítéséről. A Fed egyelőre nem mutatja jelét annak, hogy idő előtti lassulás ("tapering) következne be a jelenleg alkalmazott mennyiségi lazítási programjában. Ugyanakkor ma több kedvező makroadat is napvilágot látott. A korábban kellemes meglepetésnek számító amerikai GDP adat után a munkaerőpiac is javulni látszik, mindez pedig arra utalhat, hogy a Fed esetleg mégis a hamarabbi kivezetés mellett dönthet. A tőkepiac ugyanakkor a mai nap folyamán kedvezően alakult, amit a délutáni (ottani idő szerint) kereskedésben is fenn tudott tartani. Nap végére a Standard & Poor 500 index rekordot döntött, 1700 pont fölé kerülve a kereskedésben.

Zuhanás előtt az aranyár a jósprofesszor szerint

Megnyugodtak a kedélyek az utóbbi hetekben az arany piacán, miután Ben Bernanke már többször is hangsúlyozta, hogy a monetáris politika szigorításáról egyelőre még nincsenek konkrét tervek. Bár a sárga nemesfém árfolyamának esése úgy tűnik megállt, Nouriel Roubini szerint messze még a lejtmenet vége, és az arany egészen 1 000 dollárig zuhanhat- írja a Marketwatch.

Egyesítik erőiket a reklámpiaci behemótok

A hétvégén jelentették be, hogy megállapodott a világ második és harmadik legnagyobb reklámügynöksége, az amerikai Omnicom Group valamint a francia Publicis Groupe menedzsmentje a két társaság egyesüléséről. Így mintegy 35 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező, piacvezető cég jön létre - írja a The Wall Street Journal.

Öveket becsatolni! - Száguldhat a Volkswagen

Rendkívül sikeres félévet tudhatnak maguk mögött a német prémium autógyártók az eladási volument tekintve, ugyanis a Daimler, a BMW és a prémium autókat is gyártó Volkswagen rekord hathavi eladásokról számolt be. A kedvező negyedéves számokat követően a Volkswagent egy újabb elemző kezdte el követni. A Berenberg a német autógyártóra 230 eurós célárfolyamot határozott meg, ami több mint 30 százalékos felértékelődési potenciált jelent a pénteki záróárhoz képest.

Nyoma sem volt a pániknak - Szárnyakat növesztett az OTP

Nem volt túl mozgalmas hete a nemzetközi befektetőknek, csupán néhány amerikai és távol-keleti makroadat látott napvilágot. Itthon azonban a szokásos nyári pangás ellenére meglehetősen eseménydús volt a hét. Többek között ülésezett a hazai jegybank, beszélt Csányi Sándor az előző heti részvényértékesítéseivel kapcsolatban valamint újabb fejlemények láttak napvilágot a devizahiteleseket érintő csomagról. Mindezek fényében a BUX az OTP több mint 8 százalékos emelkedésének köszönhetően 1,2 százalékkal került feljebb.

Nagyot koppant az Egis

Bár a japán indexek az erősödő jen révén közel 3 százalékot estek, az európai piacokon optimista hangulatban indult a kereskedés. Kora délután a hétvége miatt újabb eladók jelentek meg az európai és az amerikai piacokon, így több index az előző záróértéke alá esett. Itthon a nemzetközi folyamatoknak megfelelően szintén a lejtőre lökték a BUX-ot, mely a gyógyszergyártók különösen gyenge teljesítménye révén több mint 0,9 százalékot esett.

Ma is adják a nemesfémeket

Bár a mai kereskedésben fontos makrostatisztika nem lát napvilágot, a nemesfémek és nyersolaj a lejtőre kerültek, igaz a mezőgazdasági termények meglehetősen jól teljesítenek.

Az egész tech szektort elvarázsolta a Facebook gyorsjelentése

Bár a délután közzétett amerikai makroadatok vegyesre sikerültek, a vállalati hírek közül több is kellemes meglepetéssel szolgált. A Facebook negyedéves számainak különösen örültek a befektetők, így a papírok közel 30 százalékot emelkedtek. Az európai piacokon azonban pesszimista volt a hangulat, és ez részben semlegesítette a kedvező gyorsjelentések okozta optimizmust. Az utolsó órában jelentkező vételeknek köszönhetően azonban mindhárom tőzsdemutató emelkedett.

Ma is tündökölt az OTP

Rossz vállalati hírek miatt a lejtőre kerültek a nyugat-európai indexek, azonban a nyugati pesszimizmus csak részben gyûrûzött be a budapesti börzére. A BUX átlag feletti forgalom mellett 0,6 százalékkal emelkedett, miután az OTP a tegnapi kedvező hírek miatt folytatta menetelését.

Megtépték az OTP-t, elintézték a Richtert

Részben a kedvező európai feldolgozóipari beszerzési menedzser indexeknek köszönhetően Nyugat-Európában optimista hangulatban telt a kereskedés. A budapesti piacot azonban délelőtt feszült várakozás jellemezte, majd a déli órákban felpörögtek az események. Többek között Csányi Sándor beszélt az előző heti részvényértékesítéseiről valamint a kormány is egyeztet a devizahiteleseket érintő újabb csomagról. Mindezek fényében az OTP egy kisebb pánik után ralizni kezdett, ami során végül 4,7 százalékkal került feljebb a részvények árfolyama.

Az MTelekom okozta a BUX vesztét

Ahogy a tegnapi kereskedésben, úgy ma is leválasztották a hazai börzét az európai társaktól, ugyanis míg Európában részben a kínai miniszterelnök szavaira optimista hangulat bontakozott ki, addig a BUX gyengélkedett. A vezető hazai index esése mögött a Magyar Telekom esése állt, ugyanis a távközlési papírok 1,9 százalékkal kerültek lejjebb.

Reflektorfényben a gyorsjelentések és a devizahitelesek (QUAESTOR)

A G20-as csúcstalálkozó és Ben Bernanke múlt heti kongresszusi meghallgatásai után világossá vált, hogy a világ legnagyobb gazdaságai nem szeretnék a hozamok fékevesztett emelkedését és egyben a világgazdaság újabb hanyatlását látni, ezért óvatosabbá válhat a jegybanki kommunikáció, s mindemellett szükség lehet a globális gazdaság támogatására is. Ezek az állásfoglalások alapvetően kedveznek a befektetői hangulatnak, ám kevésbé az amerikai dollárnak.

Csányi szerdán adhat magyarázatot

Csányi Sándor szerdán ad tájékoztatást az OTP Bank dolgozóinak arról, hogy miért adta el részvényeinek nagy részét a múlt héten - írja értesüléseire hivatkozva a Napi Gazdaság. Közben a Népszabadság arról számolt be, hogy a bank elnök-vezérigazgatója 10 napos külföldi tartózkodás után tér haza kedden.

Feltámadt a hamvaiból az OTP

Bár a nyugat-európai tőzsdéken optimista hangulatban telt a kereskedés első fele, délután elgyengültek a vezető indexek. A hazai börzét ezúttal leválasztották a nyugati társairól, ugyanis míg délelőtt a BUX az OTP közel 5 százalékos esése miatt gyengélkedett, addig a nap második felében számottevően javult a hangulat, miután az OTP a pénteki záróára felé kapaszkodott.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Van egy hely, ahol máig nem ért véget a második világháború
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.